- Nem először lépett fel a Budafoki Dohnányi Zenekarral. Mennyire áll Önhöz közel a filmzenék nagyzenekari megszólaltatása?
- Ezek a filmzenék már majdnem komolyzenei mélységűek. Amit én ezen a koncerten énekeltem, az Händel Lascia chi'o pianga-áriája, ami a Farinelli, a kasztrált című filmben is elhangzik, és Ennio Morricone Volt egyszer egy vadnyugat című filmjének betétdala. Ha Morricone életművét megnézzük, láthatjuk, hogy önálló komolyzenei műveket is jegyez. Számomra nagyon megtisztelő, hogy Hollerung Gábor megint rám gondolt, hiszen nem ez az első alkalom, hogy együtt dolgozunk. Korábban felmerült, hogy a Carmina Burana szoprán szólóját énekeljem, de, sajnos, egyéb elfoglaltságok miatt nem tudtuk összehozni ezt a koncertet.
- Sokféle helyszínen énekelt már, templomokban, szalonokban, koncerttermekben. Érez közöttük számottevő különbséget?
- Rendkívül szerencsésnek érzem magam. Sok lehetőséget kaptam a sorstól, a Jóistentől eddig életem folyamán. Említhetném a Müpát - a velük és Hollerung Gáborral való együttműködésnek például mindig van egy különös varázsa -, a Kongresszusi Központot, az Olasz Kultúrintézetet, a Nemzeti Színházat éppúgy, mint az Esztergomi Bazilikát, a Debreceni Nagytemplomot, sőt a Magyar Állami Operaházban is felléptem már. A külföldi meghívásokról nem is beszélve. 2012 decemberében nagysikerű önálló koncertem volt a Kolozsvári Magyar Operában. Minden olyan helyszínt szeretek, ahová meghívnak, ahol szeretettel várnak, ahol énekelhetek. Ebben a szakmában az a fantasztikus, hogy nem mindig ugyanoda vagyunk „visszakényszerítve", nem mindig ugyanolyan az akusztika, a helyszín, a közönség. Nemrég volt egy szalonkoncert, amire a legkülönlegesebb barokk áriákat válogattam össze. Énekeltem többek között két Mozart-koncertáriát, az egyikük egy tízperces darab, amit tudomásom szerint Magyarországon még senki nem adott elő élőben. Ez például egy óriási kihívás volt. Emellett Bach- és Händel-művek, illetve két Liszt-dal is szerepeltek a műsoromon.
- Lesz folytatása a Rózsavölgyi Szalon Tavaszváró koncertjének, akár egy önálló Vásáry André-est formájában?
- Úgy tudom, szeretnének még egy hasonló szalonkoncertet megvalósítani, de lekötött időpontról még nem beszélhetek. Annyi bizonyos, hogy megvan rá az igény.
- Tavaly év végén jelentette meg Koncert című albumát. Véglegesen elköteleződött a komolyzene mellett?
- A Koncert a negyedik albumom, de az első igazán komolyzenei (noha az előző lemezemen, az Ünnepen is szerepeltek már klasszikusok). A felvétel egy hangversenyből született, amelyen javarészt Vivaldi-, Haydn-, Händel-, Giordani- és Mozart-kompozíciókkal léptem fel Faludi Judit Liszt-díjas gordonkaművész, Szenthelyi Miklós Liszt- és Kossuth-díjas hegedűművész, továbbá a Magyar Virtuózok Kamarazenekar társaságában. A rendezvény a Hilton Báltermében volt, és a Duna Televízió is közvetítette.
- A crossover műfaját jelenleg tudatosan hanyagolja?
- Az elmúlt időszakban a felkérések és a közönség elvárásai visszavittek a komolyzenéhez. Most készülök például a Miskolci Barokk Zenei Fesztiválra. Nagyon örülök, hogy megtalálnak ilyen feladatok. Emellett igényes közönségnek, igényes helyszínen crossovert is szívesen énekelek, de tény és való, hogy a repertoárom nagy részét klasszikus művek teszik ki. Úgy veszem észre, hogy kezd feloldódni velem szemben az a fajta előítélet, amit a komolyzenei szakmában korábban megfigyeltem. Amikor abban a bizonyos televíziós tehetségkutatóban szerepeltem, egyértelműen azt éreztem, hogy elutasítanak. Nagyon könnyű ítélkezni, de nagyon nehéz összehozni egy hét alatt egy olyan produkciót, ami több millió néző tetszését is elnyeri. Ezzel szemben a komolyzenét nem kedvelő emberektől rengeteg köszönőlevelet, elismerést kaptam. Hozzáteszem, más, amikor az embert élőben vagy televízióban hallják. Néha még ma is megkapom az észrevételt, hogy "nem is gondoltuk, hogy ekkora hangod van".
- Az Ön hangfekvése kuriózumnak számít. Van-e arról tudomása, hogy hány férfiszopránt jegyeznek nemzetközi viszonylatban?
- A legjobb tudomásom szerint Magyarországon én vagyok az egyetlen férfiszoprán. Létezik egy-két kontratenor, de sajnos összekeverik a kettőt. A kontratenor választott, míg a férfi szoprán született hangfaj. Párizsban egy meghallgatáson az Opéra Bastille-ban egy karmester azt mondta nekem: "Tudja, hogy mennyire különleges és ritka, amit Ön tud?" Nyugat-Európában ugyanakkor ez egy teljesen elfogadott hangfaj. Jómagam két férfiszopránt ismerek, akik hivatásszerűen éneklésből élnek.
hírlevél
