Klasszikus

Utolsó pillanat

2016.03.01. 09:46
Ajánlom
Amikor egy zenekar három olyannyira közismert darabbal érkezik, mint a Bécsi Filharmonikusok és Valerij Gergijev tették február 23-án, felmerülhet a hallgatóban, hogy vagy biztonsági játékot játszanak – a biztos sikerre hajtanak –, vagy esetleg valami extrém, egészen különleges újdonsággal, meglepetéssel tudnak szolgálni.

A sokak által a világ legjobbjaként nyilvántartott Bécsi Filharmonikusok, akik egy évvel ezelőtt Mahler Ötödikjének briliáns előadásával kápráztattak el bennünket, ezúttal a nemzetközi zenei élet egyik éllovasával, Valerij Gergijevvel az élükön Wagner, Debussy és Muszorgszkij remekműveit hozták el.

Valerij Gergijev

Valerij Gergijev (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

A bolygó hollandi nyitányának első hangjai után választ kaphattunk a kérdésre. Semmi más, mint a zenekar együtt lélegző egysége, a teljesen világos és koncepciózus dirigensi munka – amelynek komoly része a próbákon folyt – és a tökélyre fejlesztett hangszertudási biztonság az, ami előttünk feltárult már az indító tremolók és kürthangok folyamán. Ami Bécs különlegessége, a hajlékonyság, amelyet már a tavalyi Mahler-szimfóniában is megcsodálhattunk, itt először a nyitány első nagy kulminációs pontja utáni elnémulásban, a leheletfinoman megérintett üstdob négy A hangjánál vett körül bennünket. A tökéletes csend létrehozása ismét sikerült, és erre az angolkürt puha, gyönyörűen frazeált dallammal válaszolt, az őt részben kettőző kürt pedig hihetetlen finomsággal olvadt eggyé a panaszos hangszínnel. Ahogyan a nyitány épült-épült tovább, azon gondolkoztam, hogy igen, ez az igazi romantika, a színpadiasság természetes varázsa, a szélsőségességek, a fönt-lent kilengések bátor vállalása – és mindezt úgy elérni, hogy a mű erős, pontos irányítás alatt áll, semmi felesleges ugrándozást nem láttunk.

Valerij Gergijev és a Bécsi Filharmonikusok

Valerij Gergijev és a Bécsi Filharmonikusok (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

Gergijev, akinek egészen egyedi kézmozdulatai, pálcát sem igénylő dirigálási stílusa mára fogalommá vált, halálos biztonsággal rezzentette fel a muzsikát alvó pillanataiból minden egyes erőteljes kitörésben. A dinamikai kontroll nem engedte szétfújni, szétrecsegni a nyitányt, a záróakkord is a zeneszerző előírása szerinti forte lett. A kontroll a tempóban is megnyilvánult, bár időnként nagyon vékony a jég a feszesség és a kapkodás között azonban Gergijev, aki Szentpéterváron az egész operát is vezényelte már, láthatóan élvezetesnek és érthetőnek tartja Wagner világát, a végső nagy elcsendesedésben, a hegedűk D-dúr kinyílásában pedig megértettük, hogy a zárlat forte ütésétől eltekintve, miért nem a hagyományos fortissimo vagy stretto kódával ér véget a nyitány, hanem így van tökéletesen befejezve. A már ekkor ünneplő tapssal válaszoló közönség is megérezhette mindezt.

A tenger Debussy talán legtöbbet idézett alkotása, hangjai sokunk számára egészen a hajdani középiskolai énekórák recsegős lemezjátszójáig visszavezethetőek. A három vázlat, bár a szerző így hívta, valójában egyáltalán nem a „legimpresszionistább” mű Debussy oeuvre-jében: konkrétan körülhatárolható témái, visszatérései, hangnemi kanyargásai a látszólagos kavalkád mögött rendben és logikusan állnak. Csakhogy ezek a tartószerkezetek könnyedén a ködbe vesznek, és mindig ünnep, ha valaki fellebbenti róluk a zenekar gomolygásának fátylát. Nos, ehhez kellett Gergijev és a bécsiek hallatlanul egyedi fegyelme és klasszikus megoldások iránti érzékenységük.

