Klasszikus

Új lemezzel jelentkezik Fassang László

2015.12.10. 11:18
Megosztom
A Karácsonyi látomások című lemezen Bach orgonaműveit és Fassang László improvizációit hallgathatjuk meg.

A Karácsonyi látomások című lemez a Gryllus Kiadó gondozásában jelent meg, a hanganyagot a ceglédi evangélikus templom orgonáján szólaltatja meg. Azért választotta ezt a hangszert, mert ennek hangzása igen-igen közel áll ahhoz, amilyen hangszereken Bach idejében megszólaltathatták a műveket.

Fassang László

Fassang László

A lemezen Bach örökérvényű zenei prédikációit pillanatszerű látomások egészítik ki. Múlt és jelen három évszázados feszültsége olyan virtuális optikát teremt, amelyen keresztül a karácsony misztériuma egyszerre lebeg időtlen távolságban és válik valóságos jelenné.

Mindehhez Bach érett kori alkotása, a C-dúr prelúdium és fúga nyújt keretet, ami a Bach-korabeli lutheránus hagyományra utal, hiszen az istentiszteletet orgonán megszólaló prelúdium nyitotta, és a hozzá tartozó fúga zárta. A belső történet két szálon fut. A Bach-korálok az adventi várakozást, a karácsonyi örömujjongást, Isten dicsőítését és Krisztus földi életét beszélik el.

Az improvizációk ezt a történetet egészítik ki Európa-szerte ismert énekek feldolgozásaival. A prelúdium és a fúga közötti számok tehát három lehetséges sorrendben is értelmes dramaturgiai ívet rajzolnak ki: a lemez szerinti sorrendben, csak a Bach-korálokat vagy csak az improvizációkat hallgatva.

FassangLaszlo Karacsonyi latomasok borito

FassangLaszlo Karacsonyi latomasok borito

Ahogy a fény fogalma értelmezhetetlen a sötétség fogalma nélkül, ahogy a zenei konszonancia értelmét veszti a disszonancia nélkül, ugyanúgy a születés magában hordozza a halált, a halál magában hordozza az újjászületés lehetőségét: a karácsony és a húsvét misztériuma egymástól elválaszthatatlan. Mindkettő az emberi és a természetfeletti valóság találkozásáról szól. Az angyalok transzcendens valósága találkozik a pásztorok ujjongó táncával, s a jászol előtt való leborulás képe összeolvad a kereszthalál és feltámadás apokaliptikus látomásával.

A jászol és a kereszt szimbóluma azt is kifejezi, hogy a megfoghatatlan isteni világot az emberi racionális világ kiveti magából. Ugyanakkor a kereszt két szárában összeér ez a két világ: minél közelebb kerülünk a szeretet által embertársainkhoz, annál közelebb kerülünk a karácsonyi misztérium valóságához.

Fassang László Karácsonyi látomások című lemezét december 14-én, a Kálvin téri református templomban mutatja be.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Már nem Vidnyánszky Attila az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke – lecserélték a teljes grémiumot

 A kuratórium új elnöke szeptember 1-jétől Kovács András Bálint filmesztéta lett, aki a kilencvenes években már vezette az egyetem mozgóképelméleti szakát. 
Klasszikus

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Színház

Közösségi fókusz és Mácsai Pál új egyéni estje az Örkény új évadában

Szeptember 12-én a tizenötödik ÖrkényKerttel veszi hivatalosan kezdetét az Örkény Színház 2026/2027-es évada. Az új produkciók többsége kortárs magyar darab ősbemutatója
Színház

Az idő majd eldönti, ki a zseni – de addig mi legyen?

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabja két író pszichológiai csatáján keresztül azt a nyugtalanító kérdést járja körül, honnan tudhatja egy alkotó, hogy valóban jó-e, amit létrehozott. Az előadást Göttinger Pál rendezésében mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban.
Könyv

Szabó Magda-díj: Rakovszky Zsuzsa és Ráckevei Anna az idei kitüntetettek

Az elismerést október 5-én, az írónő születésnapján vehetik át, a díj történetében először Debrecenben. A kitüntetést olyan művészek vehetik át, akik munkásságukkal hozzájárulnak Szabó Magda életművének életben tartásához.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.
Klasszikus gyász

Elhunyt Aldobolyi Nagy György zeneszerző-karmester

Az egri Gárdonyi Géza Színház egykori zenei vezetőjét, akinek nevéhez számos film- és színházi zene kötődött, nyolcvanhét éves korában érte a halál.
Klasszikus ajánló

Húsz év, ezernyi találkozás – jubileumát ünnepli az Ars Sacra Fesztivál

Húsz év után ugyanazzal az üzenettel fordulnak a közönséghez, mint amellyel útjára indították az Ars Sacra Fesztivált: „Reményt és jövőt adok nektek.” (Jer 29,11) A jubileumi, fesztivált szeptember 12–20. között rendezik meg.
Klasszikus hír

Schiff András a Zeneakadémia díszdoktora lett

A világhírű zongoraművész Dr. Farkas Gábor rektortól és Dr. Kutnyánszky Csaba rektorhelyettestől, az Egyetemi Doktori Tanács elnökétől vette át az oklevelet.
Klasszikus hír

Anthony Hopkins zeneszerzőként is a csúcsra ért

A kétszeres Oscar-díjas színész Life Is a Dream című albumával a brit klasszikus zenei slágerlista élére került. A lemezen olyan szerzeményei hallhatók, amelyeken Anthony Hopkins évtizedeken át dolgozott.