Klasszikus

"Ütős" ütősök Debrecenben

2014.09.17. 12:11
Ajánlom
Az elmúlt három évtized legszínvonalasabb műsorszámaiból válogat az Amadinda ütőegyüttes jubileumi programja a debreceni koncertszezon nyitóhangversenyén, szeptember 18-án.

Az Amadinda 1984-ben alakult meg, tagjai a budapesti Zeneakadémián végezték tanulmányaikat. Az együttes a már klasszikussá vált ütőhangszeres kompozíciók bemutatása mellett a kezdetektől fogva megkülönböztetett fontosságot tulajdonított annak, hogy működése inspirációt nyújtson magyar és külföldi zeneszerzőknek egyaránt. John Cage, Ligeti György, Steve Reich: a XX. századi zenetörténet e három meghatározó alakja is darabot komponált az Amadinda számára. A 90-es évek második felében a tradicionális ütőhangszeres kultúrák kutatása, az együttes tagjainak zeneszerzői tevékenysége, valamint korábbi zenedarabok ütőhangszeres átiratának megszólaltatása is fontos célkitűzéssé vált az együttes számára. Egyedülálló repertoárjukat az Amadinda zenészei 30 év alatt 4 kontinens 33 országában mutatták be nagy sikerrel, olyan helyszíneken, mint a  Philharmonie Berlin, Wiener Konzerthaus , Royal Albert Hall, Meyerson Symphony Center  és a New york-i Carnegie Hall. Az együttes több lemezfelvételt is készített, közülük kiemelkedik az a hat CD-ből álló sorozat, melyen John Cage összes ütőhangszerekre komponált darabja hallható.  

2C353E84-8485-4265-90E7-65A5A2E5608A

Amadinda és Colin Currie

A koncert előtt indul Intermezzo címmel az évad hangversenyeihez kapcsolódó beszélgetéssorozat első epizódja az Aranybika épületében található Croco Caféban. A 18 órakor kezdődő beszélgetésen a fellépő Amadinda ütőegyüttes néhány tagja mellett Dr. Szabó István, főiskolai docens, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Rézfúvós- és Ütőhangszer Tanszékének vezetője is részt vesz.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.
Színház

Újra járhatunk szabadtéri előadásokra, de a fesztiválokra még várnunk kell

A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet többek között színházi előadásra, mozira, cirkuszra, valamint könyvszakmai rendezvényre vonatkozik.
Vizuál

Csúnya varázs - Budapesti fényképek az 1930-as években

Az éjszakai fényképezés és a „varázsosítás” összefüggése - erről ír a FényképTár mai részében Tomsics Emőke, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történész-muzeológusa.
Vizuál

A festő, akinek lakását és öltözködését is utánozták a bécsiek

Tökéletesen megtestesítette a romantikus művész ideálját tehetségével és fényűző életmódjával, pedig állítólag hihetetlenül félénk volt. Hans Makart művészete a szecesszió előfutára lett, Gustav Klimt rajongott a munkáiért.
Klasszikus

A budapestieknek szerenádozik a Fesztiválzenekar

Több mint 200 lakóházba látogatnak el a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi júniusban Budapesten. Ingyenes szerenáddal készülnek a fővárosiaknak, mert hisznek benne, hogy a járvány idején is szükség van zenére. Nyissák ki az ajtókat, ablakokat, és engedjék be otthonaikba az élő muzsikát!

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Szavazzon, kié legyen az Óbudai Danubia Zenekar Arany Karantén Díja!

Az Óbudai Danubia Zenekar vezetése ezzel a díjjal szeretné meghálálni a zenekar muzsikusainak kitartó munkáját, kreativitását a koronavírus-járvány kapcsán kialakult helyzetben.
Klasszikus interjú

Hatalmas előrelépés a zenekarnak: a Mezzo TV sugározza a Concerto Budapest koncertfilmjét

Több hónapos munka eredménye, hogy a zenekar saját gyártású koncertfilmmel mutatkozhat be a Mezzo TV műsorán. A filmet, amelyet Szabó Stein Imre rendezett, a magyar közönség is láthatja az interneten. Kulisszatitkokról a vezető rendezőt kérdeztük.
Klasszikus hír

A budapestieknek szerenádozik a Fesztiválzenekar

Több mint 200 lakóházba látogatnak el a Budapesti Fesztiválzenekar kamaraformációi júniusban Budapesten. Ingyenes szerenáddal készülnek a fővárosiaknak, mert hisznek benne, hogy a járvány idején is szükség van zenére. Nyissák ki az ajtókat, ablakokat, és engedjék be otthonaikba az élő muzsikát!
Klasszikus interjú

Ajtony Csaba: Ezt az „időn kívüliséget” meg kellett tanulni

Az évek óta többnyire külföldön dolgozó karmester és zeneszerző, Ajtony Csaba szerint a digitális tér új kihívás elé állítja az előadó-művészetet. Kérdéseinkre írásban válaszolt: „Mint ahogy a csigalépcső csavarodása sem jó vagy rossz, a vírus törésvonala mentén történő változást is lehet nagyon sok jóra használni.”
Klasszikus hír

Kocsis Zoltán születésnapján indul a Nemzeti Filharmonikus Zenekar bérleteinek értékesítése

Hét bérletet kínál a következő évadra a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, az online értékesítés május 30-án indul.