Klasszikus

Vajda Gergely lett a Huntsville-i Szimfonikusok zeneigazgatója

2011.05.09. 19:21
Ajánlom
A Zeneakadémián végzett magyar karmester nyerte meg az alabamai együttes pályázatát.

Kilenctagú zsűri bírálta a beérkezett nyolc pályaművet, melynek megnyerése arra jogosítja fel a dirigenst, hogy a Huntsville Symphony Orchestra (HSO) jövő esztendei, hat estéből álló klasszikus sorozatát vezényelje, három ezen kívüli hangversenyből kettőt vezessen és gondozza a kifejezetten fiataloknak szóló négy koncertet, valamint az ingyenes családi programokat, és adjon egy populáris darabokból álló szilveszteri estet is.

A jelenleg Portlandben dolgozó Vajda Gergely már az új poszt elnyerése előtt jelezte már, hogy hét év után, vagyis a következő évad befejeztével elhagyja az ottani együttest, Huntsville-ben pedig minimum tíz hetet kell töltenie. Ugyanennyi elfoglaltságot jelent a Music in the Mountains (Zene a hegyekben) Fesztivál élén a zeneigazgatói tevékenysége is.

"2011-12 nagyon sűrű lesz: Huntsville, Portland, Music in the Mountains és kaptam más külső felkéréseket is, például két különböző programra a Seattle-i Szimfonikusokkal, az egyik, a 2012 áprilisi magyar vonatkozású lesz" - részletezte Vajda Gergely az MTI-nek. Ezen kívül a Bánk bán Los Angeles-i betanításában ő segíti Plácido Domingót. "Budapesten az UMZÉ-val, az Új Magyar Zeneegyesülettel is több feladatom van. A komponálást sem hagyom abba: a nyáron kezdek bele egy kettősverseny megírásába. Két nagyszerű brácsaművésznek szánom: Rivka Golaninak és Bársony Péternek."

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Sajgál Erika: A legtöbb ötven fölötti nő most ébred rá a saját erejére

A Rózsavölgyi Szalonban csaknem két éve fut sikerrel a Szívhang, Hárs Anna darabja. A történet három ötvenes barátnőről szól, akik az egyetemen évfolyamtársak voltak, és azóta is összetartanak. A Hédit alakító Sajgál Erikával beszélgettünk.
Színház

Felkavaró vízió a modern nőkről – Alföldi Róbert legújabb rendezése a Pesti Színházban

Október 5-én tartják Wéber Kata Egy nő anatómiája című darabjának magyarországi ősbemutatóját a Pesti Színházban, amelynek alapján Mundruczó Kornél nagy sikerű filmje, a Pieces of a Woman készült.
Jazz/World

Mácsai Pál lesz az utolsó ember a Földön? – új klippel jelentkezik a Platon Karataev

2025 elején jelenik meg a Platon Karataev zenekar negyedik stúdióalbuma, Napkötöző címmel. A lemez második, Nem felelhet című single-jéhez a zenekar frontembere, Balla Gergely koncepciójából Topolánszky Tamás Yvan írt és rendezett klipet.
Klasszikus

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Színház

Peller Károly a Veres 1 Színház előadásának legfontosabb titkát őrzi

Az emberi kapcsolatok összetettségére és törékenységére hívja fel a figyelmet Alexandre de La Patellière és Matthieu Delaporte Hogyan nevezzelek? című darabja. A nagy sikerű francia filmből készített előadást a tízéves Veres 1 Színház, amely jubileumát Peller Károly debütálásával ünnepli.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Gabriela Scherer: „Bensőséges pillanatokban az ember nem lehet túl hangos”

Első alkalommal jár Budapesten az utóbbi években egyre több nagy operaházban feltűnő svájci szoprán, Gabriela Scherer. Számos német és olasz hősnő után most a földöntúli Szent Erzsébet szerepében hallhatjuk, október 9-én, a Liszt Ünnep nyitókoncertjén.
Klasszikus ajánló

Válogatott vonósnégyeseket hoz Magyarországra a MERITA projekt

A MERITA – Európai Kamarazenei Együttműködés keretében érkezik Magyarországra két izgalmas műsor-összeállítású vonósnégyes: a Skazka Kwartet a Fonóban ad koncertet október 12-én, a PuraCorda a BMC színpadán látható október 21-én.
Klasszikus hír

Neves internetes médiadíjért versenyez a Concerto Budapest közvetítése

Magyar komolyzenei, filmes és internetes világsiker: a Concerto Budapest 2024-es Mozart-napjának élő közvetítését beválasztották a 14. Lovie Awards döntőjébe.
Klasszikus ajánló

Christoph Eschenbach lép fel a MÁV Szimfonikus Zenekarral

Az együttes hatalmas megtiszteltetésnek tekinti, hogy a zenei élet egyik legizgalmasabb karmester-egyéniségének vezényletével két hangversenyt is adhat Budapesten, október 26-án, a Zeneakadémián, 27-én pedig a Pesti Vigadóban.
Klasszikus videó

„A zene öröm veled” – rendhagyó helyszínen forgatott kisfilmet a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Október 1-jén, a zene világnapján tette közzé új imázsfilmjét a Liszt Ferenc Kamarazenekar, amelyet az elhagyatott kelenföldi erőműben vettek fel. A történetben fontos szerep jut a Csuja Imre által megformált portásnak is.