Klasszikus

Utoléri a 21. század közönségét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

2018.12.06. 14:40
Ajánlom
Élménydúsabb és kidolgozottabb muzsikálást ígér a Liszt Ferenc Kamarazenekar, mely a megújuló produkció révén a 21. század fiatal közönségét is meg szeretné ragadni.

A Liszt Ferenc Kamarazenekart 55 éve alapították olyan tehetséges muzsikusok, akik Rolla János vezetésével a valaha volt legjobb magyar zenekarrá tették az együttes. Tagsága az évtizedek alatt természetszerűleg kicserélődött, mára – több mint fél évszázad fennállás után – egy új generáció vette át a régiek helyét. Ezzel egyidejűleg felmerült a megújulás szüksége, ami az új ügyvezető igazgatóval, Bolyki Györggyel vette kezdetét, aki 2018 novembere óta dolgozik ezen a poszton a zenekarral.

De miben is áll ez a megújulás?

Ne a feje legyen a kottában, hanem a kotta a fejében – szól Richard Strauss nevezetes mondása, amely rögtön egy fontos problémára világít rá. Az Y-generáció zenehallgatási szokásait taglalva már írtunk arról, hogy a műfajjal ismerkedőket idegeníti, ha azt látják, hogy a zenekari muzsikusok mintha nem élveznék, amit csinálnak. A legtöbb klasszikus zenei koncerten a játékosok alig néznek egymásra vagy a közönségre.

Liszt Ferenc Kamarazenekar

Liszt Ferenc Kamarazenekar (Fotó/Forrás: lfkz.hu)

Ezt a jelenséget szeretné nyakon ragadni Bolyki György, aki így beszélt a zenekari munka változásáról: „Az első és legfontosabb, amit a közönség megtapasztalhat: egy sokkal élménydúsabb és kidolgozottabb előadás, amelyben az eddigiekhez képest jóval több energia jelenik meg. Ennek egyik eleme, hogy minden zenekari tag partitúra szinten ismeri az előadott műveket, és sokkal több időt szánunk a darabok apró részleteinek kidolgozására.”

bolykigyorgy-144215.jpg

Bolyki György

A Fidelio kérdésére az ügyvezető igazgató elmondta, az a céljuk, hogy a kottát „csak tájékoztató jelleggel” használják a koncerteken. „Szinte kívülről kell tudni a darabokat ahhoz, hogy a zenészek interakcióba léphessenek egymással és a közönséggel.” Bolyki úgy véli, hogy ma rengeteg impulzus éri az embereket. „Nem a közönséggel, hanem a produkciókkal van baj, ha az emberek elfordulnak a klasszikus zenétől. Minden előadásnak olyan energiát kell sugároznia, ami megfogja a 21. század közönségét is.”

Nincsen szorult helyzetben a klasszikus zene, de érteni kell a közönség nyelvén.

A változás nem a repertoárt érinti, „ugyanazokat a műveket játsszuk, csak más energiával.” Viszont  nagyobb szerepe lesz a zenekari muzsikusok egyéni munkájának. A kamarazenekarban – kisebb létszáma révén is – helye van az egyéniségnek. „A másik fontos tényező, hogy a művészek a saját személyiségükben rejlő alkotói és előadói energiákat maximum fokozatra kapcsolva vesznek részt a produkcióban, de Tfirst Péter koncertmester vezetésének köszönhetően ez mégis össze van fogva, így ezek az energiák megsokszorozzák egymást, és így jutnak el a közönséghez.”

December 5-én az Óbudai Társaskörben egy barokk műsorban a zenekar ízelítőt mutatott az új hangból, de ez a megújulás nem mehet egyik napról a másikra. A 2019 első felében leszervezett koncerteken már érezheti a közönség a zenekar játékában megjelenő új élményeket. A későbbiekben a kulturális kormányzattal jelenleg is folyó egyeztetések nyomán kialakuló lehetőségek szerint halad majd a zenekar fejlődése.

