Klasszikus

Újraindul a Virtuózok 2016-ban

2016.01.02. 14:34
Ajánlom
A nagy siker és az óriási érdeklődés miatt újraindul a Virtuózok, Magyarország első komolyzenei tehetségkutató műsora, ezúttal a Dunán.

A Virtuózok 2014-ben debütált a közmédiában. Három korosztályban született győztes: Boros Misi a legfiatalabb, Lugosi Dániel Ali a középső, és Gyöngyösi Ivett a legnagyobbak között nyerte meg a versenyt. Misi és Ivett zongora-, Ali pedig klarinétjátékával nyűgözte le a zsűrit és a nézőket. A műsor különdíjasa Demeniv Mihály lett, aki harmonikáján szólaltatta meg a zeneműveket.

Virtuózok

Virtuózok

A nagy siker és az óriási érdeklődés miatt a műsorsorozat 2016-ban újraindul, ez alkalommal a Dunán lesz látható.

A közszolgálati médiaszolgáltatás küldetéséből adódóan - a jövőben is, amint eddig - a versenyben kizárólag a klasszikus zenei képzettség és tehetség számít.

A Virtuózok szakmai csapata most is azoknak a fiataloknak a jelentkezését várja, akik kiválóan játszanak a klasszikus zenei hangszerek egyikén, vagy klasszikus énekben nyújtanak kiemelkedő teljesítményt. A tehetségkutatás mellett a műsor továbbra is azt tartja alapvető céljának, hogy minél szélesebb körben ismertesse és szerettesse meg a klasszikus zenét a nézőkkel.

A közmédia elkötelezett a társadalmi és kulturális értelemben átfogó médiaszolgáltatás, valamint az általa közvetített értékek gondozása mellett. A jelentkezés részleteiről a rendezők később adnak tájékoztatást.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Nem a csönd, a némaság jelzi a díj függetlenségét” – újabb reakciók Vilmányi Benett visszautasított elismerése kapcsán

A korábbi Junior Prima díjasok közleménye után Tompa Andrea, Gábor György és Kovács Bálint is közzétette gondolatait a véleményszabadságról, a díjak függetlenségéről és a színészszakma összefogásáról.
Plusz

Patti Smith-napot rendeznek a Freeszfe hallgatói

Jóformán minden művészeti ág képviseli magát október 1-jén a hét helyszínen zajló Patti Smith-napon, koncert, színház, kiállítás, tánc, és megannyi program várja azokat, akik szeretik átlépni a megszokott határokat.
Könyv

5+1 izgalmas könyvbemutató a hamarosan kezdődő Könyvfesztiválon

Kortárs olasz regény, kisiskolásoknak szóló mesék az igazán nehéz kérdésekről, verses antológia a társadalom és az erőszak kapcsolatáról vagy épp történelmi elemzés Trianonról szlovák szemmel: mutatjuk, mire érdemes odafigyelni a hamarosan kezdődő 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon.
Könyv

Mutatjuk, kik az irodalmi Nobel-díj legnagyobb esélyesei

Michel Houellebecq és Salman Rushdie a két fő várományosa a 2022-es irodalmi Nobel-díjnak, de ezúttal is szoríthatunk Nádas Péterért, illetve Krasznahorkai Lászlóért. Cikkünkben mutatjuk, hogy látják a leghíresebb kortárs írók esélyeit a fogadóirodák.
Klasszikus

„Wagner zenéje úgy hat rám, mint a drog, a mai napig függő vagyok” – Exkluzív interjú Michael Volléval

Budapesten Bachot és Lisztet énekelt korábban, de a világ legnagyobb operaházai elsősorban Wagner-szerepeiről ismerik. Michael Volle október 10-én a Müpába érkezik, ennek kapcsán kedvenc szerepe mellett a zeneszerző iránti rajongásáról is mesélt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Egy húszéves zseni rémtörténete – korai Mahler-mű hangzik el a Müpában

A panaszos dal, Gustav Mahler első, teljes egészében fennmaradt műve a Grimm-testvérek hátborzongató meséjén alapszik. Bár a zeneszerző később két tételesre rövidítette ifjúkori művét, újrafelfedezése után igen népszerű lett az eredeti verzió is, amely most először hangzik el Magyarországon.
Klasszikus ajánló

Hiány két hang között – Nádas Péter és Haydn a BMC-ben

Az író nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezett Nádas Péter Budapestje programsorozat egyik különleges összművészeti eseménye lesz a BMC-ben rendezett koncert.
Klasszikus ajánló

Négy fesztivál vendége volt szeptemberben az Anima Musicae

Gazdag programmal indította 2022/23-as évadát az Anima Musicae Kamarazenekar. A zene lelkéről elnevezett együttes négy rangos fesztivál meghívottjaként lépett fel.
Klasszikus interjú

„Wagner zenéje úgy hat rám, mint a drog, a mai napig függő vagyok” – Exkluzív interjú Michael Volléval

Budapesten Bachot és Lisztet énekelt korábban, de a világ legnagyobb operaházai elsősorban Wagner-szerepeiről ismerik. Michael Volle október 10-én a Müpába érkezik, ennek kapcsán kedvenc szerepe mellett a zeneszerző iránti rajongásáról is mesélt.
Klasszikus kritika

Időutazás Anna Netrebkóval

Különösen személyes hangvételű estet adott Anna Netrebko szeptember 25-én este a Magyar Állami Operaházban, a mostanában a hírekben politikai állásfoglalása (vagy annak hiánya) miatt szereplő orosz szoprán néhány órára visszarepítette a nézőket a boldog békeidőkbe.