Klasszikus

UMZE a BMC-ben

2013.09.30. 11:52
Ajánlom
Október 6-án a Budapest Music Centerben Tihanyi László, Ravel és Debussy művei állnak majd a középpontban.

Tihanyi László neve zeneszerzőként és karmesterként is több szempontból kötődik az UMZE Kamaraegyütteséhez. Számos alkalommal dirigálta az együttest, akikkel 1999-ben, az Új Magyar Zene Egyesülete felkérésére írott Attec. darabjából lemezfelvételt is készített.

Október 6-án este 19:30-kor megrendezésre kerülő szerzői estjén Tihanyi László négy saját kompozíciója - közülük kettő magyarországi bemutatóként - valamint egy Debussy-, és egy Ravel-mű átdolgozása hangzik el a szerző vezényletével a Budapest Music Center Koncerttermében.

 A hangversenyen közreműködő kiváló fiatal művészek, Bábel Klára hárfaművésznő, aki a neki ajánlott Arnis c. mű szólistája lesz, valamint Borbély László és Kiss Péter, akik a Matrix/Kosmos négykezes zongorára és kamaraegyüttesre készült változatának magyarországi bemutatóját játsszák.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

„Istennek egy törvénye van: a szeretet”

A Hegedűs a háztetőn 1964-ben, a New York-i Broadwayn kezdte világraszóló karrierjét, 1966-ban mutatták be európai színpadon (Anatevka címen), 1971-ben film is készült belőle. Magyarországon 1973-ban, Vámos László emlékezetes rendezésével, Bessenyei Ferenc legendás főszereplésével debütált. Legújabb változatát július 31-én a Margitszigeti Szabadtéri Színházban, Bozsik Yvette rendezésében láthatja a közönség.
Tánc

Elhunyt Axt Lászlóné Ibolya artistaművész

71. életévében elhunyt Axt Lászlóné Ibolya világhírű artistaművész, akit a Fővárosi Nagycirkusz társulata fájó szívvel búcsúztat.
Klasszikus

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Plusz

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.
Jazz/World

Jazz, punk attitűddel: itt a Barabás Lőrinc Quartet új lemeze!

A világ nyitott tér a játékra a Barabás Lőrinc Quartet új lemezén, amelyet nem utolsósorban Miles Davis fúziós hangja ihletett. Hallgassa meg az Open című album dalait!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

A szaxofon ismeretlen hangja – interjú Szepesi Bencével

A Budapest Saxophone Quartet alapítója úgy véli, van a szaxofonnak egy klasszikus hangja, amelyet alig ismerünk, de szépséggel kecsegtet. Beszélgetésünkben annak eredetéről és komolyzenei szerepéről mesélt, aztán kiderült, hogy még a szaxofonnál is jobban szereti másik hangszerét.
Klasszikus hír

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.
Klasszikus klassz a parton

Klasszikus zene szólt „a magyar Salzburgban” - Beszámoló Tatáról

Egy hete ért véget Tatán a Klassz a pARTon fesztivál, a Cimbora Alapítvány rendezvényét támogatta és második alkalommal fogadta be a város. A szervezőket nemcsak a kisváros festői Öreg-tavának szépsége vonzotta Tatára, hanem a város múltja is, hiszen itt is, mint minden Esterházy-birtokon a zenének is fontos szerepe volt. A tatai Esterházyak is igen sokat tettek a helyi zenei élet fellendüléséért, a kastély történeti múltja és a kortárs zenei élet így mára összeért.
Klasszikus ajánló

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.
Klasszikus arcus temporum

Középpontban Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága Pannonhalmán

Augusztus 27-29. között rendezik meg az Arcus Temporum Pannonhalmi Kortárs Művészeti Fesztivált, amelynek zenei gerincét idén Liszt Ferenc és Dukay Barnabás munkássága adja. A programot Klukon Edit és Ránki Dezső művészházaspár állított össze.