Keller Andrással egy közös álmuk válik most valóra, hiszen két év alatt Bartók összes zongorára és zenekarra írt művét megszólaltatják a Concerto Budapesttel a Bartók Tavasz keretében. Milyen érzések vannak önben a koncertek küszöbén?
Óriási élmény, hogy folytatódik ez a sorozat. Nagyon szeretem Bartóknak ezt az útkereső, posztromantikus korszakát, ráadásul a Scherzo és a Rapszódia nekem új darabok, még sosem játszottam őket színpadon.
Mi ennek az oka?
Ezek a művek perifériára szorultak a bartóki életművön belül, számomra is most érkezett el az idő, hogy végre koncerten megszólaltassam őket. Rendkívül közel áll hozzám Bartók zenei nyelvének ez az útkereső korszaka. Kézzelfogható, hogy melyik pillanatban épp hol tartott; tisztán érezni, hogy kik hatottak rá. Hihetetlen lehetőségeket látunk, melyek tulajdonképpen meg is valósulnak a műveken belül, hisz
magukban hordozzák azt a lenyűgöző utat, amit majd Bartók az élete során bejár.
A Scherzo például rendkívül humoros, a rengeteg fricska mellett mégis nagyon komoly. Fantasztikus a hangszerelése is, a zongora szinte észrevétlenül ágyazódik be a hosszú zenekari részek közé. Nagyon érdekes továbbá, hogy Richard Strauss hatása mennyire érződik, éppúgy, mint a Rapszódiában Liszté, mégis mindkettő egyértelműen Bartók-mű.
Különös, hogy Bartók életében milyen mostohán bánt ezzel a két darabbal a sors.
Igen. Pedig rendkívül fontos volt neki mindkét mű. Ezt onnan is tudjuk, hogy Bartókot rettenetesen bántotta, hogy a Rapszódiának nem volt igazi sikere a párizsi zeneszerzőversenyen. A Scherzo pedig azért nem hangozhatott el egész életében, mert nem volt megelégedve a zenekarral, aki előadta volna, ezért egész egyszerűen nem járult hozzá a bemutatóhoz. Pedig ezek nélkül a művek nélkül nem teljes a bartóki életmű íve. Éppen ezért tartom a kvintettet is nagyon fontos darabnak, amit mostanában szerencsére elég gyakran játszom.
Beszéljünk egy kicsit a zongoraversenyekről.
Az első zongoraverseny nagyon fontos darabja a zongoraverseny-repertoárnak. Ugyan már játszottam, de nem sokat, és nem is mostanában. Tavaly játszottuk a 2. és 3. zongoraversenyt, így az első zongoraversennyel, a Rapszódiával és a Scherzóval teljes lesz Bartók szóló zongorára és zenekarra írt darabjainak közös megszólaltatása.
Érdekes módon mégsem az az érzésem, hogy befejeztünk valamit.
Egy folyamat részévé váltam, és alig várom, hogy újra játsszam őket.
Vannak konkrét tervek is ezzel kapcsolatban?
Andrással szeretnénk fölvenni ezeket a műveket lemezre, de ez egy óriási projekt, komoly előkészületeket igényel.
Hogyan zajlanak a próbák?
Remekül. Nagyon szeretem azt a fajta nyitott műhelymunkát, ami a Concertónál mindig fogad. Közösen keresgéljük a darabot, felfedezzük, próbálgatjuk, miközben Andrással folyamatosan kommunikálunk. Ez egy rendkívül építő és inspiráló folyamat.
Andrással azonos a zeneiségünk, de nagyon különböző a természetünk. Éppen ezért ösztönzőleg hatunk egymásra és ezáltal a zenekarra is.
Nagyon szeretem ezt a zenekart, egyénileg is mindenkivel jóban vagyok, és élvezem azt az oldott kamarazenélést, amiben a Concerto Budapestnél mindig részem lehet.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Várjon Dénes (fotó/forrás: Felvégi Andrea / Concerto Budapest)