Klasszikus

Várjon Dénes a kortárs „nagy tigrisével” koncertezik a Müpában

2014.12.19. 17:28
Ajánlom
A címben szereplő hasonlat egyáltalán nem túlzás: a Svájcban élő Heinz Holligert a 20. század egyik legmeghatározóbb oboaművészének, a kortárs zene kimagasló alakjának tartják.

A mostanság leginkább karmesterként tevékenykedő, de komponistaként is jelentős, és Magyarországhoz szoros szálakkal kötődő művész a modern magyar zene kevéssé ismert szerzője, Veress Sándor életművének talán legelhivatottabb életben tartója. Több nagy sikerű produkciót is jegyez a zongorista házaspárral, Simon Izabellával és Várjon Dénessel, akik ezúttal egy fiatal német hegedűművészt hívtak meg: Veronika Eberle nemzetközi karrierje a Berlini Filharmonikusokkal indult a Salzburgi Húsvéti Ünnepi Játékokon. Válogatott csapat, válogatott műsor látható január 7-én a Müpában.

Várjon Dénes és barátai - mert az estnek akár ezt a címet is adhatnánk - koncertjén sokféle korban született zenék kerülnek terítékre: Joseph Haydn, Felix Mendelssohn-Bartholdy és Veress Sándor darabjai. Miközben a koncert egyik érdekessége éppen ez a zenei változatosság - nem gyakran hallani egymás mellett Haydn-szimfóniát és Veress Sándor-darabot -, a szálak valójában Várjon Déneshez vezetnek, aki akár pályafutása kerek évfordulóját is ünnepelhetné a hangversenyen. A Liszt Ferenc Kamarazenekarral ugyanis 1984. december 20-án - majdnem kereken 30 éve - adta élete első komoly koncertjét az akkor tizenhat éves zongorista, azon apropóból, hogy az együttest vezető Rolla János fiatal zongoristát szeretett volna az ifjúkori Mendelssohn-darabokból álló két koncertjük szólistájának, és így lépett fel először a Zeneakadémia nagytermében. 

„Az én pályámon összefonódik a szólózás és a kamarazene" - mondja Várjon Dénes, így kézenfekvőnek mutatkozott, hogy az est programját javarészt kettősversenyekből állítsa össze feleségével, Simon Izabella zongoraművésszel. Régi barátjuk Heinz Holliger, mert rengeteget dolgoztak együtt. Azonnal igent mondott a Liszt Ferenc Kamarazenekar dirigálására vonatkozó felkérésre, hiszen szólistaként jól ismeri már a zenekart. Az est hegedűszólistáját, a nagyszerű Veronika Eberlét pedig Holliger javasolta.

Ma már a világ legnagyobb múltú kamarazenekarai közé tartozik a több mint ötven éve, 1963-ban alakult Liszt Ferenc Kamarazenekar. Ez idő alatt a Rolla János vezette együttes mindent elért, amit el lehet érni: a világ legnagyobb hangszeres szólistáival lépett fel Jean-Pierre Rampaltól Isaac Sternig, Msztyiszlav Rosztropovicstól Szvjatoszlav Richterig, több mint kétszáz lemezt készített, a világ szinte valamennyi jelentős zenei központjában megfordult. „A dirigáló szólisták karmesterként ugyanazt sugározzák, mint hangszerrel a kezükben" - vallja Rolla, márpedig ebben a kérdésben egy koncertmesternél aligha találhatnánk hitelesebb véleményformálót. Zenekarának részint az olyan legendás művészek szolgáltattak „éltető" muníciót évtizedeken át, mint az évek során vendégül látott - Rolla szavaival - „nagy tigrisek". Yehudi Menuhin, Maurice André és Msztyiszlav Rosztropovics mellett közéjük sorolja - mint utolsó mohikánt - Heinz Holligert is.

