Klasszikus

Ünnepi érdemrendesek

2010.03.15. 18:08
Ajánlom
A nemzeti ünnep alkalmából odaítélt elismeréseket Sólyom László államfő Bajnai Gordon miniszterelnök és Katona Béla, az Országgyűlés elnöke társaságában nyújtotta át.

Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje, polgári tagozata:

életművéért, a gazdasági rendszerek elméletének és működésének kutatásában elért, világszerte elismert eredményeiért dr. Kornai János Állami- és Széchenyi-díjas közgazdásznak, az MTA rendestagjának, professor emeritusnak.    

Magyar Köztársasági Érdemrend középkereszt a csillaggal, polgári tagozata: 

a Magyar Nemzeti Galéria tudományos műhellyé formálásáért, gyűjteményeinek jelentős gyarapításáért, új ismereteket adó, érdekes és népszerű kiállításainak megszervezéséért Bereczky Loránd Munkácsy Mihály-díjas művészettörténésznek, a Magyar Nemzeti Galéria volt főigazgatójának,  

a köz szolgálatában végzett öt évtizedes munkája, szakmai életpályája elismeréseként Berényi Lajosnak, a Közbeszerzések Tanácsa volt elnökének,  

sokoldalú irodalmi életműve elismeréseként Görgey Gábor Kossuth-díjas írónak,  

a szombathelyi Weöres Sándor Színház létrehozásáért, kiemelkedő előadóművészi és rendezői munkásságáért Jordán Tamás Kossuth-díjas színművésznek, Érdemes Művésznek, a Weöres Sándor Színház igazgatójának,  

a pénzügyi igazgatás terén végzett több évtizedes sokirányú munkássága, szakmai életútja elismeréseként dr. Kovács Álmosnak, a közgazdaságtudomány kandidátusának, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárának,  

az alapvető jogok védelme és a közélet átláthatósága érdekében kifejtett tevékenysége elismeréseként dr. Majtényi Lászlónak, az állam- és jogtudomány kandidátusának, az Országos Rádió és Televízió Testület volt elnökének.  

Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, polgári tagozata:  

a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek irányítása, a nyugellátással összefüggő kormányzati feladatok ellátása terén végzett eredményes vezetői munkássága elismeréseként dr. Barát Gábornak, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának,  

a magyar szakszervezeti mozgalomban, a munkavállalók érdekképviseletében végzett, több évtizedes munkája elismeréseként dr. Borsik Jánosnak, a Mozdonyvezetők Szakszervezete ügyvezető alelnökének,  

az adatbázisok elméletében végzett kutatásaiért, tudományszervezői és oktatói tevékenységéért, az akadémiai kutatóintézeti szféra fejlődéséhez való tevőleges hozzájárulásáért dr. Demetrovics János Széchenyi-díjas matematikusnak, az MTA rendes tagjának, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet Informatikai Főosztálya vezetőjének,  

több évtizedes, a műszaki és a természettudományok terén végzett tudományos munkássága, oktatói tevékenysége elismeréseként dr. Gordos Géza Széchenyi-díjas villamosmérnöknek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Távközlési és Médiainformatikai Tanszék egyetemi tanárának, a MTESZ elnökének,  

a Magyar Köztársaság külpolitikai érdekeinek érvényesítése, a magyar-horvát kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként dr. Györkös Péternek, a Magyar Köztársaság zágrábi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének,  

az Új Magyarország Fejlesztési Terv előkészítésében és végrehajtásában, valamint a világgazdasági válság magyarországi hatásainak kezelésére irányuló kormányzati tevékenység összehangolásában nyújtott teljesítményének elismeréseként Hegedüs Dórának, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának, a miniszterelnök kabinetfőnökének,  

az igazságszolgáltatásban végzett több mint négy évtizedes munkája elismeréseként, dr. Kaposvári Bertalannak, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott elnökhelyettesének,  

az adóigazgatás területén végzett több évtizedes szakmai munkássága, eredményes vezetői, közszolgálati tevékenysége elismeréseként Karácsony Imrénének, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkárának,  

a Magyar Köztársaság külpolitikai érdekeinek érvényesítése, a magyar-kínai kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett tevékenysége elismeréseként Kusai Sándor Zoltánnak, a Magyar Köztársaság pekingi rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének,  

sokoldalú tudományos, oktatói, tudományszervezői és vezetői munkássága elismeréseként dr. Manherz Károlynak, a nyelvtudomány kandidátusának, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkárának,  

