Klasszikus

Újabb díjat nyert a Zeneakadémia imázsklipje

2015.09.01. 10:12
Ajánlom
A nemzetközi kommunikációs szakma egyik csúcsdíjának számító Red Dot Design Díjat nyerte el a Zeneakadémia Lisztérium című reklámszpotja, ezzel az intézmény az egymást követő második évben is kiérdemelte az elismerést.

A Géczy Dávid által rendezett, 40 másodperces imázsklip nem a Zeneakadémia egészére, hanem kizárólag koncertközponti tevékenységére fókuszál. A Zeneakadémia szerint a Red Dot kommunikációs versenyének zsűrije csaknem 7500 induló közül választotta ki idén az 568 legjobbat 17 kategóriában. A Zeneakadémia Lisztérium című imázsklipjét a Film and Animation, ezen belül is a Corporate/Image film alkategóriában díjazta a 27 tagból álló nemzetközi grémium.

A díjat november 6-án Berlinben vehetik át a Zeneakadémia képviselői a kreatív iparág éves csúcstalálkozójának számító Red Dot gálán.

Szabó Stein Imre, a Zeneakadémia kommunikációs igazgatója a közleményben hangsúlyozta, hogy "fapados produkcióval" sikerült az elismerést kivívni, hiszen a számos magyarországi televíziós csatornán, valamint a BBC-n, a Mezzón és a YouTube-on bemutatott reklámfilm költségvetése alig haladta meg a négymillió forintot.

A Zeneakadémia arculata és kommunikációja az újabb Red Dot-díjjal immár nyolc rangos szakmai elismerést mondhat magáénak. Legutóbb 2015 áprilisában a Chicagói Nemzetközi Filmfesztivál televíziós versenyében, a Televíziós reklámok-intézményi arculat kategória legjobbjaként, Silver Hugo-díjra tartotta érdemesnek a nemzetközi zsűri.

A 2015 januárjában bemutatott Lisztérium kreatív koncepcióját Szabó Stein Imre kommunikációs igazgató, egyben a film kreatív producere, valamint a Zeneakadémia ügynöksége, az Allison Advertising részéről Gács Róbert álmodta meg. A Zeneakadémián végzett fiatal komponista, Kutrik Bence által a szpothoz komponált zenét az erre az alkalomra jelentősen kibővült Musiciens Libres kamaraegyüttes szólaltatta meg.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Ha ez így marad, nehezebbé válik az ELTE Zenei Tanszék működése

Le kellett építeni az oktatói létszám egyharmadát a tanszéken, miután 250 millió forintot von el a BTK-tól a kormány. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Meglepetés lánykérés volt a pécsi koncerten

Filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén Valentin-napon a Kodály Központban.
Tánc

Gyárépületből lett a tánc új otthona – Bejártuk a Nemzeti Táncszínház frissen átadott épületét

A Nemzeti Táncszínház Millenárison található új épületének exkluzív sajtóbejárásán azt is megtudtuk, hogyan lesz valami szupermodern és korszerű annak ellenére, hogy „régi”.
Könyv

Kötött sapka – Tandori Dezső emlékére

A 80 éves korában elhunyt költőre Fáy Miklós emlékezik.
Klasszikus

Mi van, ha a Tavaszi áldozat botrányos premierje meg sem történt?

Lehet, hogy a bemutató karmestere terjesztette el, hogy összeverekedtek Sztravinszkij balettje közben a nézők? Úgy tűnik, a Sacre botránya csak egy jól csengő reklámszöveg.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus koktélparti

Milyen tempóban játsszuk a Kilencedik szimfóniát?

Őrületesen gyors Kilencediket játszott az Óbudai Danubia Zenekar a Zeneakadémián, egy órán belül végeztek a szimfóniával. Beethoven nem forog a sírjában, sőt, valószínűleg ezzel lenne elégedett.
Klasszikus ajánló

Indul a Cziffra Fesztivál

Filmvetítéssel kezdődik vasárnap a Cziffra György Fesztivál, amely február 25-ig klasszikus zenei koncertekkel, improvizációs esttel, hangszerbemutatóval és báresttel is várja a közönséget.
Klasszikus szerelem

Meglepetés lánykérés volt a pécsi koncerten

Filmekbe illő romantikus jelenet zajlott le a Pannon Filharmonikusok koncertjén Valentin-napon a Kodály Központban.
Klasszikus koktélparti

Mi van, ha a Tavaszi áldozat botrányos premierje meg sem történt?

Lehet, hogy a bemutató karmestere terjesztette el, hogy összeverekedtek Sztravinszkij balettje közben a nézők? Úgy tűnik, a Sacre botránya csak egy jól csengő reklámszöveg.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mi inspirálja Harcsa Veronikát?

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának február 16-i adásában vendégünk lesz Harcsa Veronika énekesnő, Sümegi Eszter opera-énekesnő, Juhász Anna irodalmár és Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója.