Klasszikus

Várjon Dénesék és a Fesztiválzenekar is Opus Klassik díjat kaptak

2018.09.04. 11:00
Ajánlom
Idén botrányos körülmények között megszűnt az ECHO Klassik, a helyébe lépő Opus Klassik viszont megörökölte a díj rangját. Idén a Budapesti Fesztiválzenekar, illetve Várjon Dénes, Tabea Zimmermann és Jörg Widmann lemezei is a legjobbak közé kerültek.

Az ECHO-díj 1992 óta a német lemezipar legrangosabb elismerése volt, és hamar kellő megbecsülést szerzett a nemzetközi színtéren is. 2018-ban azonban botrányos módon szűnt meg, miután óriási felháborodást váltott ki, hogy egy antiszemita színezetű sorokat rappelő duót tüntettek ki vele. A botrány után bejelentették az ECHO, így az ECHO Klassik díj megszűnését. A magyarok legnagyobb bánatára, akik rendre szépen szerepelünk. Boldoczki Gábort nem kevesebbszer, mint háromszor tüntették ki ezzel a díjjal.

tabea-105453.jpg

Egyszer volt, hol nem volt...

Az űrt már idén betölti a németek új díja, amelyet a vezető lemezcégek, kiadók és koncertrendezők Opus Klassik néven hoztak létre. 2018-ban a kamarazene kategóriában a díjat Jörg Widmann, Tabea Zimmermann és Várjon Dénes a Myrios Classics kiadónál idén januárban megjelent CD-je nyerte. A lemez a Hol volt, hol nem volt... (Es war einmal…) címet viseli, és Schumann és Widmann darabok hallhatók rajta. (A lemeznek nem ez az első díja.)

mahler-105453.jpg

Mahler III. szimfónia a Fesztiválzenekarral

A másik díjnyertes magyar a Budapesti Fesztiválzenekar, akik Mahler III. szimfóniájával érték el ezt a kiemelkedő sikert. Az albumon Fischer Iván vezényel, Gerhild Romberger kontraalt énekesnő, a Bajor Rádió Kórusa és a Cantemus Gyermekkórus énekel.

A többi díjazottat itt lehet megnézni.

Annál hasznosabb, ha Spotify-on meghallgatja a lemezeket. Várjonék albumát itt, Fischerékét itt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Színház

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Klasszikus

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Zenés színház

Presser Gábor és Sztevanovity Dusán dalaival érkezik a Pinokkió a Vígszínházba

A padlás óta először dolgozott együtt zenés előadáson a két alkotó. A Keresztes Tamás rendezésében készült produkciót december 9-én és 10-én mutatják be. Az alkotók az eredeti Collodi-regényre támaszkodtak.
Plusz

Visszakerült a kereszt a Notre-Dame csúcsára

A 2019-es tűzben súlyosan megrongálódott párizsi Notre-Dame székesegyház újjáépített huszártornyára december 6-án került vissza a kereszt.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Duplalemezzel ünnepli fennállása hatvanadik évét a Liszt Ferenc Kamarazenekar

Az együttes új dupla albumán közönségkedvenc felvételek is helyet kaptak. A jubileum alkalmából jelent meg Egy viharos nap című zenés mesekönyvük is. 
Klasszikus gyász

„Micsoda tűz gyúlt benne a színpadon” – Vass Lajos emlékezik Rolla Jánosra

A hetvenkilenc éves korában elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc Kamarazenekar egykori koncertmestere több szállal kötődött az Óbudai Társaskörhöz, ahol legutolsó koncertjét is adta. Emlékét az intézmény igazgatója, Vass Lajos idézte fel.
Klasszikus gyász

Elhunyt Rolla János

A Kossuth-díjas hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője hetvenkilenc éves volt – tudatta a szomorú hírt a Zeneakadémia.
Klasszikus interjú

A revü világát idézi meg a Szolnoki Szimfonikusok újévi gálája

Január 20-án tizedik alkalommal tart újévköszöntő hangversenyt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. A különleges jubileum alkalmából Patkós Imrével, az együttes ügyvezető-szakmai igazgatójával beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Koppándi Jenővel lép fel az Anima Musicae

Folytatódik a zene lelkéről elnevezett kamarazenekar nagy sikernek örvendő sorozata, amelyen hazánk kiváló hegedűművészei vezetik egy-egy hangverseny erejéig az együttest.