Klasszikus

Ukrán, orosz, izraeli és palesztin vendégművészek szerepelnek a Fesztiválzenekar ingyenes koncertjén

2024.08.06. 13:30
Ajánlom
Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar ingyenes szabadtéri koncertre hívja a várost a Hősök terére, augusztus 31-én este 7 órától. A Koncert a békéért elnevezésű hangverseny a zene eszközével kíván felszólalni a béke, a tisztelet, a barátság és a szeretet mellett. A program Bach, Mahler és két kortárs zeneszerző műveiből áll, a BFZ muzsikusaihoz pedig ezúttal ukrán, orosz, izraeli és palesztin vendégművészek is csatlakoznak.

A Budapesti Fesztiválzenekar bejelentette hagyományos ingyenes nyár végi szabadtéri koncertjének műsorát. Az augusztus 31-én este Budapesten,

a Hősök terén elhangzó előadás a Koncert a békéért címet kapta, mert a világunkra nehezedő fegyveres konfliktusok, háborúk okozta emberi szenvedésre szeretné felhívni a figyelmet,

és kiállni a béke, a tisztelet, a barátság és a szeretet értékei mellett. Olyan nemzetközi vendégművészek állnak majd színpadra, akik közös fellépésükkel tanúsítják, hogy a zene képes a kölcsönös félelmek és bizalmatlanság enyhítésére.

A háborúk okozta szenvedéssel szembesülve Fischer Iván idén nem először keresi a művészi válasz lehetőségeit. Januári izraeli karmesteri vendégszereplése után húsvétkor az általa vezetett Fesztiválzenekarral különleges passió-előadást mutatott be. A Máté-passiót más szenvedéstörténetekre emlékező betétekkel gazdagító Kompasszió már érzékeltette az együtt zenélés erejét izraeli és palesztin művészek között. A szabadtéri koncert ennek a kezdeményezésnek szerves folytatása, koncepcióját így foglalja össze a BFZ zeneigazgatója: „A Budapesti Fesztiválzenekar tagjaihoz ezúttal háború sújtotta régiók zenészei csatlakoznak.

Együtt, a zene révén szeretnénk kifejezni közös reménységünket, hogy véget érhet a fegyveres konfliktusok okozta szenvedés, és a jövő a kölcsönös megbecsülés és a béke jegyében áll majd.”

A béke mellett zenével felszólaló koncertek sora várhatóan novemberben Isztambulban folytatódik majd.

A Hősök terére tervezett program elején a kortárs amerikai zeneszerzőnő, Augusta Read Thomas rövid szerzeménye, a Plea for Peace (Könyörgés a békéért) hangzik majd el a BFZ muzsikusaiból álló kamaraegyüttes és a szoprán Mirella Hagen előadásában. Bach d-moll hegedű-kettősversenyében a szólószólamokat egy ukrán és egy orosz hegedűművész játssza, a krími Szimferopolban született Diana Tishchenko és a moszkvai születésű Alexander Sitkovetsky. Az izraeli dalszerző, Idan Raichel úgy énekli el három szerzeményét, hogy az oud nevű arab népi hangszeren Taiseer Elias palesztin művész is kíséri. Az estet végül a Fischer Iván vezényelte BFZ nagyzenekara Mahler III. szimfóniájának fináléjával, a Was mir die Liebe erzählt (Amit a szeretet mesél nekem) tétellel zárja.

A részletes program itt érhető el.

A koncert Facebook-eseményét itt lehet követni.

Fejléckép: Fischer Iván és a Fesztiválzenekar a tavalyi Hősök terei koncerten (fotó/forrás: Stiller Ákos / Budapesti Fesztiválzenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Plusz

Kortárs zenei ősbemutatók és színházi különlegességek várnak az Óbudai Társaskör fesztiválján

Ötödik alkalommal rendezi meg a Társaskör az Óbudai Hang-mű-helyt. A szeptember 17-én induló, kéthetes programsorozatban egy színmű magyarországi bemutatója, hét kortárs zenei ősbemutató is helyet kap, és közel hatvan művész lép színpadra.
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

„A klasszikus zene által jobb hellyé válhat a világ” – 50 kistelepülésen ad koncertet a Concerto Budapest

A Concerto Budapest idén év végéig összesen ötven településre viszi el a klasszikus zene élményét a Petőfi Kulturális Program részeként, a Mozart Planet címet viselő koncertsorozat keretében.
Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.
Klasszikus hír

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Klasszikus hír

Indul a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek keretében ezúttal a fiatal kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.
Klasszikus ajánló

Elérhetőek a jegyek az MRME koncertjeire

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a különleges, tiszta hangzás mellett a hazai, valamint nemzetközi karmesterek és szólisták legjobbjait hozza el, továbbá az ígéretét annak, hogy minden koncert a zene varázsát nyújtja majd a közönségnek.