Klasszikus

Vásáry André: "Tudja, milyen különleges és ritka, amit Ön tud?"

2013.03.26. 08:25
Ajánlom
Impozáns hangterjedelem, egyedi hangszín jellemzi hazánk egyetlen férfiszoprán énekesét, aki a barokk bravúráriák és a klasszikus operarepertoár mellett a crossover dallamok világában is otthonosan mozog. INTERJÚnkban a Budafoki Dohnányi Zenekarral közös, március 20-án rendezett koncertjének apropóján tapasztalatairól és terveiről kérdeztük.

- Nem először lépett fel a Budafoki Dohnányi Zenekarral. Mennyire áll Önhöz közel a filmzenék nagyzenekari megszólaltatása?

- Ezek a filmzenék már majdnem komolyzenei mélységűek. Amit én ezen a koncerten énekeltem, az Händel Lascia chi'o pianga-áriája, ami a Farinelli, a kasztrált című filmben is elhangzik, és Ennio Morricone Volt egyszer egy vadnyugat című filmjének betétdala. Ha Morricone életművét megnézzük, láthatjuk, hogy önálló komolyzenei műveket is jegyez. Számomra nagyon megtisztelő, hogy Hollerung Gábor megint rám gondolt, hiszen nem ez az első alkalom, hogy együtt dolgozunk. Korábban felmerült, hogy a Carmina Burana szoprán szólóját énekeljem, de, sajnos, egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtuk összehozni ezt a koncertet.

- Sokféle helyszínen énekelt már, templomokban, szalonokban, koncerttermekben. Érez közöttük számottevő különbséget?

- Rendkívül szerencsésnek érzem magam. Sok lehetőséget kaptam a sorstól, a Jóistentől eddig életem folyamán. Említhetném a Müpát - a velük és Hollerung Gáborral való együttműködésnek például mindig van egy különös varázsa -, a Kongresszusi Központot, az Olasz Kultúrintézetet, a Nemzeti Színházat éppúgy, mint az Esztergomi Bazilikát, a Debreceni Nagytemplomot, sőt a Magyar Állami Operaházban is felléptem már. A külföldi  meghívásokról nem is beszélve. 2012 decemberében nagysikerű önálló koncertem volt a Kolozsvári Magyar Operában. Minden olyan helyszínt szeretek, ahová meghívnak, ahol szeretettel várnak, ahol énekelhetek. Ebben a szakmában az a fantasztikus, hogy nem mindig ugyanoda vagyunk „visszakényszerítve", nem mindig ugyanolyan az akusztika, a helyszín, a közönség. Nemrég volt egy szalonkoncert, amire a legkülönlegesebb barokk áriákat válogattam össze. Énekeltem többek között két Mozart-koncertáriát, az egyikük egy tízperces darab, amit tudomásom szerint Magyarországon még senki nem adott elő élőben. Ez például egy óriási kihívás volt. Emellett Bach- és Händel-művek, illetve két Liszt-dal is szerepeltek a műsoromon.

- Lesz folytatása a Rózsavölgyi Szalon Tavaszváró koncertjének, akár egy önálló Vásáry André-est formájában?

- Úgy tudom, szeretnének még egy hasonló szalonkoncertet megvalósítani, de lekötött időpontról még nem beszélhetek. Annyi bizonyos, hogy megvan rá az igény.

- Tavaly év végén jelentette meg Koncert című albumát. Véglegesen elköteleződött a komolyzene mellett? 

- A Koncert a negyedik albumom, de az első igazán komolyzenei (noha az előző lemezemen, az Ünnepen is szerepeltek már klasszikusok). A felvétel egy hangversenyből született, amelyen javarészt Vivaldi-, Haydn-, Händel-, Giordani- és Mozart-kompozíciókkal léptem fel Faludi Judit Liszt-díjas gordonkaművész, Szenthelyi Miklós Liszt- és Kossuth-díjas hegedűművész, továbbá a Magyar Virtuózok Kamarazenekar társaságában. A rendezvény a Hilton Báltermében volt, és a Duna Televízió is közvetítette.

- A crossover műfaját jelenleg tudatosan hanyagolja?

- Az elmúlt időszakban a felkérések és a közönség elvárásai visszavittek a komolyzenéhez. Most készülök például a Miskolci Barokk Zenei Fesztiválra. Nagyon örülök, hogy megtalálnak ilyen feladatok. Emellett igényes közönségnek, igényes helyszínen crossovert is szívesen énekelek, de tény és való, hogy a repertoárom nagy részét klasszikus művek teszik ki. Úgy veszem észre, hogy kezd feloldódni velem szemben az a fajta előítélet, amit a komolyzenei szakmában korábban megfigyeltem. Amikor abban a bizonyos televíziós tehetségkutatóban szerepeltem, egyértelműen azt éreztem, hogy elutasítanak. Nagyon könnyű ítélkezni, de nagyon nehéz összehozni egy hét alatt egy olyan produkciót, ami több millió néző tetszését is elnyeri. Ezzel szemben a komolyzenét nem kedvelő emberektől rengeteg köszönőlevelet, elismerést kaptam. Hozzáteszem, más, amikor az embert élőben vagy televízióban hallják. Néha még ma is megkapom az észrevételt, hogy "nem is gondoltuk, hogy ekkora hangod van".

