Klasszikus

Úszás közben vesztette életét

2014.08.28. 11:34
Ajánlom
A nemzetközileg elismert karmester nyolcvanöt éve, 1929. augusztus 28-án született Budapesten. Korának legjobb Mozart interpretátorai között emlegették. MAGAZIN

Kertész István Budapesten született. Hegedű tanulmányait hatéves korában kezdte el, majd néhány évvel később a zongorával is megismerkedett. A háború idején családja bujkálni kényszerült, de az édesanya kitartásának köszönhetően elkerülte a deportálást és átvészelte a nehéz időszakot. Kertész István folytatni tudta az elkezdett tanulmányait, majd zeneszerzéssel kezdett foglalkozni. A középiskolát 1947-ben kitüntetéssel fejezte be a Kölcsey Gimnáziumban. 1947 őszén felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol Kodály Zoltán, Weiner Leó és Kókai Rezső irányításával tanult hegedűt, zongorát és zeneszerzést. Később Ferencsik János és Somogyi László tanítványa lett, zenei fejlődésére leginkább ők, illetve Bruno Walter és Otto Klemperer hatottak. Klemperer ebben az időben a Magyar Állami Operaház karmestere volt.

Kertész István 1953-tól két éven keresztül Győrben, ezt követően pedig Budapesten az Operaházban töltött be karmesteri posztot. 1956-ban családjával együtt elhagyta Magyarországot. Ösztöndíjjal a római Santa Cecilia Akadémián képezte magát Fernando Previtali irányításával. Tanulmányai befejeztével a Hamburgi Szimfonikus Zenekar és a Hamburgi Állami Operaház vendégkarmestere lett. 1960-ban meghívást kapott az Augsburgi Operába a főzeneigazgatói posztra. Az ő dirigálásával mutatták be Mozart A varázsfuvola, a Szöktetés a szerájból, a Così fan tutte és a Figaro házassága című operáit. Hamarosan az egyik legjobb Mozart-interpretátorként emlegették. Bemutatta Richard Strauss operáit is: a Salomét, az Arabellát és A rózsalovagot. 1961-ben meghívást kapott a Salzburgi Ünnepi Játékokra, ahol a Szöktetés a szerájbólt vezényelte, majd 1963-ban ugyanitt A varázsfuvolát. Több hangversenyen irányította a Berlini Filharmonikus Zenekart, a Londoni Szimfonikus Zenekart, az Izraeli Filharmonikus Zenekart, dirigált a San Franciscói Operában, a Spoletói Fesztiválon, Párizsban pedig együtt dolgozott Arthur Rubinsteinnel.

Nagy-Britanniában 1960-ban mutatkozott be a Londoni Szimfonikus Zenekar élén. Az Izraeli Filharmonikus Zenekarral 1962 márciusában kezdődött a kapcsolata, a Tel-Avivi Mann Auditóriumban adott hangversennyel. A zenekar élén tizenegy év alatt 378 zeneművet vezényelt. 1964-ben a Kölni Operába kapott zeneigazgatói kinevezést, ahol Britten Billy Budd és Verdi Stiffelio című operáinak németországi bemutatóját vezényelte. Kölni igazgatói státusza fenntartásával 1965-ben a Londoni Szimfonikus Zenekar vezető karmestere, egyúttal pedig a Covent Garden vendégkarmestere lett. Az itt töltött három év alatt általános elismerést aratott Antonín Dvořák kilenc szimfóniájának lemezfelvételével. 1973-ban a Bambergi Szimfonikus Zenekar vezető karmestere lett. Ebben az évben fejezte be Brahms négy szimfóniájának felvételét a Bécsi Szimfonikusokkal, és megkezdte a Változatok egy Haydn-témára rögzítését is, de a munkálatokat már nem tudta befejezni. Kertész István 1973. április 16-án izraeli turnéján úszás közben váratlanul életét vesztette. A Bécsi Szimfonikus Zenekar - tisztelete jeléül - befejezte az elkezdett felvételeket.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Zenés színház

Az Operett új vezetése bemutatta új évadát

A 2019/20-as évad legfontosabb bemutatója a Csárdáskirálynő lesz, de Mohács tragédiája is megjelenik egy új rockmusicalben.
Zenés színház

Bejelentették Royal Opera House 2019/20-as előadásait

Az élő közvetítésekből vagy ismétlésekből álló mozis évad a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaratermében dobogtatja meg a nézők szívét.
Vizuál

Hosszú taps fogadta az Egy férfi és egy nő újabb folytatását Cannes-ban

Hatalmas sikerrel vetítette Claude Lelouch több mint fél évszázados Oscar-díjas filmjének újabb folytatását a Cannes-i filmfesztivál. Az Egy élet legszebb évei című film főszereplői ezúttal is Jean-Louis Trintignant és Anouk Aimée. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus bonn

700 apró Beethoven-szoborral ünnepel Bonn városa az évfordulón

Hétszáz mosolygó Beethoven-szobrot tervezett Ottmar Hörl a zeneszerző születésének 250. évfordulójára.
Klasszikus interjú

Koltai Katalin feltalált egy új eszközt a gitárhoz, hogy el tudja játszani Bartók műveit is

De nemcsak Bartók, hanem a 20-21. századi zene egészen új repertoárja tárul fel Koltai Katalin új találmányának, az egyhúros kapodaszternek köszönhetően.
Klasszikus tévé

Tudod, mit énekel latinul a kórus a Mr. Bean-sorozat főcímében?

Az eredeti Mr. Bean-sorozat főcímében elhangzik egy latin nyelvű kórus, amelynek a szövegére senki sem figyelt. Pedig mély mondanivalót hordoz!
Klasszikus gyerek

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör programjaiból

Felolvasószínház, Seress Rezső-est, filmzenei és születésnapi koncertek –  az évad végén is műfaji sokszínűség várja a vendégeket az Óbudai Társaskörben.