Klasszikus

Üres zsinagógákat tölt meg élettel a BFZ

2015.05.26. 14:03
Ajánlom
A Fesztiválzenekar június 2-4. között újabb három olyan zsinagógában ad ingyenes koncertet, ahol már megszűnt a hitélet, és sokszor az élet is. Az egykor pezsgő épületekből néhol csak életveszélyes romok maradtak, szerencsés esetben kulturális célokra használják őket. Ezeket a zsinagógákat tölti most meg a BFZ klezmer zenével, régi történetekkel és egy kis zsidó édességgel.

"A Budapesti Fesztiválzenekar azokba a községekbe és városokba látogat el, ahol a házak között egy elhagyatott zsinagóga áll. Egykor imádkoztak ezek között a falak között, ma már az üresen maradt épületek többnyire más célt szolgálnak. Akad köztük raktár, kiállító terem, néhányat szépen felújítottak, de van bizony romos is. A sok száz vidéki magyar zsinagógában csak elvétve, itt-ott tartanak istentiszteletet, a zsidó közösségek döntő többségét 1944-ben kiirtották. Pedig azelőtt békében éltek itt keresztények és zsidók. A gyerekek együtt játszottak, egy iskolába jártak. A szomszédok köszöntek egymásnak, elbeszélgettek, ismerték egymást, hiszen egy közösségben éltek. Ma az egykori zsidó polgárok emlékét a temető mellett csak a megmaradt zsinagóga őrzi. Ide, a zsinagógába hívjuk most egy ingyenes koncertre szeretettel az itt lakókat" - írja Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, aki 2014-ben indította útjára a Közösségi Hetet, melynek egyik alappillére a Zsinagógakoncert.

A hangulatos, családias hangversenyek célja, hogy újra figyelem irányuljon a zsidó örökségre, és ahogy Fischer Iván hozzáteszi: "hogy hozzon a zene a szívekbe békét, megértést, toleranciát és megbecsülést". Június 2-4. között a Fesztiválzenekar Nagykanizsán, Mezőcsáton és Pápán koncertezik, és több olyan, a zsidó dallamvilágból építkező, autentikus művet is előad, amely ebben a formában Magyarországon még sosem hangzott el.

A koncerteken Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetője mesél a helyi zsidóság és a zsinagógák történetéről, emberi sorsokról.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

15 sor film: Queer

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Queer című filmről szól. 15 sor film.
Plusz

„Sokszor próba előtt is tempózott a medencében” – Kállai Ferenc emléktáblát kapott egykori kabinjára a Lukács fürdőben

Kállai Ferenc születésének 100. évfordulója alkalmából emléktábla került kedvenc kabinjára a Szent Lukács Gyógyfürdőben. Az eseményen Őze Áron színművész is megosztotta emlékeit atyai mesteréről, Kállai Ferencről.
Színház

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Plusz

Arvo Pärtet köszöntik kilencvenedik születésnapján a Liszt Ünnepen

Alig zárult le a Bartók Tavasz, máris újabb felfedezések elé nézhet a közönség: nyilvánosak a Müpa szervezésében megvalósuló Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál első programjai.
Könyv

„Ha elkészülök egy művel, akkor az nekem véget ér” – Bognár Péter a Lírástudók vendége

A Magvető Kiadó szerzőjével beszélgettünk új regényéről, amely lezárja a polgárőrkrimi-trilógiáját. A műsorvezető ezúttal is Grisnik Petra, aki írásról, fikcióról, felelősségről és megoldatlan bűnügyekről faggatta Bognár Pétert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Szathmáry Zsigmond bűvöletében – az orgona határait feszegeti Fassang László koncertje

Fassang László május 25-én a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával karöltve tiszteleg az orgonaművészet egyik legmeghatározóbb magyar alakja előtt.
Klasszikus hír

A Tetris játék zenéjére írt orgonadarabbal nyert a magyar művészhallgató

A rangos nemzetközi Rachel Laurin Zeneszerzői Versenyen a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának klasszikus orgonaművész-hallgatója, Májer Zoltán lett az első helyezett. A pályázatra többek között ausztrál, német és egyesült államokbeli alkotók nyújtottak be műveket.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus interjú

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Klasszikus ajánló

Német requiem és kortárs kórusművek – a MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye a Zeneakadémián

A MÁV Szimfonikus Zenekar következő hangversenyére május 29-én, 19 órakor kerül sor a Zeneakadémián. Az est fő műsorszáma Johannes Brahms mélyen spirituális, emberközpontú gyászműve, az Ein deutsches Requiem, azaz a Német requiem.