Egy biztos: eltökélt közös szándékunk, hogy a Liszt Ferenc Kamarazenekart visszavezessük oda, ahol egyszer már volt: a világ öt legjobb produkciója közé.

A Liszt Ferenc Kamarazenekart legközelebb január 3-án Szirtes Edina Mókussal hallhatja a közönség a Pesti Vigadóban.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A legjobban várt januári filmek

Hűvös, szürke januári estéken jó dolog moziba járni, mostanában különösen, mert fontos és izgalmas filmek érkeznek, legtöbbjük számos kategóriában Oscar-díjra jelölt. Szubjektív válogatásunkból a francia szerzői film és egy különleges dokumentumfilm sem maradhatott ki. 
Könyv

A nő vagy szent anya, vagy prostituált? – Interjú Hidas Judit íróval

Könyv egy negyvenes nőről, aki keresi önmagát, mert úgy érzi, szép lassan eltűnik abban, hogy megfeleljen a környezete elvárásainak. Hidas Judit Boldogság tízezer kilométerre című novellafüzérének főhőse, Anna, a hagyományos női szerepek és a karrier közt őrlődik. S vajon hányan vagyunk hasonló helyzetben? Mikor vesszük észre – vagy egyáltalán észrevesszük-e –, hogy apránként föladjuk magunkat? Fájdalmasan sokakat érintő problémákról és tabukról beszél ez a könyv, ami láthatóvá teszi a társadalmi elvárások mögött szenvedő egyént: a nőt. A könyv szerzőjével, Hidas Judittal beszélgettünk.
Könyv

Pintér Béla is Baumgarten-emlékdíjat kapott

Kukorelly Endre az állami kitüntetések elfogultsága miatt élesztette fel a díjat, amelynek összegét közösségi finanszírozásból fedezték.
Színház

Megkezdődött a Trianon100 emlékév a Nemzetiben

Sajtónyilvános olvasópróbán ismertette a trianoni évfordulóra készülő programjait a Nemzeti Színház. Első bemutatójuk, a Wass Albert szövegei és korabeli dokumnetumok alapján készülő Tizenhárom almafa lesz.
Klasszikus

Bach billentyűs szvitjeit viszi egy általános iskolába Fejérvári Zoltán

Fejérvári Zoltán szólóestjével indul az alsógödi Belépés családostul klasszikus zenei sorozatának 2020-as évada. A művész Bach Francia szvitjeit adja elő január 25-én a Búzaszem Általános Iskola aulájában. Utána pedig a Zeneakadémiára viszi a műsort.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Bach billentyűs szvitjeit viszi egy általános iskolába Fejérvári Zoltán

Fejérvári Zoltán szólóestjével indul az alsógödi Belépés családostul klasszikus zenei sorozatának 2020-as évada. A művész Bach Francia szvitjeit adja elő január 25-én a Búzaszem Általános Iskola aulájában. Utána pedig a Zeneakadémiára viszi a műsort.
Klasszikus hír

Gustavo Dudamel folytatja Los Angelesben

Újabb négy évre meghosszabbították a szerződését a Los Angeles-i Filharmonikus Zenekar élén, 2026-ig maradhat.
Klasszikus interjú

Varga Judit: Hiányzott a női példakép

Varga Judit nevével az idei fesztivál programjában többször találkozhatunk zeneszerzőként és kurátorként is. Judit szeptember óta a bécsi zeneakadémia (MDW) médiazeneszerzés professzora, aki ezt megelőzően a budapesti és a bécsi Zeneakadémián párhuzamosan tanított.
Klasszikus turné

Tizenhét állomásos országos turnéra indul Boros Misi

A Filharmónia Magyarország és a Virtuózok szervezésében első országos turnéjára indul a 16 éves Boros Misi. A Virtuózok klasszikus zenei tévés tehetségkutatóból ismert zongoraművész kimondottan e turné állomásaira összeállított műsorát 17 városban hallhatja a közönség.