a Magyar Köztársaság külpolitikai érdekeinek érvényesítésében és a magyar diplomáciában végzett tevékenysége elismeréseként Mátyus Sándornak, a Magyar Köztársaság volt kabuli rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének,  

művészi életműve elismeréseként Palcsó Sándornak, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas magánénekesének, Kiváló Művésznek,  

a rendezett munkaügyi kapcsolatok rendszerváltás utáni megalapozásában és a közmunkaprogramok intézményrendszerének kialakítása érdekében végzett tevékenységéért dr. Sándor Lászlónak, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanács elnökének,  

a vízgazdálkodás, a vízi közművek tervezése, a hazai környezetmérnök képzés érdekében hosszú időn át végzett oktatói munkája, kutatói tevékenysége elismeréseként dr. Somlyódy László Széchenyi-díjas mérnöknek, az MTA rendes tagjának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építőmérnöki Kar Vízi Közmű és Környezetmérnöki Tanszék tanszékvezető egyetemi tanárának,  

több évtizedes eredményes vezetői tevékenysége, a foglalkoztatáspolitika és a képzés, felnőttképzés területén végzett munkája elismeréseként dr. Székely Juditnak, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkárának,  

kimagasló művészi értéket képviselő dalszövegeiért Sztevanovity Dusán dalszövegírónak, előadóművésznek,  

a közérdekű adatok nyilvánosságát szolgáló jogszabályok előkészítésében, a jogszabályalkotás gyakorlatának fejlesztésében, valamint a kormányzati döntés-előkészítés összehangolásában végzett munkássága elismeréseként dr. Tordai Csabának, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkárának,  

nagy népszerűségnek örvendő előadóművészi tevékenysége elismeréseként Varnus Xavér orgonaművésznek,  

eredményes oktatói és diplomáciai tevékenysége elismeréseként dr. Vastagh Pálnak, az állam- és jogtudomány kandidátusának, a Magyar Köztársaság ottawai rendkívüli és meghatalmazott nagykövetének.  

Magyar Köztrsasági Érdemrend középkeresztje, katonai tagozata:  

a jogállami Magyarország megteremtéséhez való hozzájárulásáért, személyes kockázatvállalásának elismeréseként Végvári József nyugállományú rendőr őrnagynak.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Balogh Tibor válasza Karsai Györgynek

A POSZT Szakmai Tanácsadó Testületének tagja nyílt levélben reagál Karsai György egyetemi tanár, színikritikus hétfőn közzétett írására, amelyben lemond a POSZT Tanácsadó Testületi tagságáról.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.
Klasszikus

Így gyakorolj! – Tabea Zimmermann brácsaművész tanácsai

A hazánkban is gyakran megforduló brácsaművész, Várjon Dénes zenészpartnere a Strad hasábjain hat pontban szedte össze tanácsait a fiatal (vonós)hangszereseknek.
Klasszikus

Balázs János ingyenes koncertet ad a Zeneakadémia előtt

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.
Klasszikus

Magyar zeneművészeket díjazott a Kennedy Center

Marton Éva operaénekes, Kurtág György zeneszerző, valamint Fischer Iván és Fischer Ádám karmesterek kapták idén a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus évad

Évadot hirdetett a Vajda Gergely művészeti vezetésével működő UMZE

A 2019-20-as évadban is izgalmas és változatos programot kínál az UMZE együttes. A keleti filozófiák és a nyugati zene kapcsolatáról szól az évad első programja.
Klasszikus marton éva

Magyar zeneművészeket díjazott a Kennedy Center

Marton Éva operaénekes, Kurtág György zeneszerző, valamint Fischer Iván és Fischer Ádám karmesterek kapták idén a Kennedy Center Művészeti Arany Medálját.
Klasszikus hír

Alexander Pereira távozik a milánói Scalából

Az osztrák szakembernek már 2014-es érkezése is nagy viharokat kavart, távozásában egy meghiúsult szponzori szerződés játszhatott közre. Guiseppe Sala, Milánó polgármestere és a Scala Alapítvány elnöke közölte kedden az operaház felügyelőtanácsának három órás tanácskozását követően, hogy nem hosszabbítják meg az intendáns szerződését. 
Klasszikus ajánló

Balázs János ingyenes koncertet ad a Zeneakadémia előtt

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.
Klasszikus lemez

John Williams albumot készített Anne-Sophie Mutterrel

A világ egyik legnépszerűbb zeneszerzője és a német hegedűművész albumán természetesen örökzöld filmklasszikusok zenéi hallhatók.