Valerij Gergijev

Valerij Gergijev (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

Már a mű elején a halk, de markáns trombitaszóló, melynek dallama visszatér itt-ott, annyira pontosan és érzékenyen volt kiemelve, hogy beleette magát a fülünkbe. Nemkülönben a csellószólam négyfelé osztott híres rubatója – amelyet a partitúrában a szerző eredetileg 16 gordonkától kívánna meg, itt most „csak” tízzel volt jelen a zenekar – olyan szólamegyensúllyal, belső fegyelemmel szólaltatta meg a kottaképet, hogy elakadt a lélegzet. Dirigens és zenekar a témákat, az összefüggéseket kereste ebben a rendkívül bonyolult partitúrában, melynek virtuóz és valóban varázslatos színei megannyi csapdát is rejtenek: ha elakadunk a hangzás puszta szépségénél, akkor még nem láttunk le a tenger fenekéig.

Az első tételben a hajnal és a dél ragyogása nagyszerű építkezés folytán valósult meg, rendkívül pontos crescendókkal, a partitúra mélyének is az életre keltésével. Gergijevet maximális figyelem vette körül, sajátos vezénylési stílusa miatt e mű nagy koncentrációt igényel, de a bécsiek egyszerűen remekeltek, semmi nem zavarta meg a nagy összhangot, a párbeszédet. A hangversenyterem páratlan akusztikájában pedig a leghalkabb hárfapendülés is tisztán és pontosan színezte a hangzást, az első tétel utolsó akkordjában pedig gyönyörűen maradtak fenn az „égbolton” a trombiták hangjai.

A második tétel talán a legproblémásabb, legmerészebb, de Gergijev feszessége itt sem engedett lazulást, biztonságot adóan érződött a mindent egységben gondoló karmester jelenléte. A sok triolás felbontás és ereszkedő dallamív igen sokban emlékeztet az első tétel fő témáira, és az utalások ezen az estén minden esetben nagyon hangsúlyosak voltak. Hallatlanul precíz hullámjáték végén enyészett a semmibe a záró E-dúr akkord a harangjátékon, az üveghangú hegedűkön és a nagybőgőkön.

Valery Gergiev

Valery Gergiev

A Müpa rezidensei

A Müpa tíz éves működésének minden bizonnyal egyik jelentős fegyverténye, hogy a világ egyik legjobb szimfonikus zenekarát (mindenesetre a két leghíresebb – Berlini Filharmonikusok, Bécsi Filharmonikusok – közül az egyiket) jelenleg megállapodás köti a Komor Marcell utcai intézményhez: a Bécsi Filharmonikusok a Müpa állandó vendégzenekara. Megérdemli ezt a megbecsülést a magyar zenekultúra, hiszen a magyar zenét és az osztrákot számos szál fűzi össze.

A zárótétel legnagyobb meglepetése az volt, hogy talán még soha nem hallottam a híres nagy témát úgy, mint egy igazi szimfonikus fejlesztésre érett, rendkívül invenciózus ötletet, amely valóban olyan, mintha César Franck műhelyéből bukkant volna elő. A finálé tehát itt végképp nem az apró sziporkák halmazáról szólt, Gergijev nagy arányérzékkel használta ki a zenekar klasszikus hagyományait, nemes és telt hangzásait, s mutatta meg azt, hogy Debussy műve néha inkább szimfónia, mint programzene, és a záró ütemekben is hallatszott a Desz-dúr hangzás meleg fénye, amolyan igazi napsugárként csillogva.

A szünet utánra maradó Egy kiállítás képei elegáns, szép fényű trombitaszólóval indított, és a rézfúvósok végig megmaradtak a megfontolt, nyugodt tempójú, klasszikus hangzásnál, hagyták, hogy maga a téma sodorja, vigye őket a maga természetességével. A tételek közül az öreg kastély panaszos szaxofondallama egészen gyönyörűen sikerült, a kíséret finomságait, a csellók igazi tenuto lüktetését pedig valóban tanítani lehetett volna. Samuel Goldenberg és Smüle párbeszéde rendkívül feszes rubatókkal, finom humorral állt előttünk, a kiscsirkék táncát szédítő sebességre pörgette fel a dirigens, megmutatva zenekara minden virtuozitását és a rövid tétel legutolsó hangjának kissé mókásan hetyke megszólaltatásához is maradt szufla a zenekarban. Félelmetesen zúgtak a katakombák réz-visszhangjai, a fülrepesztő disszonanciák valóban elementáris hatást keltettek.

