Klasszikus

Újévi körkép

2009.12.28. 13:03
Ajánlom
Ha Szilveszter, akkor pezsgő és konfetti, ha újév, akkor koncert és polka. A bécsi Musikverein holland virágokkal pompásan díszített nagytermében a Bécsi Filharmonikusokat ezúttal Georges Pretre francia karmester fogja vezényelni az újév első napján.

A Strauss-család keringői, polkái után természetesen a Radetzky-induló és nyilván a Kék Duna-keringő sem marad el. De nem kell feltétlenül Bécsbe mennünk ahhoz, hogy kiváló újévi koncertet halljunk. December 31-én éjjel az Amadinda Ütőegyüttessel és Presser Gáborral búcsúztathatjuk az ó- és köszönthetjük az újévet a Müpában. Jannuár 1-jén délután A teremtés című Haydn oratórium keresztmetszetével ismerkedhetnek meg a fiatalok, szintén a Művészetek Palotájában, ahol este a teljes mű felcsendül a Freiburgi Barokk Zenekar, Arnold Schoenberg Kórus közreműködésével, Fischer Ádám vezényletével. 1-jén a Budafoki Dohnányi Zenekar lép fel az Olasz Kultúrintézetben, január 8-án pedig a Miskolci Szimfonikus Zenekar ad újévi koncertet a Miskolci Nemzeti Színházban. Zenéből tehát nem lesz hiány 2010 első napjaiban sem.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Karinthy Vera: „Felelősséggel dolgozom a színház jövőéért”

A Karinthy Színház alapítójának lánya lapunknak úgy nyilatkozott, jelenleg tárgyalások folynak a színház jövőjéről, a támogatások lehetőségeiről.
Színház

„Praktikusan nekem is távoznom kell” – Megszólalt a Karinthy Színház egyik ügyvezetője

A produkciós vezetői feladatokat is ellátó Kerekes-Katz Petra, a Karinhty Színházat működtető kft. egyik tulajdonosa a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében azt írja, a korábbi művészeti vezetőhöz, Földes Eszterhez hasonlóan, „praktikusan” neki is távoznia kell.
Zenés színház

„Maradj otthon, hallgass zenét” – Dalposta Kolonits Klárától és Dinyés Dánieltől

Az operavilág meghatározó művészházaspárja, Kolonits Klára énekesnő és Dinyés Dániel karmester dalpostát indított a közösségi médiában, mert a zene nem némulhat el világjárvány idején sem. A mai epizódot nálunk, a Fidelio olvasói is meghallgathatják.
Klasszikus

Rohmann Ditta: Úgy teszünk, mintha normális életet élnénk

A Művészi szabadság című sorozatban Rohmann Ditta csellóművészt is megkérdeztük, mivel tölti az időt a járványhelyzet alatt. Természetesen ő sem unatkozik, sőt, hangfelvételt is küldött nekünk.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus playlist

Klasszikusok merengős és borongós estékre

Zenei válogatásunk magányos vagy csöndes estékhez, amikor egy forró bögre teával az ember átadja magát a semmittevésnek, a meditációnak, majd előbb-utóbb az álomnak is.
Klasszikus hír

Anne-Sophie Mutter elkapta a koronavírust

A német hegedűművész bejelentette, hogy pozitív lett a COVID-19 tesztje. Bizakodik a felépülésben.
Klasszikus videó

Így dolgozik otthonról egy szimfonikus zenekar

A Rotterdami Filharmonikusok otthonról dolgoznak, és az internet segítségével adják elő együtt Beethoven IX. szimfóniáját.
Klasszikus interjú

Rohmann Ditta: Úgy teszünk, mintha normális életet élnénk

A Művészi szabadság című sorozatban Rohmann Ditta csellóművészt is megkérdeztük, mivel tölti az időt a járványhelyzet alatt. Természetesen ő sem unatkozik, sőt, hangfelvételt is küldött nekünk.