Klasszikus

Vásáry André: "Sűrű volt az elmúlt időszak"

2013.12.18. 16:29
Ajánlom
Az ország egyetlen férfi szoprán énekese, Vásáry André december elején közös franciaországi turnéra utazott a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral. Az énekest az úton szerzett tapasztalatairól kérdeztük.

-Milyen volt egy ilyen nagy "csapattal" utazni és koncertezni?

- Egészen más volt, mint eddigi utazásaim. Jártam már a környező országokban és Európa több városában is énekelni, de nagyzenekarral fellépni mindig külön élményt jelent.  Nagyon szeretem a templomok atmoszféráját, akusztikáját és közönségét is. Ugyanakkor nagy megtiszteltetés és elismerés számomra a Kossuth-díjas Szenthelyi Miklós figyelme.

- Merre jártak Franciaországban?

- Lyon városára és környékére koncentrálódtak a koncertek.  A Temple du Change története a 16. századba, míg a Vienne-i Cours Saint-André-le-Bas templom és apátság építésének kezdete a 6. századba nyúlik vissza, így mondhatnám megrendítő élmény volt ilyen történelmi kulisszák között olyan zeneszerzők műveit énekelni, akik akár maguk is láthatták már ezeket az épületeket.

- Az egykori történelem szakos hallgató, vagy a már sikeres énekművész szemével nézi ilyenkor a helyszínt?

- Természetesen mindkettő érdekel, a történelmi múlt éppúgy, mint az énekelt dalok keletkezése, eredete is. Ezúttal Mozart, Händel, Bach műveit énekeltem és a karácsony közeledtével az ismert karácsonyi ének, Adolphe  Adam Minuit Chrétiens című dala sem maradhatott el, természetesen franciául. A francia közönség álló tapssal honorálta, nemcsak ezt a dalt, hanem a zenekar egész műsorát is. 

- Hány koncertjük volt összesen?

- A zenekar öt koncertet adott különböző templomokban, melyeken a Les petits chanteurs de saint - Thomas d' Aquin gyermekkórus is fellépett, de nekem a magyarországi koncertjeim és egy másik külföldi turné miatt korábban haza kellett térnem.

- Úgy tűnik tehát, beindult a külföldi karrierje is. Hol járt még?

- Valóban nagyon sűrű volt az elmúlt időszak. Franciaországból hazatérve két nagy koncert következett itthon, majd egy nap múlva már indulhattam tovább Amerikába, ahol egy igen előkelő felkérésnek tettem eleget: a Magyar Amerikai Koalíció karácsonyi ünnepségén léptem fel a Washingtoni Magyar Nagykövetségen. Ez természetesen az alkalomhoz illően karácsonyi koncert volt.  Az ünnepi asztaloknál ott ült az amerikai magyar nagykövet, Szapáry György, a Koalíció elnöke, Maximilian Teleki és még sok elismert vezető amerikai és magyar diplomata, szenátor, üzletember. A koncert után nagyon sokan gratuláltak és a visszajelzések is azt igazolták, hogy sikerem volt.

 - Hogy tetszett a diplomácia világa és Amerika?

- Nagyon érdekes világ, jól éreztem magam a követségen, mindenki nagyon kedves és segítőkész volt, éppúgy, mint a portlandi és bostoni koncertemen is. Amerikában nem először jártam, hiszen Bostonban is tanultam énekelni. Most először koncerteztem azonban a tengerentúlon már profi énekesként, és ha minden jól megy, akkor nyáron egy újabb turnéval bizonyíthatok kint.

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

5 zongoraművész, aki megmutatta, mit jelent a női energia a színpadon

Tudta, hogy Schumann felesége egymaga is zenetörténetet csinált? És hogy Fischer Annie véreskezű diktátorral is szóba állt, hogy megmentse egy ismerősét? Összeszedtünk néhányat a legvagányabb és legbátrabb zongoraművésznők közül.
Vizuál

Online térképen böngészhetőek híres emberek egykori otthonai

Mindig is érdekelt egy utadba eső épület története? Esetleg az izgatott, hogy hol éltek a magyar kultúra ismert alakjai? A Lechner Tudásközpont két online térképével órákra le fogod foglalni magad.
Vizuál

Ingyen nézhetőek a Cirko filmjei online

A négyzet, a Táncterápia, a Férfiak fecskében, vagy személyes kedvencünk, a Tű, cérna, szerelem is bekerültek a Cirko Film új online videotékájába, ahol március 30-ig az is kényelmesen mozizhat, aki valami miatt nem jut el a moziba.
Klasszikus

Szombaton újra Bach zenéje szól a metró peronja mellett

Idén is lemerészkednek az Operaház zenészei a metróba, Bach műveiből nyújtanak ízelítőt a zeneszerző születésének 334. évfordulóján. Élmény lesz a tömegközlekedés!
Vizuál

Ruben Brandt, mocskos graffitik és barokk portré sültkrumplival

A csoportos kiállítás izgalmas keresztmetszetet ad egy csapatnyi kortárs magyar alkotó művészetéből - a Műcsarnok munkatársainak válogatásában.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Az isonzói csata emlékére koncertezik Szlovéniában a magyar zenekar

Ősbemutatóra készült a BFT zenekara Ljubjanában: mintegy 250 fős zenekar játszik a "Nagy Háború" áldozatainak emlékére.
Klasszikus podcast

Itt hallgathatod vissza Bősze Ádám Varázsboltjának előző adásait

Tíz rész már felkerült podcastként a netre, mutatjuk, ha esetleg nem találta volna!
Klasszikus bach

Szombaton újra Bach zenéje szól a metró peronja mellett

Idén is lemerészkednek az Operaház zenészei a metróba, Bach műveiből nyújtanak ízelítőt a zeneszerző születésének 334. évfordulóján. Élmény lesz a tömegközlekedés!
Klasszikus Nők a zenében

5 zongoraművész, aki megmutatta, mit jelent a női energia a színpadon

Tudta, hogy Schumann felesége egymaga is zenetörténetet csinált? És hogy Fischer Annie véreskezű diktátorral is szóba állt, hogy megmentse egy ismerősét? Összeszedtünk néhányat a legvagányabb és legbátrabb zongoraművésznők közül.
Klasszikus bach

Lépjen fel a Google-re, és komponáljon valamit Bach stílusában

Bach születésénak 334. évfordulóján a Google mesterséges intelligenciája egysoros zeneművet komponál az Ön dallamából is.