Klasszikus

Újra valóra vált Várjon Dénes álma

2016.10.21. 16:14
Ajánlom
Anda Géza, a világhírű zongoraművész emlékére második ízben rendeztek fesztivált Budapesten. A Svájcban 1976-ban, mindössze 55 évesen elhunyt magyar zenész emléke viszonylag későn ébredt fel szülőhazájában, így ez volt mindössze a második Anda Géza Fesztivál Budapesten.

Az elsőt 2013-ban rendezték, s még jelen lehetett rajta Anda özvegye. A fesztivál akkor Robert C. Bachmann professzor kezdeményezésére jött létre. Anda 1943-ban Svájcba emigrált, a svájci Bachmann pedig 1993 óta Magyarországon él, s annak idején volt szerencséje hallani és ismerni Anda Gézát, aki első nagy koncertjét Willem Mengelberggel adta (18 évesen Brahms B-dúr zongoraversenyét játszotta vele – a világirodalom egyik legnagyobb technikai igényű versenyművét). Wilhelm Furtwängler, akinek oldalán Anda a Berlini Filharmonikusokkal lépett fel, a zongora trubadúrjának aposztrofálta.

Hagyomány és sólyomperspektíva

Kapcsolódó

Hagyomány és sólyomperspektíva

Robert Christian Bachmann professzor a hazai zenei élet nem eléggé ismert szereplője – alighanem méltatlanul. Ha csak személyével foglalkoznánk, már az is megérne egy cikket. Ám ennél jóval többet tett és tesz a magyar zenei életért a Szent Gellért Fesztivál alapítója és karmestere. A Gundelben beszélgettünk vele.

1943-ban Anda Svájcban telepedett le. Olyan karmesterekkel maradtak feledhetetlen felvételei, mint Fricsay Ferenc (a három Bartók-zongoraverseny azóta is az egyik etalon) vagy Herbert von Karajan, s a Deutsche Grammophon vele jelentette meg 1961-69 között a világon először Mozart valamennyi zongoraversenyét (amelyeket a zongora mellől maga vezényelt).

RS478 BI 20161010 0127

RS478 BI 20161010 0127 (Fotó/Forrás: Tuba Zoltán / Zeneakadémia)

Az első és a mostani Anda-fesztivál közös vonása, hogy mindkettőnek Várjon Dénes a művészeti vezetője, valamint az is, hogy a fellépő művészek az Anda Géza Zongoraverseny nyertesei. Idén a brazil Rolando Rolim, az olasz Pietro de Maria, az orosz Alekszandr Sajkin és – a zárókoncerten – Várjon Dénes lépett pódiumra. Akkor és most is Keller András és zenekara, a Concerto Budapest kísért.

A gálakoncerten négy zongoraverseny hangzott el. Elsőként Mozart kétzongorás versenyműve, amelyet egyetlen Köchel-szám választ el a hegedűre és brácsára írott sinfonia concertantétól. A két mű rokonsága nyilvánvaló, s ez a mostani interpretációban még kiugróbbá vált: a 29 éves orosz zongoraművész játszotta az első szólamot, a mindössze egy évvel idősebb brazil pedig a másodikat – előadásuk mégis olyan volt, mint a fiatal, kissé szeles diák és a megfontolt, finom professzor párbeszéde. Mintha a két zongora hangszíne legalább annyira különbözött volna, mint a hegedűé és a brácsáé.

Liszt A-dúr zongoraversenyében Várjon Dénest csodálhattuk meg, aki méltóan Anda hagyatékához színpompásan jelenítette meg a mű különféle karaktereit.

Gauguinnel zongorázni

Kapcsolódó

Gauguinnel zongorázni

Várjon Dénes sikeres amerikai turnéjáról hazaérkezve vehette át március végén a Bartók–Pásztory-díjat. A zongoraművésszel karrierépítésről, lemezfelvételeiről, májusi koncertjeiről és Anda Gézához fűződő, különleges kapcsolatáról is beszélgettünk.

Szünet után következett Bach C-dúr versenyműve, Rolando Rolim partnere az első zongoránál ezúttal az 1993-as Anda-verseny győztese, Pietro de Maria volt. E műben a zenekar valóban kísér, színez, a középső tételben nem is jut szerephez, így alkalmunk nyílt a két zongorista lefegyverző zeneiségét megcsodálnunk.

A koncert zárószámaként Bartók 3. zongoraversenye hangzott el, ismét a kiváló Várjon Dénes szólójával. A Keller András vezényelte Concerto Budapest megfelelő kíséretet biztosított, különösen a rézfúvósok és a precíz, de nem tolakodó ütős szekció érdemel külön említést.