Valerij Gergijev

Valerij Gergijev (Fotó/Forrás: Posztós János, Müpa)

A zárótétel középső epizódjában a fafúvók halk korálja nagyon puhán, egyszerű hangzással vezette be a sejtelmes mélységből ébredő harangkongást, amely után sok esetben már ellövik a koncerteken az utolsó nagydob-patronokat is, de itt nem: Gergijev egészen az utolsó nagy crescendóig építette ezt a nagykaput, nem dobálta össze a kőtömböket, nem lassított modorosan, feleslegesen sokat, és még a hatalmas hangorgia is kiegyenlítetten, szépen szólt az utolsó pillanatig. Teljesen megérdemelt volt a kiáltozó, magáról megfeledkezett közönség dörgő vastapsa, amely után a dirigens ráadásként Csajkovszkij Csipkerózsika-balettjének szépséges Panorama-tételével búcsúzott. A Bécsi Filharmonikus Zenekar most más arcát, de pontosan ugyanazt a színvonalat mutatta, mint legutóbb. Romantikus és modern művek klasszikus hangzásban – izgalmas és szép találkozás volt, felejthetetlen pillanatokkal.

Programkereső

Legnépszerűbb

Plusz

„Akik pörgetik a kultúrát” – Itt a Kult50 idei névsora!

A Fidelio idén is összeállította azoknak a művészeknek a névsorát, akik a saját területükön jelentős teljesítményt nyújtottak az előző év folyamán. Ezúttal is tíz kategóriában választottuk ki az alkotókat és alkotócsoportokat védnökeink segítségével.
Könyv

„Az utolsó mondattal kezdd!” – Könyv jelent meg Kulka János édesapjáról

Azt mondják, a kés Paganinije volt. Mert bebizonyította, hogy gyógyítást is lehet művészi szinten űzni. Ő volt Kulka Frigyes mellkassebész, tüdőgyógyász professzor, aki a mai napig etalon az orvostársadalomban. A hétköznapi embernek inkább a Kulka név üti meg a fülét, ami nem véletlen: a legendás gyógyító Kossuth-díjas színművészünk, Kulka János édesapja volt.
Könyv

11 különleges könyv az Ünnepi Könyvhétről

Az idén nagyon hányatott sorsúra sikeredett könyvhetet végül részben online tartják meg, de ez nem jelenti azt, hogy a könyves újdonságokból ne lehetne csemegézni!
Klasszikus

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Fidelio Tours

Művészcsaládok évszázados búvóhelye – Partitúra az Áprily-völgyben

„Megérkezik a busz Visegrádra, néhány jellemző, az autóból is értelmezhető tájkép, plusz drónfelvétel, utána átérünk Tahiba, a Péreli-Tolcsvay művészpár házához…” – így kezdődik a Partitúra Visegrád-környéki kalandozásának forgatási terve. Most szombaton, szeptember 19-én pedig már láthatjuk is a Duna tévén – a szokásos időben, 14.30-kor –, hogyan vendégeskedett Miklósa Erika operaénekes és Batta András zenetudós műsorvezető páros először Péreli Zsuzsa textilművész és Tolcsvay László zeneszerző otthonában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Minden, ami valóban személyessé válik bennünk, az inspiráció"

Ávéd János 12 évvel ezelőtt csatlakozott a Modern Art Orchestrához Fekete-Kovács Kornél felkérésére, azóta tenorszaxofonistaként, zeneszerzőként és hangszerelőként erősíti a zenekart. 2011-ben megalakította az Ávéd János Balance formációt, melynek célja, hogy új zenei lehetőségeket fedezzenek fel és spontán felmerülő dallami elemeket használjanak. A művésszel Kodály hagyatékának gondozásáról, új, saját lemezéről és inspirációs forrásokról beszélgettünk.
Klasszikus magazin

Amerikában éppen arról megy a vita, hogy rasszista-e a klasszikus zeneelmélet

De óvatosan ítéljünk a kérdésben, mert nem minden „libsi” mondja, hogy rasszista, és senki nem lesz híve a fehér felsőbbrendűségnek attól, mert szereti Beethovent vagy Wagnert.
Klasszikus hír

Kilép az ország határain a Virtuózok novemberben induló új évada

A nemzetközivé bővülő klasszikus zenei televíziós tehetségkutató hatodik évada november 27-től látható a Duna Televízióban.
Klasszikus interjú

Bretz Gábor: Nem lehet megunni a Kékszakállút

Szeptember 26-án Bartók Béla műveiből ad koncertet a Concerto Budapest. A műsorban egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára is elhangzik. Vörös Szilvia énekli Juditot, a várurat pedig Bretz Gábor. A basszusénekest telefonon értük el, hogy az operáról kérdezzük.
Klasszikus ajánló

Komolyzenei piknikkel búcsúztatja a nyarat a MÁV Szimfonikus Zenekar

Szeptember 17-én 18:30-kor ismét részt vehetünk a Music ül a fűben komolyzenei pikniken, mely a Millenáris Park és a MÁV Szimfonikus Zenekar közös rendezésében valósul meg.