Klasszikus

Varnus, Talamba és Bach

2009.07.10. 00:00
Ajánlom
Nyári koncertturnéra indul Varnus Xaver és a Talamba Ütőegyüttes, hogy a crossover műfajon keresztül minél szélesebb rétegekhez juttassák el Bach zenéjét.

Idén áprilisban az orgonista Jacques Loussier jazztriójának társaságában egy napon két teltházas koncertet is adott a Művészetek Palotájában. Elhangzott többek között a d-moll toccata és fúga, mozaikszerűen illesztve össze az eredeti, bachi zenei szövetet, és az arra rögtönzött jazz-betéteket. Ezen a koncerten mutatkozott be játékával a francia mester előtt a Talamba Ütőegyüttes is, akik Loussier immáron klasszikussá vált Bach-improvizációit adták elő Varnus Xaverral. A sikerre való tekintettel Xaver elhatározta, hogy a 2009-es nyári szezon koncertjeit a Bachot jazzel keverő crossover műfajának szenteli. A koncertsorozat további különlegessége, hogy Xaver ezen a turnén játszik először a világ legnagyobb hordozható koncertorgonáján, a Rogers Trilliumon is, amely hangzásában és technikai tökéletességében szinte felülmúlhatatlan.

Az orgonista 13 évesen adta első koncertjét az Üllői és az Ecseri út sarkán álló Szent Kereszt templomban. Kistétényi Melinda, Lehotka Gábor és Kárpáti József ifjú növendéke 17 évesen szökött Párizsba, hogy Pierre Cochereau-tól, a Notre Dame orgonistájától tanuljon. Aztán jött választott hazája, Kanada, ahol elindult pályafutása. Volt olyan esztendő, amikor 130 koncertet adott. 1989-ban tért vissza Magyarországra. Első, Mátyás-templombeli hangversenye óta sok mindent sikerült megvalósítania: nevéhez fűződik a zenetörténet első négyszeres platina orgonalemeze, amelyet Talamba Ütőegyüttes közreműködésével a Művészetek Palotájának nagyorgonáján rögzített a Sony.

Bach + Jazz, Bach kicsi másképp - Varnus Xaver, Talamba Ütőegyüttes
Tagjai: Grünvald László, Kiss István, V. Nagy Tamás, Szitha Miklós, Zombor Levente

2009. július 18. 20:00
Balatonboglár Római katolikus templom (Szőlőskislaki Magyarok Nagyasszonya)

2009. július 19. 16:00
Lesenceistvánd Római katolikus templom (Szent Jakab apostol)

2009. július 24. 18:30
Monostorapáti Katolikus templom

2009. július 25. 20:00
Balatonkenese Református templom

2009. augusztus 7. 21:00
Balatonfüred Református "Fehér" templom

2009. augusztus 8. 16:00 és 20:00
Keszthely Evangélikus templom

2009. augusztus 14. 20:00
Siófok Római katolikus templom (Sarlós Boldogasszony)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

15 sor színház: Büszkeség és balítélet

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy rengeteg kultúrát fogyasztunk nap mint nap, kár, hogy élményeinknek csupán töredékét oszthatjuk meg olvasóinkkal. A következő rövid írás a Vígszínház Büszkeség és balítélet című előadásáról szól. 15 sor színház.
Vizuál

Peter Lindbergh képeivel érkezik a Budapest Fotófesztivál

Országos premierrel indítja programsorozatát a Budapest Fotófesztivál – Magyarországon először a Műcsarnokban láthatók a legendás német divatfotográfus, Peter Lindbergh ikonikus alkotásai.
Vizuál

Újabb Mijazaki-klasszikus jön a mozikba

Folytatódik az ADS Service Ghibli-sorozata, amely során Mijazaki Hajao újabb remekműve kerül nagyvászonra: az 1989-es A Kiki – A boszorkányfutár április 3-tól lesz látható a magyar mozikban.
Klasszikus

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Zenés színház

Horváth István a Magyar Állami Operaház kamaraénekese lett

A népszerű tenort a március 23-i Bánk bán-előadás tapsrendje alatt érte a meglepetésszerű bejelentés: a következő szezonban a Magyar Állami Operaház legnagyobb címét viselheti.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Miller Lajos és Kecskés D. Balázs kapta a Bartók–Pásztory-díjat

A Zeneakadémia oktatóiból álló kuratórium 2025-ben Miller Lajos operaénekesnek és Kecskés D. Balázs zeneszerzőnek ítélte a Bartók–Pásztory-díjat, az átadóünnepséget a hagyománynak megfelelően március 25-én tartották a Zeneakadémián.
Klasszikus ajánló

5+1 érdekesség Bartók Mikrokozmoszáról

Bartók Béla Mikrokozmosz című zongorasorozatának tételei, valamint a zeneszerzőt inspiráló mezőségi dallamok állnak a Mezőség-Mikrokozmosz című összművészeti előadás fókuszában. Előbbiről árulunk el most néhány érdekességet.
Klasszikus ajánló

Minden, amit a Máté-passióról tudni kell

A zenetörténet két talán legismertebb passiója – a János- és a Máté-passió – Johann Sebastian Bach nevéhez fűződik, utóbbit az idei Bartók Tavaszon is hallhatja a közönség. Most elárulunk néhány érdekességet róla!
Klasszikus ajánló

Mendelssohn-variációk – először hallható zongoraest az Óbudai Zsinagógában

Villányi Dániel zongoraművész koncertjének műsora a romantika-késő romantika világát olyan zeneszerzők remekművein keresztül járja be, akiket Felix Mendelssohn szelleme mélyen érintett – személyesen vagy művészetén át.
Klasszikus hír

Schiff András nem lép fel többé az Egyesült Államokban

A világhírű zongoraművész, aki korábban már Magyarországgal és Oroszországgal kapcsolatban is hasonló döntést hozott, a New York Timesnak adott interjúban fejtette ki, milyen politikai tényezők vezettek az elhatározásához.