Klasszikus

Úton a Magyar Rádió zenei együttesei

2005.06.19. 00:00
Ajánlom
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkara szinte egy időben utazik határainkon túli vendégszereplésre. A zenekar és a gyerekek Olaszországba, a kórus pedig Székelyföldre látogat a közeljövőben.

A zenekar június 20-i és 21-i bresciai koncertjei visszahívás eredményei: az együttes 2003 decemberében már két nagysikerű hangversenyt adott az észak-olaszországi város híres operaházában, a Teatro Grandeban. Az est karmestere és szólistája ezúttal is Vásáry Tamás lesz mindkét alkalommal. Beethoven c-moll illetve Esz-dúr zongoraversenyén kívül Mozart Don Giovanni-nyitánya, Brahms II. szimfóniája és Beethoven VI. „Pastorale” szimfóniája hangzik majd el.

A Magyar Rádió Énekkara is szeretettel visszavárt és visszalátogató vendég: június 24-én Székelyudvarhelyen a Szent Miklós templomban, másnap pedig a nevezetes csíksomlyói Ferences Kegytemplomban adja elő Lajtha László Magnificatját (az orgonaszólót Dinyés Soma játssza) és Mozart C-dúr „Koronázási” miséjét Strausz Kálmán vezető karnagy vezényletével. A Mozart-mű közreműködői Kiss Rózsa, Bardocz Erzsébet, Wittner Géza és Sárosi Károly, valamint a Magyar Rádió Kamarazenekara lesznek.

Néhány nappal később az idén ötven esztendős Gyermekkórus tagjai is útra kelnek a hagyományos balatonszéplaki nyaralás, felkészülés kellős közepén, ugyanis június 28-án Ravennában énekelnek. A Magyar Rádió Gyermekkórusa Luciano Berio 1988-ban írt, majd 1997-ben átdolgozott Ofanim című művének előadásában működik közre.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.
Klasszikus ajánló

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Társaskör kertje, ahol július 4. és augusztus 5. között tizenhét estén át klasszikus és könnyűzenei koncertek, zenés színház, opera és színházi előadás közül válogathatnak az érdeklődők.
Klasszikus magazin

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.
Klasszikus magazin

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.