- Októberben beszélgettünk, amikor Dohnányi A tenor című operájának bemutatójára és lemezfelvételére készültél.

- Sikeres, jó hangulatú bemutató és négy előadás után még decemberben felvettük az anyagot, az utómunkák is elkészültek. Gondosan szerkesztett német-magyar szövegkönyvet is tartalmaz majd a kiadvány, amely az Operaház magyar operaritkaságokat bemutató CD sorozatában jelenik meg. Legutóbb ha jól tudom Erkel Dózsa György című művéből készült ilyen album.

- Februárban mutatták be Georgia Bottoms című operádat, második otthonodban, Hunstville-ben.

- Igen, és ami a legfontosabb számomra az az, hogy kiderült, a darab működik élő közönség előtt is. Ez egy vígopera, és nagy örömömre a közönség pont akkor nevetett, amikor a szerzők azt akarták. A bemutatót megelőző műhelymunka tapasztalatai alapján most az eredeti regény írójának Mark Childressnek a segítségével, aki a librettó megírásában is komoly szerepet vállalt, gondolkodunk, hogy egy kb. tízperces anyaggal még kiegészítjük a darabot. Ennek főleg dramaturgiai, de persze praktikus okai is vannak. A mű gyakorlatilag a főszereplőre épül, és az ő, Georgia Bottoms alakja köré szerveződik majdnem minden jelenet. Két új hozzáadott szcénával megpróbáljuk megoldani azt, hogy az énekesnek legyen ideje átöltözni, meg persze szusszanni is egyet. Jó lenne, ha hamarosan lenne magyarországi bemutató is, erre most keresem a lehetőséget.

Szintén Amerikában lesz jövő februárban, pontosan egy évvel a tervezett budapesti premier után Drums Drums Drums című darabom ősbemutatója, a saját zenekarom két ütőse mellett Borlai Gergőt kértem fel, hogy szólistaként közreműködjön.

- Egy nagyon személyes darab megírásán dolgozol most. Mit tudhatunk erről?

- Egy Klarinét Szimfóniát tervezek, mert régóta szerettem volna már egy olyan művet alkotni, amelyben életem különböző fő területei és tapasztalatai találkoznak. Vannak olyan művek, amelyeket egy zeneszerzőnek kötelező megírnia, ha úgy érzi, hogy ilyen formában csak ő tudja őket létrehozni. A hangszer, amit valóban bensőségesen ismerek az a klarinét, a másik ilyen "hangszer", már több mint egy évtizede pedig maga a szimfonikus zenekar. Klasszikus értelemben vett klarinétversenyt írni nem akartam. Inspirációként Prokofjev Cselló szimfóniáját említhetem, ahol a cselló bár szólószerepet visz, mégsem a zenekar és a szólóhangszer felelgetésére épül a mű, és arról sincs szó, hogy az együttes pusztán kísérőszerepet látna el. Mint Prokofjev a csellóéból, én a klarinét karakteréből indultam ki és a hangszer sok tekintetben egyedülálló egyéniségét szeretném mintegy lefordítani egy zenekari hangzásra. A darabban két egyenrangú szólista szerepel, akik szólamának megírása közben persze már rögtön a Rádiózenekar két első klarinétosa járt a fejemben, hiszen velük lesz a bemutató 2016 februárjában a Müpában. Egyébként, a két hangszeres szólista egyenrangúságát hangsúlyozandó hangra pontosan ugyanannyit kell majd játszania mindkettőjüknek. A négy tételből most járok a harmadik közepén.

- Milyen tapasztalataid vannak a nemrég lezajlott Eötvös Péter féle mesterkurzusról, amelyben te is aktívan részt vettél?

- Nagyon érdekes volt számomra professzorként részt venni a mesterkurzuson, főként azért mert én is ebben nőttem fel. Úgy ismertem meg Eötvös Pétert és az ő által képviselt repertoárt, hogy lejártam Szombathelyre, ahol több tíz évig tanított minden nyáron. Ott szembesültem azzal, hogy egyáltalán hogyan érdemes karmesterséget tanítani. A kurzus legfontosabb élménye számomra, mint minden ehhez hasonló szituációban a tanítványokkal, és a szintén jelenlévő szerzőkkel való inspiráló interakció volt.

- Hogyan jött az ötlet, hogy az Armel megjelenjen a Sziget Fesztiválon?

- Azt gondolom, hogy pont azért kell kivinni az Armelt a Szigetre, amiért ez a kérdés felmerülhet. Jelen lenni mindenhol kell, ott is, ahol az ember nem a saját közönségéhez beszél. Az Opera mint olyan történetének több korszakában populáris műfaj volt, amiből egyáltalán nem baj ha megőrzünk valamit. A zenés színház az színház, tehát aki a színházat kedveli, tud csatlakozni az operához is. Azokat is meg kell szólítani, akik csak annyit tudnak pl. az Éj királynője áriáról, hogy létezik, de többet nem. Nekem az is érdekes kihívás, hogy talpon tudok-e maradni karmesterként és művészként egy ilyen közegben. Az Armel programján minden egyrészt a 2016-os Armel Fesztivál programjához kapcsolódik, másrészt ahhoz, hogy hogyan lehet a közönséget aktív résztvevőjévé tenni a zenei élménynek. Eötvös Péternek van egy darabja a "Triangel". Ennek egy improvizációs tételébe fogjuk bevonni a közönséget. Szeretném azt megmutatni, hogy a kortárs közönség és a sokszor mesterségesen izolált kortárs vagy klasszikus zene között igenis lehet élő kapcsolat. A Zeneakadémia hallgatói által prezentált Opera Sitcom jelenetek és a Conduct me! szegmens, ahol a közönség tagjai vezényelhetik az Armel Szimfonikus Zenekart is ebbe az irányba próbál elmozdulni.

- Mennyire más érzés egy karmesternek a Sziget-en fellépni?

- Nekem ez nem újdonság, mert már majdnem 15 éve Amerikában is élek, ahol minden klasszikus zenész alapvető élménye az, hogy nem magától értetődő, hogy miért vegyen valaki jegyet egy klasszikus zenei koncertre és nem pedig valami teljesen másra, mondjuk egy baseball meccsre. Nincsenek olyan evidenciák mint Európában, vagy ha vannak egészen más hangsúlyokkal. Mindennek meg lehet és meg is kell mutatni minden lehetséges oldalát. Néha igenis le kell venni a frakkot. Nyilván vannak olyan helyzetek, időpontok, helyszínek, ahol és amikor az ember szívesen felöltözik, mert az is hozzátartozik az élményhez, de a zene maga, e nélkül is működik és ugyanúgy érvényes.