Klasszikus

Ünnepelje a húsvétot hangversenyekkel!

2017.04.12. 15:34
Ajánlom
Számos koncert emlékezik Krisztus kereszthalálára húsvét alkalmával, ezeket vesszük sorra ebben az írásban. A hétvégén René Jacobs is Budapestre érkezik.

Ma este...

... a Zeneakadémián Hamar Zsolt vezényli az Ábrahám Consortot és az Új Liszt Kamarakórust. A János-passió hangzik el, amelyet Bach majdnem háromszáz éve, 1724 Nagypéntekén mutatott be. Pilinszky gondolatait idézzük a műről:

Romantikusan kereső szívünkre induláskor jótékony borogatás a zene, aztán van egy pillanat, mikor elunjuk, kételkedni kezdünk jogosultságában. De Bach nem tágít: e pillanatnyi holtpont után jön el az ő ellenállhatatlan dicsősége. De az a dicsőség már nem is az övé. Mire a passió záró kórusa fölzeng: magát a Fiú által megdicsőített Atyát idézi, vitális istenérv e zene. A végén vagyunk a legbefogadóbbak, a harmadik órában a legfrissebbek. Pedig lényegében az egész mű végig ugyanarról szól, ugyanarról egyre forróbban, egyre időtlenebbül, egyre időtlenebb frissességgel, hogy amit első ütemeiben már közölt velünk, az az utolsókban váljék vadonatújjá. Most akár abba is hagyhatja: örökké folytatódik bennünk dallama. Megérkeztünk az öröklét zsengéire. (Új Ember, 1963. április 21.)

(A fenti felvételen Helmuth Rilling vezényli a Stuttgarti Bach Collegium zenekarát és a Gächinger Kantorei kórust.)

Holnap, április 13-án...

... a MOM Kulturális Központban Bach h-moll miséje hallható, Antal Mátyás vezényli az Ars Nova Sacra Énekegyüttest és Zenekart. A h-moll miséről még mindig nem tudjuk, hogy miért írta Bach – protestáns zeneszerzőként latin szövegre –, az viszont lenyűgöző, hogy a mű Bach életének utolsó másfél-két évtizedében készült. Nem véletlenül mondta Alberto Basso olasz zenetörténész, hogy a mű összefoglalja mindazt a stílusbeli és technikai gazdagságot, mellyel a Tamás-templom kántora a zene fejlődéséhez hozzájárult.

Nagycsütörtökön egy kortárs mű is emlékezik a húsvét eseményeire a Pesti Vigadóban. Beischer-Matyó Tamás Passiót a Magyar Rádió Énekkara, szólistái és a Corpus Harsona Kvartett szólaltatja meg Pad Zoltán vezényeletével.

Az Operaházban...

háromszor hallható a Máté-passió, az Óbudai Danubia Zenekart, a Budapesti Stúdió Kórust és a Honvéd Férfikart Vashegyi György fogja vezényelni április 12-én, 13-án és 15-én. Szólót Megyesi Zoltán, Kovács István, Fodor Gabriella, Schöck Atala és Cser Krisztián énekel.

Pénteken az Erkel Színházban Mel GibsonA passiócímű filmjét tekinthetik meg az érdeklődők.

Szombaton...

a Müpában is meghallgathatja a Máté-passiót. Este fél nyolckor René Jacobs és az Akademie für Alte Musik Berlin lépnek a Nemzeti Hangversenyterem színpadára. Jacobs szerint egy-egy Bach-darab jó előadásához „nem kell hívőnek lenni, elég irigyelni azokat, akik hisznek. Bachot énekelni annyit jelent, mint alázatból leckét venni; mert az ő zenéjében nincs hely semmilyen hívságnak”.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Reflektorfényben a tehetség mentorai – átadták a Mester-M Díjakat

Tizenöt kivételes pedagógus, tanár és edző, akiknek munkája generációk életére van hatással – ők vehették át a személyenként ötmillió forinttal járó elismerést április 17-én, az immár hagyománynak számító Mester-M Díjátadó Gálán.
Könyv

Dragomán György: „Azt szeretnénk, hogy ez az alkotóház mindenki otthona lehessen”

Mint arról beszámoltunk, alkotóházként születhet újjá Esterházy Péter egykori, rómaifürdői családi háza. Bár az épülettel még rengeteg munka van, a tervek szerint az első vendégek már ősszel megérkezhetnek. Az alkotóház egyik megálmodójával, Dragomán György József Attila-díjas íróval beszélgettünk. Villáminterjú.
Színház

Jordán Tamás, Veiszer Alinda és Göttinger Pál is ott lesz a DANTE fesztiválján

Nyílt próba és stand-up, előadás élő zenével, beszélgetés a színházcsinálásról egy színházi legendával – nemsokára érkezik a DANTE Közösségi Alkotótér szülinapi fesztiválja. Nem érdemes kihagyni a Margit-negyed egyik legfiatalabb kulturális terének ünnepét!
Színház

Orosz Csenge: „Szomjazom az instrukciókat, és bírom a kritikát”

Orosz Csenge az idei évadban az eddigi lánykarakterek után eljátszhatta élete első asszonyszerepét, amihez orosz nyelvleckéket vett. Az Újszínház színésznőjével fontos szakmai pillanatokról, többszöri mély vízbe ugrásról, a gyerekelőadások kihívásairól és furcsa honvágyáról is beszélgettünk.
Plusz

Mindenek újulnak – Berecz András a legtökéletesebb hangszerről, természetességről és fényjelekről

Az énekes, mesemondó Berecz András néprajzi, antropológiai természetű fotókat is készít évtizedek óta. Emellett a Mindenek újulnak – Tisztelet Kodály Zoltánnak című előadáson is találkozhat vele a közönség május 10-én este 19 órakor a Pesti Vigadóban.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.
Klasszikus ajánló

Két klasszis karmester szerepel együtt az Óbudai Társaskörben

Kovács János, a Magyar Állami Operaház örökös tagja és mesterművésze Rajna Martinnal, az Opera első karmesterével együtt lép pódiumra a Világítótornyok sorozat első rendhagyó estéjén az Óbudai Társaskörben, április 28-án.
Klasszikus ajánló

Újabb zenei ritkaságokat fedezhetünk fel a Haydneum következő évadában

Három fesztivál, három különböző bérletsorozat, valamint a hagyományos nyári koncertsorozat Eszterházán gondoskodik arról, hogy a szervező Haydneum – Magyar Régizenei Központ a régizene minden arcát megmutassa.
Klasszikus lapszemle

Fischer Iván: „Ez a hiány megoldhatatlan”

A Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója egy interjúban mesélt arról, hogy az állami támogatás reálértékének csökkenése hogyan lehetetleníti el az együttes munkáját.
Klasszikus ajánló

Klassz a Belvárosban – IV. Komolyzenei Napok az Aranytízben

Május 9. és 11. között különleges, egyetlen alkalommal megvalósuló koncerteknek ad helyet az Aranytíz a Belváros szívében. Fellép többek között Czene Rudolf, Kállai Ernő, Lugosi Ali, Hornyák Balázs, Szüts Apor, Pál István Szalonna és Bandája, Duka Elemér & Gipsy Chamber Orchestra.