Számtalan fellépése volt már a Concertóval, legutóbb egy öt Bartók-műből álló sorozat, mely az előző évad végén zárult. Mióta tart a közös zenélésük? 

Keller Andrással több mint húszéves, nagyon intenzív zenei és baráti kapcsolat fűz minket egymáshoz. Rengeteget dolgoztunk együtt, először kamarazenészként, később, amikor először dirigált Magyarországon, Pannonhalmán, engem hívott meg szólistának. A Concerto Budapest zenekarral való rendszeres együttműködésem a kezdetektől, tehát azóta tart, mióta Keller András a zeneigazgató. Minden szezonban meghív, és egyre több nagyszabású közös tervet valósítunk meg.

valamint az öt Beethoven-zongoraverseny, amelyből lemezfelvétel is készült. Rendszeresen követjük egymás zenei útját. 

Andrással és Klenyán Csabával már sokszor megszólaltattuk a Kontrasztokat, Grieg zongoraversenyét viszont együtt most játsszuk először.

Fűződik nevezetes emléke az a-moll zongoraversenyhez? 

Ezzel diplomáztam 1991-ben. Egészen hirtelen ötlet volt. Mindenki azt hitte, hogy Beethovent, Mozartot vagy Schumannt fogok játszani, de valahogy beleszerettem a Grieg-zongoraversenybe. Az akkor Pécsi, ma Pannon Filharmonikusokkal játszottam a művet, és ez egy nagyon szép első találkozás volt a darabbal. Nem tűzöm gyakran műsorra, legutóbb 2015-ben került rá sor, de már nagyon megérett bennem a gondolat, hogy újra elő kellene adni. Grieg zenei világa nagyon közel áll hozzám, sok kamarazenéjét és szólódarabját is játszottam. Szerintem Bartók és Grieg műveinek előadása egy koncerten igazán jó ötlet. Bartók nagyra tartotta Grieget, és a zongoraversenyét különösen szerette.

Várjon Dénes Keller Andrással (Fotó/Forrás: Fejér Gábor / Concerto Budapest)

És a Kontrasztokkal való közös története hogyan kezdődött?

Végh Sándor felkérésére tanultam meg 1995-ben. Nem vele adtuk elő, hiszen akkor már nagyon idős volt. A salzburgi Mozarteumban akkor rendezték meg a tiszteletére először az Ein Fest für Sándor Végh elnevezésű háromnapos fesztivált. Annyira jólesett, hogy soha nem fogom elfelejteni: mielőtt ő színpadra lépett, a pódiumra vezető bejáratnál meghallgatta az előadásunkat. 

Mindkét mű merít a népzenéből. Önnek volt-e személyes kapcsolata vele?

Kisgyerekkorunk óta éneklünk népdalokat, népi játékokat. Az iskolámban kötelező tantárgy volt a néptánc. Nagyon szerettem. Mindennap volt énekóra, kórusba is jártam. Már kicsi gyerekként Kodály- és Bartók-műveket énekelhettem. A mai napig nem tudom úgy játszani Bartók 3. zongoraversenyét, hogy az első tétel végén ne jusson eszembe a Cipósütés éneklésének az élménye, hiszen ugyanaz a zenei anyag jelenik meg ott is. Hat évig külön néptáncra is jártam, rengeteg fellépéssel, amely óriási ajándék, élmény, kaland volt, szociálisan és zeneileg is, máig őrzöm magamban ezeket az emlékeket. 

Hogyan változott a felfogása a két darabbal kapcsolatban? 

Az ember mindig máshogy játszik egy művet, és nem azért, mert elhatározza, hogy másként akarja megszólaltatni, az szörnyű lenne. Viszont

Ezért akaratlanul is mindig más az ember, miközben persze ugyanaz marad. Az állandóság és a változás egyszerre hat. Egy zenedarab kimeríthetetlen kincsesbánya, amelyet mindig újként próbálok megközelíteni, és óriási élmény a felfedezés öröme. Az évek múltával nagyon sokat változik egy előadás, különben nem is lenne értelme játszani. Sose ülök le úgy, hogy ugyanazt reprodukáljam. A kíváncsiságot próbálom megtartani, és a darab élményét keresem, hogy rám hogyan hat.

Szerző: Szigeti László

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Várjon Dénes (fotó/forrás: Felvégi Andrea / Concerto Budapest)