Klasszikus

Új lemezéről beszélt Snétberger Ferenc

2021.02.14. 10:40
Ajánlom
Hallgató címmel közös koncertlemeze jelenik meg Snétberger Ferencnek és a Keller Quartetnek. A Berlinben élő gitárművész és a vonósnégyes anyaga tematikájának középpontjában a gyász és a traszcendencia áll.

„A lemezt nyitó Népem emlékére (In Memory of My People) című darabot 1994-95-ben írtam, az elmúlt negyedszázad során többször előadtam különböző nagyzenekarokkal, 2000-ben a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és Markus Stockhausennel közös lemezen meg is jelent. Amikor a Concerto Budapesttel koncerteztem, eszembe jutott, milyen jó lenne kvartettel is kipróbálni” – mondta Snétberger Ferenc.

Így került a képbe a Keller Quartet, amelyet a Concerto Budapesthez hasonlóan Keller András hegedűművész vezet. Ő már 2003-ban vezényelte a Népem emlékére című darabot Olaszországban, egy ottani nagyzenekar előadásában.

Az együttműködés ötletét felkarolta Manfred Eicher, a világhírű német kiadó, az ECM vezetője és producere, és 2018 decemberében a Zeneakadémián tető alá hoztak egy koncertet, amely a gyász és a transzcendencia témáját járta körül.

A lemez nyitódarabját átjárja a klasszikus zene, a jazz, de erőteljesen megjelennek benne a szerző roma és szintó gyökerei is. A holokausztot megidéző darab ötletadója Simon Knoll izraeli zeneszerző volt, az ő inspirációja nyomán látogatott el Snétberger Buchenwaldba, az egykori koncentrációs táborba.

147753479_2617545815036962_1977655406167877578_o-093838.jpg

Ferenc Snétberger, Keller Quartet - Hallgató (Fotó/Forrás: ECM Records)

„Knoll szeretett volna egy közös lemezt zsidó, indián, roma és örmény zeneszerzők műveivel, ez végül nem valósult meg, de én közben megírtam a saját részemet. A kiinduló, népdalszerű motívumot gyerekkoromban hallottam a nagymamámtól, ebből alakult ki a háromtételes darab. Nagyon sokáig, legalább két évig tartott, amíg elkészültem vele, Szakcsi Lakatos Béla is segített, ő hangszerelte. Alapvetően improvizációra épül” – idézte fel a gitárművész.

A koncerten elhangzó további műveket közösen választották ki, köztük volt Snétberger két másik szerzeménye, a szólógitárra írt Your Smile, a gitárra és nagyzenekarra írt 1. rapszódia, valamint Sosztakovics 8. (c-moll) vonósnégyese, John Dowland 16-17. századi ír-angol lantvirtuóz két műve és Samuel Barber 20. századi amerikai szerző Adagiója. Sosztakovics és Barber művét egyedül játszotta a Keller Quartet, amely a koncertre kiegészült Lázár Gyula nagybőgőssel.

„Dowland nevével már egészen fiatalon találkoztam, tanulmányaim során kötelező volt néhány darabját eljátszani klasszikus gitáron. Négyszáz éve halt meg, de ma is nagyon modern hangzású műveket írt. A felvételen Fenyő László csellistával duóban adjuk elő az egyik darabját” – mesélte.

Snétberger Ferenc számára nagy élmény volt a Keller Quartettel (Keller András és Fenyő László mellett Környei Zsófia hegedűs és Homoki Gábor brácsás alkotja a formációt) együtt muzsikálni. A koncertfelvétel annyira jól sikerült, hogy utómunkára gyakorlatilag nem is volt szükség.

„Jó lenne egy közös turné valamikor a jövőben, szívesen játszanék más darabokat is ebben az izgalmas felállásban.”

148020291_2617545421703668_9135629732911046916_o-093838.jpg

A Keller Quartet és Snétberger Ferenc a Zeneakadémián (Fotó/Forrás: Kleb Attila / ECM Records)

A gitárművész elmondta, hogy a járvány kitörése, a karantén óta sokat gyakorol otthon, vannak számötletei, de nagyon frusztráló számára, hogy koncertjei lassan egy év óta elmaradnak. Utoljára tavaly márciusban a GetCloser Jazz Festen játszott, de már arra sem tudott eljönni triója két tagja, Anders Jormin svéd bőgős és Joey Baron amerikai dobos. „Joey szintén Berlinben van, nagyon ritkán találkozunk”.

„Hiányzik a tanítás is.

