Egy elképzelt szerelmi történet elevenedik meg együtt a filmvásznon, a zenében és a színpadon egyaránt a Dichterliebe – A tizenkét óriás című előadásban. Az összművészeti produkció Robert Schumann dalciklusán alapszik, az Erkel-díjas zeneszerző, Balogh Máté ebből készített feldolgozást a Danubia Zenekar számára. A főszereplőket Szemenyei János és Wrochna Fanni alakítja, míg a színpadon megjelenő 40 percnyi filmes jelenetekben mások mellett Nagy Zsolt és Stork Natasa is látható. Az előadást Nagy Lili írta és rendezte.

Kapcsolódó
„A kislányom a Winterreiséra aludt el” – beszélgetés Szemenyei Jánossal
Bár a nagyközönség inkább musical-előadásokból ismeri, Szemenyei János a nagy sikerű Winterreise-produkció után újabb klasszikus dalciklust szólaltat meg, Schumann Dichterliebéjét énekli a Danubia Zenekar összművészeti előadásában. A zeneszerzőként is dolgozó művész klasszikus zenei kötődéseiről mesélt.
A történetben megjelenő szerelmi kapcsolat különös szerelem, olyan, amelyhez egy ember is elég – írják a darab alkotói. A túlfűtött, hol visszaemlékező, hol dühös, hol lemondó dalok belső történésekről szólnak, nem egy valódi, megélt kapcsolat kínjairól és boldogságáról.
A külső és a belső világ konfrontációját emeli ki a különböző műfajok ütköztetése.
A darab idén májusban mutatkozott be nagy sikerrel, most két alkalommal, október 14-én és 21-én ismét műsorra kerül az Átriumban.
Hámori Máté karmester, az előadás zenei vezetője szerint a zene a lelke, a színház a teste, a film pedig az arca az előadásnak, ahol az egyes tagok képesek tökéletes összhangban, egymást erősítve működni.
További részletek a jegyvásárlásról.
Fejléckép: Szemenyei János a Dichterliebe – A tizenkét óriás című előadásban (fotó: Felvégi Andrea)