Klasszikus

Újabb rangos zenei versenyen díjazták a Chaos String Quartetet

2022.09.12. 11:45
Ajánlom
A Münchenben rendezett ARD Nemzetközi Zenei verseny szeptember 10-én tartott döntőjében harmadik helyezést ért el a Bartók Világversenyen is kitüntetett együttes.

Harmadik helyezést ért el a Chaos String Quartet (Susanne Schäffer, Kruchió Eszter, Sara Marzadori és Bas Jongen) a világ egyik legjelentősebb zenei megmérettetésén, a Bajor Rádió által rendezett ARD Nemzetközi Zenei Versenyen, vonósnégyes kategóriában. Tizenhét együttes jutott a szeptember 2-án megkezdődő első fordulóba, a döntőre szeptember 10-én került sor. A zsűrielnöki posztot Clive Greensmith csellóművész töltötte be, a további döntéshozók Anthea KrestonVera Martínez és Oliver Wille hegedűművészek, Jiří Pinkas brácsaművész, valamint Bjørg Lewis és John Myerscough csellóművészek voltak.

A Bartók Világversenyen 2021-ben, vonósnégyes kategóriában második díjat és a Fidelio különdíját is elnyerő Chaos String Quartet az elődöntőkben Haydn, Dutilleux, Schumann és Ligeti, a középdöntőben Webern, Tabakova és Mozart, a döntőben pedig Bartók és Beethoven műveit játszotta. A harmadik helyezéssel 12 ezer euró díjazás is jár.

Fejléckép: Chaos String Quartet (fotó: Andrej Grilc)

„Minden művészet a káoszból épül fel” – Beszélgetés a Chaos String Quartet tagjaival

Kapcsolódó

„Minden művészet a káoszból épül fel” – Beszélgetés a Chaos String Quartet tagjaival

Második helyezést ért el a tavaly ősszel tartott Bartók Világversenyen, és a Fidelio különdíjával is gazdagodott a bécsi központú, de különböző nemzetiségű fiatalokból álló Chaos String Quartet. A vonósnégyes két hegedűse, Susanne Schäffer és Kruchió Eszter mesélt együttesükről, a versenyen szerzett élményekről és arról, hogy milyen különleges helyszíneken léptek már fel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Kortárs zenei ősbemutatók és színházi különlegességek várnak az Óbudai Társaskör fesztiválján

Ötödik alkalommal rendezi meg a Társaskör az Óbudai Hang-mű-helyt. A szeptember 17-én induló, kéthetes programsorozatban egy színmű magyarországi bemutatója, hét kortárs zenei ősbemutató is helyet kap, és közel hatvan művész lép színpadra.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.
Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.
Klasszikus hír

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Klasszikus hír

Indul a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek keretében ezúttal a fiatal kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.
Klasszikus ajánló

Elérhetőek a jegyek az MRME koncertjeire

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a különleges, tiszta hangzás mellett a hazai, valamint nemzetközi karmesterek és szólisták legjobbjait hozza el, továbbá az ígéretét annak, hogy minden koncert a zene varázsát nyújtja majd a közönségnek.