- Számos fesztivál aktív szereplője vagy. Hogyan kerültél közel ehhez a világhoz?

- Automatikus folyamat volt, egyik felkérés hozta a másikat. A cselló a 20. század elejétől kezdett csak szólóhangszerré válni, irodalma és funkciója emiatt úgy alakult, hogy nagyon sok kamaraformáció résztvevője. Mindig örültem minden felkérésnek. A fesztiválok gyakran mesterkurzusokhoz kapcsolódnak, emiatt a tanítás is mindig az életem részét képezte. Jelenleg a Kronbergi Akadémián foglalkozom az előkészítős, vagyis a tizennégy-húsz éves korosztállyal. Ezenkívül, ha időm engedi, a magánnövendékeimet tanítom, akik rendszeresen elkísérnek a turnéimra. Nyár elején voltam a norvégiai Valdresben egy fesztiválon, majd Genfben vettem részt a Bellerive fesztiválon immár hetedik alkalommal. Július végi japán turném előtt Toblachba utazom az ottani Mahler Ünnepre, majd Bukarestben adok koncertet a zongorista Elena Baskirovával és a hegedűs Michaela Martinnal. Augusztus elején érkezem haza egy lemezfelvételre.

- Az év elején jelent meg Csajkovszkij-lemezed.

- Igen, a Pannon Filharmonikusokkal felvett anyagnak lesz tulajdonképpen folytatása a most készülő Kodály-CD, ugyancsak a holland Brilliant Classics cég számára. Felvesszük a Szólószonátát, a Szonatinát és még néhány rövidebb kamaradarabot Würtz Klára közreműködésével. A Hungarotonnál nemrég fejeztem be a Singing Cello címmel ez év októberében megjelenő albumot, amelynek különleges műsora - benne Mahler- és Schumann-dalátiratokkal - a hangszer dallamos, lírikus funkciójára helyezi a hangsúlyt.

- Kollégáddal és barátoddal, Baráti Kristóffal együtt vállaltad el a Kaposfest művészeti vezetését. Mi motivált?

- Telefonon kaptam a felkérést, először alig értettem, miről is van szó, éppen Írország egy félreeső szegletében voltam, ahol nem volt térerő. Másrészt nem is lehettem volna jobb helyen, mert velem volt a kiváló ír zongoraművész, Finghin Collins, akinek a segítségével - miután igent mondtam a felkérésre -, rögtön el tudtam kezdeni a szervezést. Az igazság az, hogy nagyon sok furcsa dologra tudunk ma pénzt költeni és egyszerűen nem hagyhattuk, hogy egy jól felépített és virágzó fesztivál - amely Kokas Katalin vezetése alatt a kamarazene igazi ünnepévé vált - veszélybe kerüljön. A nem budapesti zenei élet amúgy is nehéz helyzetben van, ritka az olyan városvezetés, mint a kaposvári, amely kész ilyen nemes célokra áldozni. Egy művésznek, aki ezt megteheti, úgy gondolom, lelkiismereti kérdés, segít-e folytatni egy ilyen rangos és fontos rendezvénysorozatot, amelybe a korábbi években oly sok munkát és szeretetet fektettek.

- Mi az, ami a Kaposfestben leginkább érdekel?

- Művészeti vezetőként beleláthatok abba, milyen emberek milyen felállásban passzolhatnak egymáshoz művészileg. Minden előadónak karakterei vannak, ami a játékán keresztül is megjelenik, az izgalmas az, hogyan lehet ezeket egy magasabb cél érdekében összepárosítani. Ez a cél pedig nem más, mint a darab világa és az általa képviselt szellemiség, amit a műsorra tűzünk. Örülök, hogy látom ennek a logisztikai hétterét is.

- Gondoltál valaha egy a saját nevedhez is fűződő fesztiválra?

- Biztos, hogy előbb-utóbb felmerült volna, de jelenleg évi 90 koncertem van, ami nagyon sok időt elvesz. Nem marad sem idő, sem energia a zenei építkezésre, új műveket és előadásmódokat megismerni viszont nagyon fontos. Ha a Kaposfest nem jön most szembe, nem tartottam volna ezt napirenden. Fontos kérdés, hogy miből és miért veszem el az időt.

- Milyen produkciókat emelnél ki?

- Eljön Kaposvárra Andreas Ottensamer, akivel sok közös barátunk van Berlinben. Fiatal klarinétos, aki nemrég egy nagyon érdekes CD-t adott Hungarian Connections címmel, így szinte kézenfekvő volt, hogy megkeressük őt. Fontos volt számomra, hogy az énekhang jelen legyen a fesztiválon, így meghívtam a kiváló szopránt, Celeng Máriát és a Szent Efrém Férfikart. A gazdag programból különösen várom azt a Schubert-kvintettet, amelyet korábbi bécsi professzorommal, Reinhard Latzkóval, Baráti Kristóffal, Koh Gabriel Kamedával és Szűcs Mátéval játszunk majd. Különböző típusú emberek találkoznak tehát, ami szerintem sikert ígér.