Új darabok Esterházy Péter emlékére

Kapcsolódó

Új darabok Esterházy Péter emlékére

2016. október 22-én második alkalommal rendezi meg a Concerto Budapest a Hallgatás napját a BMC-ben. A 10 – 23 óra között tartó zene ünnepén Keller András és Rácz Zoltán művészeti vezetők által összeállított műsorban többek között Mozart, Schnittke, Messiaen, Gubaidulina, Golijov művek is szerepelnek.

A kissé maratoni gálahangversenyen négy eltérő technikájú és zenei felfogású, de mindenképp figyelmet érdemlő zongoraművészt ismerhettünk meg (a három külföldi a háromnapos fesztiválon egy-egy szólókoncertet is adott a Solti-teremben), akik közül a hazai közönség többsége alighanem csak a „vendéglátót”, Várjon Dénest ismeri, aki 1991-ben nyerte meg az Anda Géza Zongoraversenyt.

Ha a következő fesztiválok is a Svájcban 1979 óta évente megrendezett zongoraverseny kiválóságaiból kerülnek ki, s ha e megmérettetésen továbbra is követelmény lesz a mély zeneiség, akkor okkal remélhetjük, hogy a következő Anda-fesztiválon is érhetnek minket pozitív meglepetések.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Megütközéssel fogadta Bolyki György állításait a Liszt Ferenc Kamarazenekar

A Liszt Ferenc Kamarazenekar egyelőre nem kíván érdemben reagálni Bolyki György lapunknak tett kijelentéseire, ám jelezték, megütközéssel fogadták az interjúban szereplő, a valóságnak nem megfelelő állításokat.
Vizuál

Vecsei H. Miklós: „Nagyon remélem, hogy a Szép csendben bátorságot ad” 

„Végre egy gondolat, ami nem bűnöst és vádlottat hirdet, hanem a viszonyok teljes újragondolását” - mondja Vecsei H. Miklós a Szép csendben című új magyar filmről, amelyből egy nappal a bemutató előtt több filmrészlet is felkerült a netre. Mutatjuk.
Vizuál

Férje betiltotta birodalmában Grace Kelly filmjeit

Az Oscar-díjas amerikai filmszínésznő, akinek élete is egy tündérmesébe illő filmre hasonlított, hiszen filmcsillagból lett valódi, monacói hercegné.
Klasszikus

Húszévesen már fesztivált alapított: Balog Alexandra

November 16-án szombaton mutatkozik be a Budapest Music Centerben szólistaként a Londonban diplomázó Balog Alexandra, aki alig 20 évesen alapította meg a Bozsoki Zenei Fesztivált és nemzetközi Nyári Akadémiát. Beethoven, Schubert és Kecskés D. Balázs művei hangoznak fel.
Klasszikus

Schiff András összerúgta a port a Montréali Szimfonikusokkal

A Montréali Szimfonikus Zenekar állítja: nem gondolják, hogy Schiff András tud vezényelni. A magyar muzsikus október végén dirigálta a kanadai zenekart, akkor történt az összetűzés.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus koktélparti

A Mozart, aki nem a Wolfgang Amadeus

Háromszáz éve született Leopold Mozart, korának egyik legjobb hegedűtanára, akire csodagyerek és csodafelnőtt fia révén emlékezünk.
Klasszikus hír

Schiff András összerúgta a port a Montréali Szimfonikusokkal

A Montréali Szimfonikus Zenekar állítja: nem gondolják, hogy Schiff András tud vezényelni. A magyar muzsikus október végén dirigálta a kanadai zenekart, akkor történt az összetűzés.
Klasszikus hír

Ők azok az „amatőr karmesterek”, akik vezényelhetik a Fesztiválzenekart

Először hirdettek amatőröknek karmesterpályázatot, melynek eredményeként egy jogász, egy aneszteziológus, egy korrepetitor és egy csellóművész vezényelheti a Budapesti Fesztiválzenekart.
Klasszikus hír

Centenáriumát ünnepli a Salzburgi Ünnepi Játékok

Anna Nyetrebko Toscát énekelt, a fiatal női karmester, Mirga Grazinyte-Tyla rekviemet vezényel. Így készült a századik évre a Salzburgi Ünnepi Játékok.
Klasszikus magazin

Így érdemes zenét hallgatni Steve Reich szerint

A neves minimalista zeneszerző szerint olyan zenét érdemes írni, amely a székhez szegez, és a hallgatót semmi más nem érdekli, csak ami megszólal.