Klasszikus

Újabb együttes alapított saját lemezkiadót

2003.05.04. 00:00
Ajánlom
Mit tehet egy zenekar, ha lemezeket akar készíteni, a kiadók azonban - a kedvezőtlen piaci helyzetre hivatkozva - csak nagyon kemény feltételekkel, vagy egyátalán nem hajlandóak új lemezre szerződni? Alapítson saját kiadót!

A New Yorkban működő Orchestra of St. Luke's - miután mintegy 70 CD-je megjelentetéséhez az évek során nem kevesebb, mint 13 kiadót fogyaszott el -, úgy döntött, saját kezébe veszi a korongok publikálását. Mivel a London Symphony Orchestra korábban már sikeresen rálépett erre az útra, így az amerikai zenekar is optimistán tekint a jövőbe: terveik szerint az első, Mozart-szimfóniákat tartalmazó lemezt hamarosan a Brandenburgi versenyek felvételei is követik majd. A terjesztést pedig részben a Delos Internationalre, részben pedig - mint az manapság egyre kedveltebb - az Internetre bízzák.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

A balatonfüredi Anna-bál mítosza és a valóság

Szombaton 193. alkalommal rendezik meg a balatonfüredi Anna-bált, aminek névadó kisasszonyát lehet, hogy nem is Annának hívták.
Zenés színház

Csuha Lajos: „Még meg tudok mozdulni a színpadon”

Szíve a rockhoz, a musicalhez húzza, de magát és a közönséget is meg fogja lepni Csuha Lajos a Budavári Palotakoncereken augusztus elején. Rövid interjúnkban az előkészületekről kérdeztük, de az is kiderült, milyen új feladatok találták meg az Operettszínház záruló évadában a hetvenéves művészt.
Jazz/World

Egy életmű megünneplésének kihívásai

Az idén 85 éves Quincy Jones prominens társasággal ünnepelte a születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában, az ő esetében azonban egy életműkoncert kivitelezése eleve problémás, a megvalósítás viszont a kényszerből leszállított elvárásokat is képes volt helyenként alulról súrolni.
Vizuál

Így látják a madarak az osztrák fővárost - VIDEÓ

Négy sas segítségével készítettek 360 fokos videót Bécsről. A madarak a Duna-toronyból és egy hőlégballonból indulva filmezték a várost.
Zenés színház

Fischl Mónika: „Vidám, színes kavalkád, sok humorral fűszerezve”

„A hazai operettjátszás koronázatlan királynője” – így mutatja be a Kult50 című kiadvány Fischl Mónikát – az emlékezetes Szilviát, Marica grófnőt, Glavári Hannát. Igazi primadonna alkat: hűvös, elérhetetlen és gyönyörűen énekel – a Palotakoncerteken is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Videó: Kelemen Barnabásék totyogó kisbabája már az apját kíséri zongorán!

Ma este kezdődik a Fesztiválakadémia. "Elkezdődtek a próbák!" - írta Kokas Katalin, és közzétett egy videót, amelyen a férje a kislányukkal zenél.
Klasszikus magazin

Nem csak Ravel álmodta zenekarra az Egy kiállítás képeit

Sőt, még csak nem a századforduló zenéjének zenekari virtuóza volt az első, hanem egy orosz Rimszkij-Korszakov tanítvány.
Klasszikus videó

Ismerkedj meg a zongoristával, aki elefántoknak játszik klasszikusokat!

Vagy legalábbis az egyik biztosan. Ez derül ki abból a videóból, amelyet egy kalandos életű koncertzongorista osztott meg.
Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.