- Az Ön hangfekvése kuriózumnak számít. Van-e arról tudomása, hogy hány férfiszopránt jegyeznek nemzetközi viszonylatban?

- A legjobb tudomásom szerint Magyarországon én vagyok az egyetlen férfiszoprán. Létezik egy-két kontratenor, de sajnos összekeverik a kettőt. A kontratenor választott, míg a férfi szoprán született hangfaj. Párizsban egy meghallgatáson az Opéra Bastille-ban egy karmester azt mondta nekem: "Tudja, hogy mennyire különleges és ritka, amit Ön tud?" Nyugat-Európában ugyanakkor ez egy teljesen elfogadott hangfaj. Jómagam két férfiszopránt ismerek, akik hivatásszerűen éneklésből élnek.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Az igazi függetlenséghez fel kell nőni” – Székely Csaba is megszólalt a Junior Prima-ügy kapcsán

A szeptember 20-i Junior Prima díjátadón az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést, melynek kapcsán a kulturális élet több szereplője kifejtette álláspontját.
Vizuál

Több ezer műtárggyal várja a látogatókat az Art Market Budapest

Több mint ötszáz kiállító művésszel és több ezer alkotással várja az Art Market Budapest az érdeklődőket október 6-9. között a Bálnában. Közép- és Kelet-Európa vezető művészeti vásárát a Duna-parti épület négy emeletén összesen mintegy 8.000 négyzetméteren építik fel. A vásár idei díszvendége Szerbia.
Könyv

Tóth Krisztina: Ne húzzuk be a nyakunkat!

Az írók szerepéről, a múlt borzalmainak lejegyzéséről, a populizmus terjedéséről, valamint a társadalmak szélsőséges megosztottságáról beszélt Tóth Krisztina a Könyvfesztivál megnyitóeseményén. Az idei díszvendéget, Szvetlana Alekszijevicset Háy Hános laudálta.
Színház

Közzétette el nem mondott szenátusi beszédét Karsai György

Rátóti Zoltán egy hónappal ezelőtt, augusztus 26-án menesztette a Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetőjét, Karsai Györgyöt. A döntés ellen több intézmény és művész felszólalt, később a professzor maga is reagált a történtekre. Most azt a beszédét osztotta meg közösségi oldalán, melyet az egyetem 2021. szeptember 17-i szenátusi ülésén szeretett volna elmondani.
Jazz/World

„A dalaink közösséget hivatottak teremteni” – megjelent a Harcsa Veronika-Gyémánt Bálint Quartet új lemeze

A Fidelio felületén debütál Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint új lemeze, az About Time. A két zenésszel az album címén túl a koncertek feloldó hatásáról, a nemzetközi jelenlétről, illetve közelgő, november 22-i müpás koncertjükről beszélgettünk. A lemez meghallgatható a cikkben.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

A legismertebb élő ukrán komponista – Valentin Szilvesztrov 85 éves

Egy évvel ezelőtt még elsősorban a zeneélet új művei iránt fokozottan érdeklődő közönség ismerhette Valentin Szilvesztrov nevét, ám az orosz invázió kezdete óta a szerző műveit Európa-szerte játsszák az ukrán nép iránti szolidaritás jegyében.
Klasszikus ajánló

Kossuth-díjas művészek tisztelegnek a Zeneakadémián Cziffra György emléke előtt

A jazz, a népzene, a cigányzene és a klasszikus zene fúzióját teremti meg négy Kossuth-díjas művészünk Cziffra Györgyre emlékezve, a világhírű zongoraművész születésének 101. évfordulóján. Lakatos Mónika, Dresch Mihály, Szakcsi Lakatos Béla és Balázs János improvizációs estje november 5-én, 19.30-tól várja az érdeklődőket a Zeneakadémián.
Klasszikus ajánló

Egy húszéves zseni rémtörténete – korai Mahler-mű hangzik el a Müpában

A panaszos dal, Gustav Mahler első, teljes egészében fennmaradt műve a Grimm-testvérek hátborzongató meséjén alapszik. Bár a zeneszerző később két tételesre rövidítette ifjúkori művét, újrafelfedezése után igen népszerű lett az eredeti verzió is, amely most először hangzik el Magyarországon.
Klasszikus ajánló

Hiány két hang között – Nádas Péter és Haydn a BMC-ben

Az író nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezett Nádas Péter Budapestje programsorozat egyik különleges összművészeti eseménye lesz a BMC-ben rendezett koncert.
Klasszikus ajánló

Négy fesztivál vendége volt szeptemberben az Anima Musicae

Gazdag programmal indította 2022/23-as évadát az Anima Musicae Kamarazenekar. A zene lelkéről elnevezett együttes négy rangos fesztivál meghívottjaként lépett fel.