A Snétberger Zenei Tehetség Központ és a mögötte álló Snétberger Alapítvány idén tízéves, sajnos az online kurzusok nem tudják pótolni a közös élő munkát, a zenekari gyakorlatokat, ami a legfontosabb lenne. A meghallgatások most úgy zajlanak, hogy a jelentkező diákok videót küldenek magukról, amin játszanak” – tette hozzá.

Snétberger Ferenc Salgótarjánban született, néhány nappal ezelőtt volt 64 éves. Pályája négy évtizede tart, művészetében összetéveszthetetlen, bensőséges hangot teremtett, amelyben a klasszikus zenei előképzettség, a roma hagyomány, a flamenco és a dzsessz egyszerre van jelen. 1987 és 1993 között a Trio Stendhal tagja volt Dés László szaxofonossal és Horváth Kornél ütőhangszeressel. Később játszott együtt mások mellett Arild Andersennel, Paolo Vinacciával, Bobby McFerrinnel, Markus Stockhausennel. 2005-ben Liszt-díjat, 2014-ben Kossuth-díjat kapott.

A Hallgató a tizenkettedik lemeze, az album Magyarországon a Hangvető terjesztésében február 12-én jelent meg. A CD-hez tartozó füzetke fotóit Kleb Attila készítette.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Újabb nyolc lábnyomot helyeztek el a Halhatatlanok sétányán

Az idei évben újabb nyolc taggal bővült a Halhatatlanok Társulata. Az új Örökös Tagok lábnyomát szeptember 23-án helyezték el a Nagymező utca Operettszínház előtti részén, a Halhatatlanok sétányán.
Színház

„Amire visszanézek, az az életem” – Csomós Mari 80 éves

Ma ünnepli 80. születésnapját Csomós Mari színművész, Kossuth- és Prima Primissima díjas érdemes művész, a Nemzet Színésze, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, aki nem szívesen ad interjút. Egyik ilyen ritka alkalomból megjelent beszélgetéséből szemezgettünk.
Vizuál

A legjobb film díját nyerte A játszma a pármai filmfesztiválon

Fazakas Tamás rendező személyesen vette át a Violetta d’Argento díjat. A zsűri indoklásában a rendezés és a színészi alakítások mellett a zenei megoldásokat is kiemelte. 
Klasszikus

Tíz Kurtág György-mű, amit mindenképp ismerned kell

A Samuel Beckett drámája nyomán született Fin de partie várva várt magyarországi premierje mellé most ajánlunk tíz másik Kurtág-művet is, melyek némi betekintést nyújtanak a kortárs magyar zene legendájának munkásságába.
Plusz

Ma indul a Múzeumok Őszi Fesztiválja

Az országos rendezvénysorozat idei koncepciója a tudomány és a technológia témaköreihez kapcsolódik. Másfél hónapon keresztül közel 130 múzeum részvételével több mint 700-féle program csalogat múzeumi látogatásra.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„A természetem részévé vált a hangszerem” – Botvay Károly gordonkaművész a soproni öntevékeny polgári világról, a megsérült csellóról és az ismétlődő frázisokról

Kimagasló szakmai munkája elismeréseként Magyar Érdemrend parancsnoki kereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Botvay Károly Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas gordonkaművész, akivel ebből az alkalomból beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Három korszak, három művész, három hangszer – a Trio Energico kamaraestje a Zeneakadémián

Szeptember 27-én a Solti Teremben ad koncertet a Trio Energico, a három fiatal kamaramuzsikus a bécsi klasszicizmus és a romantika korának alapdarabjai mellett egy fájdalmasan szép modern alkotást is játszik.
Klasszikus ajánló

Közeleg az ország leghosszabb ideje működő Liszt-fesztiválja

Az elmúlt években a hazai zenei élet kiemelkedő eseményévé vált a Gödöllői Liszt Fesztivál, amelyet minden esztendőben a kiváló zeneszerző születésnapjához kapcsolódva rendeznek meg. Idén október 14. és 23. között várják a programok a közönséget.
Klasszikus magazin

Tíz Kurtág György-mű, amit mindenképp ismerned kell

A Samuel Beckett drámája nyomán született Fin de partie várva várt magyarországi premierje mellé most ajánlunk tíz másik Kurtág-művet is, melyek némi betekintést nyújtanak a kortárs magyar zene legendájának munkásságába.
Klasszikus magazin

Liszt arcai: Liszt, korának rocksztárja

Liszt Ferencet, a 19. század legjelentősebb magyar zeneszerzőjét és a csodagyerekként induló, világhírű zongoristát az is ismeri, aki nem kifejezetten jártas a zenetörténetben. Ám Lisztet vétek lenne pusztán ezen két attribútum alapján bekategorizálni.