Klasszikus

Vadim Repin csak Kováts Péterrel volt hajlandó ráadást adni

2017.08.08. 13:54
Ajánlom
Vadim Repin a közönségére talált a veszprémiekben: az Auer Fesztivál zárókoncertjén nem azért dübörgött a taps, mert világsztárt hallottunk, hanem azért, mert kivételes muzsika szólt kivételesen jól.

A Mendelssohn Kamarazenekar a K. 201-es A-dúr szimfóniával indítja az estét, amelyet a szerző a saját huszonkilencedikjeként írt a műfajból, noha még csak tizennyolc éves volt. Nagy mű ez, és már csak azért is jelentős, mert miközben összefoglal mindent, amit Mozart akkor a zenekari komponálásról tudott, eredeti stílust csillogtat meg.

A Kováts Péter vezényelte együttes széles dinamikai skálán, eleven hangon játssza első tételt (egy árnyalatnyival gyorsabban, mint Karajan, és határozottan sebesebben, mint a korhű Gardiner), és ez az elevenség, játékosság megmarad a lassú tételben is. A harmadik, a tánctétel méltóságteljes, és trillás díszítettségén érződik még a barokk – a Mozart számára oly fontos Bach – hatása. A da capo ismétlés végén pedig apró zenei tréfa: a menüett a kürt és az oboa pontozott ritmusaival ér véget. A negyedik tétel con spirito jellege érződik a zenekar játékán, rusztikus, vad zene ez a kürt hívószavával. Taps.

Kováts Péter

Kováts Péter

Prokofjev nagy Mozart-rajongó volt, és abban is biztos vagyok, hogy

Mozart is Prokofjev rajongó lenne, ha hallhatná a zenéjét.

A Klasszikus-szimfónia mintaképe viszont elsősorban Haydn volt. Ez az első műve a műfajban az orosz zeneszerzőnek, egy olyan hommage-darab, ami végül a saját jogán, és nem Haydn és Mozart jogán lett kedvelt. Nehezebb szimfónia ez, mint amennyire első hallásra tűnik, számos ötletes hangszerelési megoldással.

Meglepődöm, hogy mennyire jól szól a Mendelssohn Kamarazenekar, teltség és tűz van az első tételben, élénk fafúvósok és fantasztikus dinamikával szóló vonósok. A második tétel (Larghetto) tisztelgés a régi mesterek előtt, és a zenekar ennek megfelelő pátosszal tolmácsolja. Azon viszont évek óta gondolkozom, új és új előadásban hallgatva a Gavotte-ot, hogy mennyi benne a szelíd irónia és mennyi a tiszta humor. Ez a harmadik tétel ugyanis a botladozó dallamával, a staccato oktávugrásaival, kotkodácsoló oboaszólamával finom paródiaként is hatásos. Az együttes interpretációjában viszont nem domborodik ki ez az aspektus, csak a színtiszta játék – és micsoda kecsesség van az utolsó elhaló hangokban! Kováts Péterék a finálé Molto vivace hangjaival elragadnak minket is.

Ha valami fejlődést szeretnék felfedezni a nyugati zenében, talán az alapján keresnék, hogy önmagában mennyiféle, milyen komplex érzelmeket tud kifejezni egy-egy mű. Az elmúlt bő évszázad a polifonikus regénnyel, a montázzsal, a poliritmiával, a posztmodern stílussal mind erről a keresésről szólt, erről a mohóságról: hogyan fejezhetnénk ki magunkat még árnyaltabban, hogyan ragadhatnánk meg a világot a teljességében és ellentmondásosságában úgy, hogy az az intellektusnak és az esztétikai szükségleteinknek is kielégülés legyen.

Vadim Repin

Vadim Repin

A g-moll hegedűverseny ilyen mű. Prokofjev ilyen zeneszerző. A cári Oroszországban nevelkedett fel, hamar bejárta a nyugati világot, Franciaországot és Amerikát, majd ünnepelt, a szovjet kultúrvonalnak megfelelő komponista lett 1917 után, a kommunista forradalmat követően. Eközben kialakult egy ízléses, káprázatosan sokszínű stílusa, amely mélysége ellenére is mutatós. Az 1935-ben írt második hegedűversenye egy turné alatt készült: „az első tétel anyaga Párizsban, az első-második tétel Voronyezsben, a hangszerelést Bakuban végeztem, és a premier Madridban volt” – emlékezett vissza Prokofjev.

Mindezek után persze az érdekel, hogy Vadim Repin, aki belga-orosz hegedűsként, keleti-nyugatiként szintén kultúrák között egyensúlyozik, mennyire nyúl ennek a komplexitásnak a mélyére.

Repin szereti intellektuális kihívás elé állítani a közönségét, és ez a hegedűverseny is az.

Az első, Allegro moderato tétel csak tempójában játszandó moderato, valójában tele van merész ritmikai, harmóniai és dinamikai váltásokkal. Repin bámulatos gyorsasággal száguld a különböző zenei karakterek között, zenekar legyen a talpán, aki követni tudja. A Mendelssohn Kamarazenekar viszont izgalmasan szól, a fafúvósok tűpontosak, az ütősök hangja feszes, pattogó. A zenekar játéka még impozánsabb a második (Andante assai) tételben, amelyben a hegedű szabálytalanul szárnyaló dallamát előbb a klarinétok és a vonósok pizzicato mezzopiano, majd egy észrevétlen moduláció után arco követnek. Frissesség, légiesség jellemzi ezt a tételt, Repin finom vibratóval szárnyal, közben az első klarinéttal kerül interakcióba. A harmadik tétel Allegro, ben marcato groteszk tánccal indít, a felfelé törő dallamokat a vonósok vagy az ütősök szakítják félbe. Fekete humor, megrontott keringő és a művilágban feloldott oroszos karakter – ezekből áll a tétel, amely most Repin előadásában végtelenül izgalmas, szellemes és intellektuális.

A ráadás Prokofjev két hegedűre írott Szonátájának (op. 56) második tétele, amelyhez Kováts Péter csatlakozik. Nemes gesztus, hogy Repin megosztja a rivaldafényt,

a veszprémiek pedig érzékelik a pillanat súlyát: itt valami nagy dolog történik.

(Ugyanezt tapasztaltam két éve a fesztiválon a Borogyin Vonósnégyes koncertjén, amikor az egész terem állva ünnepelt.) Úgy érzem, Auer szülővárosában, a Hangvillában Vadim Repin közönségére talált.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.