Klasszikus

Újévi Teremtés a Müpában

2021.12.22. 09:30
Ajánlom
A Müpa hagyományos újévi koncertjén Fischer Ádám ezúttal a nemzetközi hírű Dán Kamarazenekart vezényli, akik a délutáni ifjúsági koncerten is közreműködnek.

A Müpában évek óta hagyomány, hogy újév napján megszólal Haydn remekműve, A teremtés című oratórium, amely az élet gazdagságát és szépségét hirdeti. Az optimizmussal teli művet ezúttal is a sorozatot életre hívó Fischer Ádám vezényli nagyszerű énekes szólisták, a Danish Chamber Orchestra, valamint a Magyar Rádió Énekkara élén. A január 1-jei esti produkciót egy fiataloknak szóló délutáni előadás előzi meg, amelyen a mű legfontosabb részeiből összeállított keresztmetszet hangzik el Fischer Ádám személyes ismertetőjével.

A hagyomány a folytonos ismétlésen alapul

– vallja Fischer Ádám karmester és az újévi koncertek 2008-ben életre hívott sorozatának otthont adó Müpa, hiszen egy-egy remekmű újra és újra képes gyönyörködtetni. A teremtés című oratórium újévi megszólalása a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben a magyar koncertkultúra egyik legszebb hagyományává vált. Haydn évtizedeken át az Esterházy hercegi család rezidenciális muzsikusa volt, A teremtés pedig bécsi ősbemutatója után először a világon éppen Budán szólalt meg a szerző vezényletével, 1800. március 8-án.

Fischer Ádám korunk egyik legkiválóbb Haydn-specialistája, aki mindig új megvilágításban tárja elénk e nagy művet.

A dirigens a Magyar Rádió Énekkarához csatlakozó Dán Kamarazenekart (Danish Chamber Orchestra) 1998 óta vezeti; gyümölcsöző együttműködésüket olyan fontos díjnyertes lemezek jelzik, mint Mozart és Beethoven összes szimfóniájának felvétele.

Az együttesnek jelenleg két magyar tagja van: Mező Péter 2016 óta első hegedűse, Seres Dóra pedig 2006 óta szólófuvolistája a zenekarnak.

A vokális tolmácsolás világszínvonalát az esti előadáson három kiváló énekes garantálja. Mojca Erdmann napjaink egyik legjobb Mozart-szopránja, aki 2011-ben debütált a Metropolitan új Don Giovanni-produkciójában. A tenorszólam gazdájaként színpadra álló, Junior Prima-díjas Rab Gyula 2012-ben végzett a Zeneakadémián, később Birminghamben és a londoni Royal College of Music falai közt tökéletesítette tudását. Konstantin Krimmel német–román bariton sokat foglalkoztatott dal- és operaénekes, aki 2019-ben a Deutscher Musikwettbewerb első díját és közönségdíját is megnyerte.

A 16 órai kezdetű, egyórás délutáni „beavató” hangversenyen Fischer Ádám ifjúsági előadás keretében mesél a mű gondolatiságáról és zenéjéről, miközben magyar nyelven, Bakonyi Marcell, Megyesi Zoltán és Rácz Rita közreműködésével és az esti produkcióban is hallható nagyszerű együttesekkel szólalnak meg részletek A teremtésből.

Újévi hangverseny / Haydn: A teremtés
2022. január 1., 19:30
Közreműködik: Mojca Erdmann (szoprán); Rab Gyula (tenor); Konstantin Krimmel (basszus); Danish Chamber Orchestra, a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Vezényel: Fischer Ádám

Újévi koncert fiataloknak / Haydn: A teremtés (részletek)
2022. január 1., 16:00
Közreműködik: Rácz Rita (szoprán); Megyesi Zoltán (tenor); Bakonyi Marcell (basszus); Danish Chamber Orchestra; a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Vezényel: Fischer Ádám

Fejléckép: Fischer Ádám (fotó/forrás: Csibi Szilvia / Müpa)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert: „Ezt ma Magyarországon eléggé pontosan lehet érteni”

Az idei évadban a negyedik előadását rendezi: Varsányi Anna A szent című darabját állítja színpadra a Szegedi Nemzeti Színházban. Az ősbemutatót május 2-án tartják. Alföldi Róberttel az abszurd helyzetekről, az inspiráló műhelymunkáról és a jó szerepekről is beszélgettünk.
Klasszikus

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.
Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bonjour Paris! – a francia kultúra nagyjait idézi meg a Szegedi Szimfonikus Zenekar budapesti koncertje

A Szegedi Szimfonikus Zenekar május 15-én a Zeneakadémián népszerű darabokkal és egy igazi különlegességgel tiszteleg Maurice Ravel 150. és Arvo Pärt 90. születésnapja előtt – ráadásul utóbbi szerző is egy emblematikus francia műalkotásnak szentelte alkotását.
Klasszikus ajánló

Az Őrség varázslatos tájaira hív a Fesztivál Akadémia Budapest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet.
Klasszikus hír

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.