Klasszikus

Új lemezt készített a Szent Efrém Férfikar

2019.07.21. 10:05
Ajánlom
A Wings című lemezen – magyarul talán az Angyalszárnyak címet viselhetné – a Szent Efrém Férfikar megkísérel a saját hangvételével és stílusában az angyali kórushoz csatlakozni.

A lemezcím a testnélküli mennyei erők „legföldibb” attribútumát, a szárnyukat idézi föl, melyekkel oly gyorsan és hatékonyan viszik el a segítséget mindenfelé a nagyvilágba. Afrika, Amerika, Ázsia és Európa szakrális dallamai visszhangozzák ezen a lemezen az emberi választ, köszönetet: az esendő hívőnek hol bensőséges, hol ujjongó, hol imádságos, hol örömteli, hol áhítatos lelkületű zenéi, amelyeket – úgy reméljük – az angyalok és az angyalok Ura is derűs mosollyal fogad. „Már azért is bízunk ebben, mert hosszas keresgélés után a Budapest-Gazdagréti Szent Angyalok templomot találtuk a legalkalmasabbnak a felvétel elkészítésére. Az énekeket pedig pár nappal november 8-a után kezdtük el rögzíteni, ami a keleti egyházban Szent Mihály és Gábor arkangyal, valamint az összes égi erők nagy ünnepe” – írják az alkotók

A Szent Efrém Férfikar, Magyarország egyik legnépszerűbb vokális férfikórusa második lemezét adja ki a Fonó gondozásában. A korábbi közösen létrehozott album a Felczak lemezek sorában a Benedicamus című lemez volt.

szentefrem_covermasolat-144007.jpg

Szent Efrém Férfikar: Wings (Fotó/Forrás: Fonó, 2019)

„Az angyalok dicsérete a mi kötelességünk – olvassuk Aranyszájú Szent János (344-407), Konstantinápoly érsekének angyalokról mondott beszédében –, mert ők a Teremtő dicsőségét zengik, s az ő szeretetét és kegyelmét tárják az emberek elé.” A zsidó-keresztény üdvtörténet misztikus lényei ők, akik több más, nagy világvallás tanításában is fontos szerepet töltenek be, s akiket a bizánci egyházban és terminológiában „testnélküli mennyei erőkként” említünk. Állandó emléknapjuk a hétfő, tehát rögtön az Úr napja utáni első napon minden héten róluk emlékezünk meg, segítségüket kérvén emberi életünkhöz.

Kilenc angyali rendről ír a Biblia – legismertebbek közülük talán a kerubok és a szeráfok - akik az Úr parancsait eljuttatják az emberiséghez, vigyáznak ránk, segítenek minket, ám egyúttal mennyei feladatukat sem hanyagolják: az Istennek szüntelen dicsőítő éneket zengenek. A bizánci „mise” – Aranyszájú Szent  János Liturgiája – egyik fontos, misztikus része a Kerub-ének, vagy Kerub-himnusz, amely alatt az előkészített kenyér és bor az oltárra kerül. Szövege: Kik a kerubokat titkosan ábrázoljuk és az elevenítő Háromságnak háromszorszent éneket ajánlunk: tegyünk félre mostan minden földi gondot.

Szent Efrém Férfikar

Szent Efrém Férfikar (Fotó/Forrás: Érdi-Harmos Réka / Óbudai Társaskör)

Nagyon fontos felhívás ez, hiszen enélkül nem tudjuk teljességgel átadni magunkat az örök liturgiának, s bekapcsolódni az angyalok énekébe:

Szent, szent, szent a Seregek Ura, teljes az ég és a föld a te dicsőségeddel, Hozsanna a magasságban! Áldott, aki az Úr nevében jő, Hozsanna a magasságban!”

(részlet a kísérőszövegből)

A Wings c. lemezen angol, arámi, egyházi szláv, görög, hindi, latin, magyar, galikoportugál, sotho, szárd, szerb és ukrán nyelven találunk imákat. Három ún. harang-ima is hallható a lemezen. Ezek a hangolt csengők nyilvánvalóan az imádásra való felhívás eszközei, s elválasztják, illetve összekötik a szakrális himnuszokat, a Szent Efrém Férfikar fellépéseinek állandó hangszerei.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Prima Primissima Díjat kapott Tarr Béla, Gőz László és Sapszon Ferenc

Tíz kategóriában vehették át a Prima Primissima Díjakat a magyar szellemi élet, a művészet, a tudomány és a sport jeles képviselői a Müpában tartott gálaesten. 
Könyv

Megvannak a 2023-as Déry-díj nyertesei

Ladik Katalin, Mohácsi István, Mohácsi János, Nagy Gabriella és Ilma Rakusa vehetik át a magyar irodalom egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elismerését.
Klasszikus

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Dél-Afrikában rendezett kortárs fesztiválon szerepel az UMZE

Az új és legújabb zenére specializálódott együttes a Nemzetközi Kortárszenei Társaság éves fesztiválján működik közre, Johannesburgban és Fokvárosban.
Klasszikus hír

Karácsonyi ráadáskoncertet is ad a Concerto Budapest a hagyományos adventi ajándékkoncertek mellett

Koncertekkel ajándékozza meg a zeneszeretőket az adventi időszakban a Concerto Budapest. A kórházi kezelés idején családjukat nélkülözni kényszerülő betegekhez, idősekhez idén is kamaraprodukciókkal látogatnak el a zenekar tagjai.
Klasszikus interjú

„Nagyon boldoggá tesz, ha én vezethetek el valakit a dalokhoz” – interjú Helmut Deutschcsal

Helmut Deutsch zongorakísérőként nem csupán kevesekhez fogható népszerűségre tett szert szakmájában, de tanárként is rendkívüli énekesnagyságokat vezetett el a dalműfajhoz. A művész nemrég Piotr Beczałával adott szláv estet az Operaházban.
Klasszikus ajánló

Haydneum-koncertek: ajándék a léleknek – december 23-ig 15 százalékos karácsonyi kedvezménnyel

A Haydneum bérleti estjei a 2023–24-es koncertévad második felében is kikezdhetetlen remekműveket és avatott előadókat ígérnek.
Klasszikus interjú

„Ha az ember elébe megy a lehetőségeknek, a szerencse is könnyebben érkezik” – beszélgetés Balog Alexandrával

Fiatal kora ellenére már igen jelentős zenei sikerekkel, ráadásul fesztiválalapítói és -szervezői tapasztalatokkal rendelkezik az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjjal idén kitüntetett zongoraművész, Balog Alexandra.