Csakhogy más eredményt kapnánk – ami az eddig leírtak ellenkezőjét bizonyí-taná –, ha a diákokat kedvenc tantárgyaikról kérdeznénk. Kevés tanuló válasz-taná az ének-zenét, s jó részük is csak azért, mert olyan tárgynak tartja, amelytől nem kell félnie.

Mi az oka ennek a képtelen állapotnak? Az, hogy az iskolán kívül más zenét hallgatnak, más zenét szeretnek, mint amit ott tanítanak nekik. Elfajzottak volna a gyerekek, elbarbáriasult volna a világ – egy felmérés szerint az embereknek alig egy százalékát érdekli a komolyzene –, hogy nem képesek felismerni az igazi értéket? Erre a felvetésre nyilvánvalóan nemleges a válasz, hiszen egyre több az iskolázott, a diplomás ember. A klasszikus muzsika háttérbe szorulása nem műveltségi probléma.

Egyszerűen csak megváltoztak az igények a zenével szemben. Egy szűk réteg (vagyonos polgárság, nemesség) igényeinek kiszolgá-lására született meg, soha nem volt egyetemes, sem földrajzi, sem társadalmi ér-telemben. Kötöttségei miatt nem tudta integrálni Európa perifériáin élő vagy nem európai népek zenéit (latin zene, néger zene stb.), képtelen volt élni később kifejlesztett hangszerek (elektromos hangszerek, ütőhangszerek, gitár, szaxofon) által nyújtott új lehetőségekkel. Művelőinek tevékenysége régóta interpretációra szorítkozik, azok lettek a sztárok (karmesterek, énekesek, zenészek), akik a ko-molyzene termékeny időszakában csak epizodistáknak számítottak.

A tudomány naponta hoz létre olyan csodákat, amelyeket ötven-száz éve el-képzelni sem tudtak, éppen a művészetek terén ne lennénk képesek értéket te-remteni? Hogyne lennénk képesek. Egyetlen műfaj van, amely megfelel mind-azoknak a követelményeknek, amelyeket a zenével szemben támasztunk. Ebből következik, hogy az ének-zene oktatás megújításának is egyetlen útja van. Erre az útra pedig mielőbb rá kell lépnünk, mert ezt most még elsőként tehetjük meg – s az elsőségből mindig hasznot lehet kovácsolni –, a tárgy oktatását a rock-zenére kell alapozni.

Garamvölgyi Zsolt