1954-ben megalapította a Gächinger Kantorei kórust, majd bő évtizeddel később a Stuttgarti Bach Collegium zenekart, 1972 óta lemezen rögzítette az összes Bach-kantátát, neve védjegyet jelent barokk és klasszikus oratóriumok interpretációjában, de bemutatta 13 olasz komponista (köztük Verdi) Rossini tiszteletére írt miséjét is. Helmuth Rilling nyolcvanadik születésnapjához közeledve lesz az újévi hangverseny karmestere.
A karmester és a hazai előadógárda közötti szakmai hidat Vashegyi György jelenti, a Purcell Kórus és a korhű hangszereken játszó Orfeo Zenekar alapítója, aki John Eliot Gardiner mellett Helmuth Rilling mesterkurzusain sajátította el a régizene-játék műhelytitkait, és ezek alapján építette fel saját együtteseit is. A kiváló szólisták között fellép Bretz Gábor, a 2008-as brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyt megnyerő, mára már nemzetközi hírű magyar basszista is.