Klasszikus

Változatlan menetrend a MÁV Szimfonikusoknál

2010.09.10. 08:09
Ajánlom
A megszokott bérletekkel, gazdag programkínálattal várja az együttes a koncertlátogatókat. Egyetlen változás, hogy az Unokák és nagyszülők programjait ezentúl a Nemzeti Múzeumban rendezik.

Ahogy a Fidelio.hu már beszámolt róla, szeptember 1-jétől Takács-Nagy Gábor művészeti vezetésével és karmesteri irányítása alatt működő zenekar karmestere Kesselyák Gergely, állandó vendégkarmestere változatlanul Rodrigo de Carvalho lesz. Az együttes 2009-ben 112 koncertet adott, és 2010 sem ígérkezik szerényebb évnek. A gyerekeknek szóló, Ácsné Székely Edit vezette foglalkozások a zenekar Múzeum utcai székházában lesznek megtartva, ide várják a kismamákat a Szeretethang, a már megszületett „szeretet-babákat" a Búgócsiga, az óvodásokat a Zene-Tér-Kép programjaira.

A 8-14 éves korosztály Unokák és nagyszülők hangversenyei idéntől átköltöznek a Stefánia Palotából a Nemzeti Múzeumba, ahol a koncertek után a hangversenyekhez kapcsolható műalkotások vezetett megtekintésén, majd kézműves foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők. A felnőttek a bérlet felmutatásával bármely kiállítást 50%-os kedvezménnyel látogathatják. A korábbi egy előadás helyett kettőt tartanak, 10:30-as és 12:00-es kezdéssel, a sorozat szerkesztője és állandó műsorvezetője Fenyő Gábor lesz.

Folytatódnak az Operettszínházban rendezett hangversenyek, az Erdélyi és Lukács bérletsorozatok keretében. Szeptember 27-én Yehudi Menuhin fia, Jeremy Menuhin játssza Mozart B-dúr zongoraversenyét. Október 4-én Mihály András - Takács-Nagy legfontosabb mesterének - Gordonkaversenye hangzik el Várdai István előadásában. November 9-én Roberto Diaz brácsaművész Hindemith brácsaversenyét, a Der Schwanendreher-t adja elő. 2011. február 7-én Irwin Hoffmann, a nyolcvanas éveiben járó, amerikai karmester vezeti a MÁV szimfonikusokat egy Costa-Rica-i mű európai bemutatóján. Június 9-én Kocsis Zoltán Bartók-estet vezényel, melyen Baráti Kristóf hegedűművész működik közre.

Idén sem maradhat el a Szőke Tibor Mesterbérlet a Művészetek Palotájában, amely minden évben magában foglal egy áriaestet is. Idén egy magyar-estre kerül sor 2011. február 22-én, a szólista Rost Andrea lesz. Március 1-jén a Magyar Szimfonikus Körkép keretében Madarász Iván, kifejezetten erre az alkalomra írt fuvolaversenyének ősbemutatója hangzik el Gyöngyössy Zoltán szólójával. Április 19-én a Maja Pliszeckaja inspirálta Rogyion Scsedrin-féle Carmen-szvit csendül fel azon a koncerten, amit e két művész is megtisztel jelenlétével.

Lesznek bérleten kívüli koncertek is vidéken Pécsett, Budapesten a Budapesti Fesztiválzenekar rendezte Schubert-maratonon és külföldi szereplésekre is sor kerül Komáromban, a bécsi Musikverein-ban. Svájcban az ENSZ székházában is koncertezik MÁV Szimfonikus Zenekar, ahol Hubay-estet adnak.

Lemezek is készülnek a Naxos megrendelésére a Magyar Rádió stúdiójában, ahol Rózsa Miklós művei után Zádor Jenő kompozícióit rögzítik. Szeptember 22-én a Művészetek Palotájában Nyári Károly koncert showján játszanak, ahol nagyzenekari hangszerelésben szólalnak meg a magyar könnyűzene legnépszerűbb dallamai. A zenekar Szőke Tibor tavaly bekövetkezett halála után egy rendhagyó vállalkozást is elindított. Filmet készítettek a zenekar még élő alapító tagjai segítségével az együttes első éveiről, a kezdetekről, végigkövetve az elmúlt több mint hatvan év eseményeit. Az 52 perces dokumentumfilm hamarosan a televízióban is látható lesz.

http://www.mavzenekar.hu/

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.