Klasszikus

Várják a jelentkezéseket az első Nemzetközi Kodály Versenyre

2021.06.03. 12:30
Ajánlom
A verseny keretében 2022 júniusában a vonósok, majd minden páros évben más és más hangszercsoportok legkiválóbb fiatal muzsikusai mérik össze tudásukat. A Kodály Filharmónia Debrecen által rendezett versenysorozat szakmai partnere a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales.

A versenyre június 1-jén nyílt meg a jelentkezés, és egészen december 16-ig, Kodály születésnapjáig várják a pályázatokat a Nemzetközi Kodály Verseny  weboldalán. 

A kilenc fős, nemzetközi zsűrit egy igazi élő legenda, az idén 85 éves Pauk György, a londoni Royal Academy of Music professzora elnökli az első versenyen, körülötte pedig a világ legrangosabb intézményeinek tanárai foglalnak majd helyet: Baráti Kristóf (hegedű, Budapest), Anne Shih (hegedű, Mainz), Julian Steckel (cselló, München), Wilfried Strehle (brácsa, Berlin), Szűcs Máté (brácsa, Genf), Várdai István (cselló, Bécs), Quirine Viersen (cselló, Amsterdam) és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója. Ez a névsor önmagában is jelzi, hogy a verseny az első pillanattól fogva az európai élvonalat célozza meg – nemcsak az országban, de a régióban is az egyik vezető eseménye lesz a zenei versenynaptáraknak.

Debrecen nem csupán kulturális központ, de nyitott egyetemi város is, kevesen tudják, hogy az egész régióban nálunk a legnagyobb a külföldi hallgatók létszáma”

– mondta Puskás István, a város kulturális alpolgármestere. Ez a verseny nemcsak a világ legtehetségesebb fiatal muzsikusait hozza el a városba, de egyben nemzetközi  kontextusba is helyezi azt a magas minőséget, amelyet a város zenei együttesei és rendezvényei képviselnek, ideértve a Nemzetközi Bartók Kórusversenyt, amellyel ez az új megmérettetés kitűnő párost alkot majd.

„A Kodály Filharmónia Debrecen fontos feladata és célja, hogy keresse azokat a lehetőségeket, amelyekben a város nemcsak regionálisan vagy országosan, hanem nemzetközileg is kiemelkedő teljesítményre képes” – jelentette ki Somogyi-Tóth Dániel.

A verseny ötlete még az EKF-pályázat kapcsán született meg, és nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan rendezvénnyel bővülhet Debrecen kulturális naptára, amelyre bármely európai város büszke lehetne.”

3_kodalycompetitiondebrecen_sajtotajekoztato_vardaiistvan_20210601_foto_valuskagabor-092823.jpg

a Nemzetközi Kodály Verseny sajtótájékoztatója, Zsoldos Dávid (JM Hungary elnök, JM International alelnök), Somogyi-Tóth Dániel (Kodály Filharmónia Debrecen igazgató), Puskás István (Debrecen alpolgármestere) Élő bejelentkezés: Várdai István Bécsből (Fotó/Forrás: Valuska Gábor / Nemzetközi Kodály Verseny)

„A versenyek között is zajlik egy verseny, a Chopin- vagy a Van Cliburn presztízsét pedig inkább évtizedek, mint évek alatt lehet elérni” – nyilatkozta Zsoldos Dávid, a JM International alelnöke, és emlékeztetett arra, hogy ha nincs a koronavírus-járvány, az első Kodály Zenei Versenyt már idén megrendezték volna.

„Egy újonnan alapított versenyt legfőképpen a zsűrivel lehet az élvonalba pozicionálni: éppen ezért különösen hálás vagyok azoknak a szenzációs, a világ minden pontján kapós muzsikusoknak, akik első szóra elfogadták meghívásunkat, és akikkel együtt gondolkodva olyan versenykiírást sikerült összerakni, amely szerintem a világ minden pontján inspirálni fogja a fiatal muzsikusokat.”

A háromfordulós versenyre 2022. június 17–26. között kerül sor, a hegedűsök, brácsások és csellisták pedig nem külön kategóriákban, hanem egymással is versengve játszanak. Az első fordulóban szólóban lépnek fel a versenyzők, a másodikban pedig zongorakísérettel vagy duóban. A zenekari döntőbe a hat legjobb jut be, ők egy-egy concertót adnak elő a debreceni Kodály Filharmonikusok szólistájaként.

Valamennyi forduló nyilvános lesz, a rendezvények több helyszínen zajlanak majd: a nyitóünnepségre a Debreceni Egyetem impozáns dísztermében kerül sor, az első két fordulónak pedig a tavaly teljesen felújított Kodály Iskola koncertterme ad otthont. A zenekari döntő már a helyszín miatt is izgalmas lesz, hiszen a Csokonai Színház jövő májusra elkészülő új, multifunkcionális helyszínének egyik első rendezvényeként látogathatjuk meg.

 

Fejléckép: Kodály Zoltán

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Alkotás vagy az élet hívása? – Lukács György megemészthetetlen öröksége

Lukács Györgyre emlékezünk az alábbi, korábban sehol nem publikált interjúval, amely 1984-ben készült, és első közlése a szerző engedélyével a Fidelio oldalán történik, közel négy évtized elmúltával.
Klasszikus

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Tánc

Összművészeti ünnepi esttel zárul a 10. Színházi Olimpia

Június 24-én nívós zenei kísérettel megvalósuló táncelőadásokkal és Szent Iván éji mulatsággal zárul az idei év legnagyobb színházi eseménye, a 10. Színházi Olimpia. A színpadi produkcióknak és az azokat követő rendhagyó programoknak a Margitszigeti Színház ad otthont.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.
Klasszikus hír

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Klasszikus hír

Európa zenei szakemberei érkeznek júniusban Budapestre

Három eseményre csaknem kétszáz zenei szakembert várnak június folyamán.