Mit kell tudnunk a fesztivál nyitó- és zárókoncertjén megszólaló két hasonló című darabodról, az Anamorphoses 01 és 02 címűekről? Mit mondanál a kettő viszonyáról és olyan vonásaikról, amikről nem biztos, hogy szó lesz Fazekas Gergely ezekről is szóló előadásában január tizenharmadikán a BMC-ben?
Érdekes kihívás volt számomra ez a két darab, mely ugyan egy darabnak indult, de a két különböző fesztivál és a két együttes karaktere közti különbségeken gondolkozva kitaláltam, hogy ugyanarra az időbeli és formai szerkezetre írok két zenét. Ezek nem egymás átiratai, vagy variációi, közben önálló,egymástól független daraboknak sem nevezném őket. Olyan, mintha ugyanaz a zene két párhuzamos valóságban is egyszerre megszületett volna. Komponálni is egészen furcsa élmény volt, remélem hallgatni is hasonló lesz.
Van-e különbség a Lux és az Interface együttesekkel folytatott munkában?
Mindkét együttes rendkívül profi, és a megszokott német korrektséggel áll neki a munkának, ilyen szempontból nincsen különbség. A dolog különlegessége az az erős személyes kötődés és közös múlt, ami engem az Ensemble Interface klarinétosához, Nagy Andreához köt. Ez a darab írása közben folyton ott lebegett a szemem előtt. Szakmailag nem sokban különbözik egy ilyen személyes érintettségű munka egy másik felkéréstől, csak több örömet okoz.
Mit jelent ma Magyarországon, és mit Ausztriában nőként zeneszerzőnek lenni? Könnyebb-e mint amikor befejezted a zeneszerzés szakot?
Nehéz Magyarországot és Ausztriát ebből a szempontból egy lapon említeni.
Ausztriában most szerintem nagyon jó zeneszerzőnőnek lenni. A felettem lévő generáció még küszködött, de az én korosztályomnak már sikerült kilépni a kisebbségi szerepkörből. Sok jó és sikeres zeneszerzőnő van folyamatosan jelen a koncertek műsorán. Ezzel ellentétben Magyarországon még a szélesebb körű elfogadásért és a láthatóságért kell küzdeni. Én nem panaszkodom, hiszen „jó helyem" van itthon is, de sokszor kerülök ezért cserébe erősen kisebbségi pozícióba. Ez azt eredményezi, hogy munkáim során nem ritkán vagyok sok férfi között az egyedüli nő. Ez nem könnyű helyzet. Az ember kifejleszt mindenféle túlélési stratégiát, nem hall meg mondatokat, nem reagál bántó dolgokra, elfogadja, hogy más a helyzete mint a férfiaknak körülötte. De hogy egy erőteljesen férfidomináns munkacsoportban sem kellene ennek így lennie, azt Ausztriában és Németországban folyamatosan tapasztalom, és mindig nagy megkönnyebbülés számomra, hogy lehet normalitás az, amire én vágyom. Vagyis, hogy csak komponálhassak és a nemi kérdésekkel ne kelljen foglalkoznom. Ide még nem értünk el Magyarországon, úgy érzem.
Varga Judit (Fotó/Forrás: Raffay Zsófi)
Mint pedagógus látsz-e a fiú és lány hallgatók között különbséget például a tehetség, önbizalom vagy akár a diploma utáni lehetőségek tekintetében? A két egyetemen ugyanolyan a nemek aránya?
Ez utóbbira a statisztika adhat pontos választ: Bécsben 30-70 százalék a lány-fiú felvételizők aránya, mégis a felvettek aránya 50-50 körül mozog. Ennek nem az az oka, hogy meg akarnánk felelni bármiféle normáknak, sokkal inkább a felvételizők színvonala. A lányok akik eljönnek felvételizni, mert azt gondolják magukról hogy megütik az elvárt szintet, körülbelül jól is mérték ezt be. A fiúk hajlamosak sokkal alacsonyabb felkészültségi szinten is eljönni felvételizni. Hogy ennek az-e az oka, hogy túl nagy a fiúk önbizalma, vagy nevelésbeli kérdés-e, mármint hogy a fiúkat inkább bátorságra nevelik, és hogy hiába reménytelen egy szituáció, akkor is neki kell fussanak? Nem tudom.
Magyarországon nagyon kevés a lány zeneszerző diákunk, még kevesebb ér el a diplomáig.
Ennek az is lehet az oka, hogy különösen nehéz kisebbségi helyzetből végigcsinálni eredményesen egy harcot. Sokszor hiányzik itt a társadalomból a női „role model" is, a női példakép. Bár javul a helyzet, szép lassan, de emlékszem hogy diákként nem tudtam elképzelni hogy hogyan lesz belőlem zeneszerző, mert nem ismertem egyetlen idősebb és sikeres zeneszerzőnőt sem. Most már ez is pozitívan változott.
Mindent összevéve azt hiszem szépen látszik mindenhol a pozitív változás, persze az egyén (én) türelmetlen, de ha ez a társadalom tempója, akkor ezt kell elfogadni, és amíg jó irányba haladnak a dolgok nem számít, ha picit lassan.
hírlevél