Programkereső

Legolvasottabb

Plusz

A felújított Rumbach utcai zsinagóga a Zsidó Kulturális Fesztivál új helyszíne

„Éljük át újra!” - mottóval öt helyszínen, több mint húsz programot kínál a Zsidó Kulturális Fesztivál augusztus 22. és 30. között Budapesten. A fesztivál új helyszíne a felújított Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga lesz.
Vizuál

Pazar Vaszary-válogatás a Kieselbach Galéria nyári tárlatán

Vaszary Jánostól nyolc kiváló olajfestmény és több jelentős grafika is látható a Kieselbach Galéria A legnagyobbak - Főművek és fontos képek Munkácsytól Kondorig címmel nyílt reprezentatív nyári tárlatán.
Könyv

„Digitális boomot várok” – beszélgetés Rózsa Dáviddal, az Országos Széchényi Könyvtár főigazgatójával

Az OSZK új főigazgatója tavaly márciusban lépett hivatalba, azóta felgyorsultak a digitalizációs folyamatok a nemzeti könyvtárban. Erről, és az augusztus elején nyíló, Babits Mihály és Török Sophie több mint 6600 dokumentumból álló levelezését feldolgozó adatbázisról is kérdeztük Rózsa Dávidot. 
Klasszikus

Klasszikus zene szólt „a magyar Salzburgban” - Beszámoló Tatáról

Egy hete ért véget Tatán a Klassz a pARTon fesztivál, a Cimbora Alapítvány rendezvényét támogatta és második alkalommal fogadta be a város. A szervezőket nemcsak a kisváros festői Öreg-tavának szépsége vonzotta Tatára, hanem a város múltja is, hiszen itt is, mint minden Esterházy-birtokon a zenének is fontos szerepe volt. A tatai Esterházyak is igen sokat tettek a helyi zenei élet fellendüléséért, a kastély történeti múltja és a kortárs zenei élet így mára összeért.
Klasszikus

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Összművészeti esttel emlékeznek a legendás bűvészre

Rodolfo születésének 110. évfordulója alkalmából, augusztus 8-án Zene+Bűvölet címmel rendeznek összművészeti estet a Várkert Bazárban, ahol fellép a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Junior Prima Díjas zongoraművész, Vida Monika Ruth.
Klasszikus interjú

A szaxofon ismeretlen hangja – interjú Szepesi Bencével

A Budapest Saxophone Quartet alapítója úgy véli, van a szaxofonnak egy klasszikus hangja, amelyet alig ismerünk, de szépséggel kecsegtet. Beszélgetésünkben annak eredetéről és komolyzenei szerepéről mesélt, aztán kiderült, hogy még a szaxofonnál is jobban szereti másik hangszerét.
Klasszikus hír

Olasz, spanyol turnén járt a Fesztiválzenekar

Olaszországban és Spanyolországban játszott óriási sikerrel a Budapesti Fesztiválzenekar július végén. A turné utolsó állomásán, az újabb lezárások előtti utolsó pillanatban, Kodály zenéje szólt az Adán Martín Auditórium fantasztikus épületében.
Klasszikus klassz a parton

Klasszikus zene szólt „a magyar Salzburgban” - Beszámoló Tatáról

Egy hete ért véget Tatán a Klassz a pARTon fesztivál, a Cimbora Alapítvány rendezvényét támogatta és második alkalommal fogadta be a város. A szervezőket nemcsak a kisváros festői Öreg-tavának szépsége vonzotta Tatára, hanem a város múltja is, hiszen itt is, mint minden Esterházy-birtokon a zenének is fontos szerepe volt. A tatai Esterházyak is igen sokat tettek a helyi zenei élet fellendüléséért, a kastély történeti múltja és a kortárs zenei élet így mára összeért.
Klasszikus ajánló

Zenei utazás Mozarttól Josef Sukig

Álmodozó nyári éjjel címmel július 29-én szabadtéri koncertet az Anima Musicae Kamarazenekar, az Óbudai Társaskör kertjében. A műsorban elhangzanak Mendelssohn, Mozart, Hugo Wolf és Josef Suk művei is, valamint vendégművészként fellép Horgas Eszter és Polónyi Ágnes.