Klasszikus

Vásáry Tamás is zsűrizik a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen

2021.08.25. 15:20
Ajánlom
Harminckét fiatal zongoraművész részvételével rendezik meg szeptember 12. és 19. között a Zeneakadémián a 15. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt, amelynek kísérőkoncertjein olyan, nemzetközileg elismert művészek is fellépnek, mint Olga Kern és Balázs János.

A nagy hagyományokkal rendelkező Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt szeptember 12-19. között rendezi meg a Zeneakadémián. A versenyzők idén is rangos zsűri előtt bizonyíthatják tehetségüket. Olyan világsztárokat köszönthetünk a zsűritagok között, mint Olga Kern (Oroszország), Wu Ying (Kína), Boaz Sharon (USA), Olli Mustonen (Finnország), Cyprien Katsaris (Franciaország), Balázs János, Farkas Gábor és Vásáry Tamás, aki az augusztus 24-én megtartott sajtóeseményen arról beszélt, hogy sokáig nem fogadott el ilyen meghívásokat, de az utóbbi években több mint egy tucatnyi zongoraverseny zsűrijében vett részt.

Tapasztalatai szerint ma már rengeteg a tehetséges zongorista, és hihetetlenül magas a versenyeken a technikai színvonal.

Ez persze nem jelenti azt, hogy mindegyikükből valódi művész válik majd – figyelmeztetett. A mostani zsűri azonban olyan tagokból áll, akik várhatóan „jobban törődnek majd a szívvel, mint az ujjakkal” – jegyezte meg Vásáry Tamás.

Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a sajtóeseményen felidézte, hogy a zongoraverseny 1933-ban indult el a Zeneakadémián Dohnányi Ernő kezdeményezésére, első nyertese Fischer Annie volt.

Sajtotajekoztato-151647.jpg

Szamosi Szabolcs, Fekete Péter, Vigh Andrea és Vásáry Tamás a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny sajtóeseményén (Fotó/Forrás: Filharmónia Magyarország)

2021-ben több évforduló is köthető a zenei megmérettetéshez.

Nemcsak az 50. Budapesti Nemzetközi Zenei Verseny, de Liszt Ferenc születésének 210. évfordulója mellett a világhírű Liszt-interpretátor, Cziffra György 100. évfordulójáról is megemlékeznek. A versenyanyagban több Liszt-műre reflektáló Cziffra-átirat is helyet kapott, így lehetővé válik, hogy a világ legtehetségesebb ifjú zongoraművészei megismerkedjenek a Cziffra György-féle zongoratechnikával, amely szorosan kötődik ahhoz a Liszt és Dohnányi által világhírűvé vált improvizatív jellegű romantikus gondolkodásmódhoz, amely a magyar zongoraiskola aranykorát hivatott tovább éltetni.

Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója elmondta, a megmérettetés első díja 30 ezer, a második 20 ezer, a harmadik díj 10 ezer euróval, a közönségdíj pedig 5 ezer euróval jár, de számos különdíjat is odaítélnek majd.

A versenyzők a négy vezető zongoragyártó – a Bösendorfer, a Fazioli, a Steinway & Sons és a Yamaha – hangszerei közül választhatnak, a négy vállalat a zongorák mellett saját technikusait is elküldi Budapestre – emelte ki Szamosi Szabolcs.

Az előválogató már lezárult, a világ minden részéből érkezett 72 jelentkezőből 32-en jutottak be a szeptember 13-14-én megrendezendő első fordulóba. A verseny nyitókoncertjét szeptember 12-én tartják. A Szent István Filharmonikusok, Balázs János zongoraművésszel és Kovács János vezényletével Liszt-műveket szólaltatnak meg.

2021_Liszt_Ferenc_Zongoraverseny_1920x1180_HU_v5-151645.jpg

15. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny (Fotó/Forrás: Filharmónia Magyarország)

Ezt követően, szeptember 16-án, a verseny második fordulója után a Concerto Budapest és Olga Kern világszerte ismert zongoraművésznő közös hangversenyén hallhatják Liszt Mephisto-keringőjét, Rachmaninov 2. zongoraversenyét és Csajkovszkij 6. („Patetikus”) szimfóniáját, Keller András vezényletével. Másnap, szeptember 17-én, az elődöntőben a zsűri és az érdeklődők a továbbjutott 6 versenyzőt hallhatják.

A mindent eldöntő végső fordulóra szeptember 18-án 19 órakor kerül sor. A döntőben a Nemzeti Filharmonikus Zenekart Vajda Gergely vezényli. Végül szeptember 19-én egy gálakoncerttel és díjátadóval ér véget a 15. Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny.

A zongoraverseny részletes programja ide kattintva érhető el.

Fejléckép: Vásáry Tamás (fotó: Cseke Csilla / MTI)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Könyv

Beleolvasó – Krusovszky Dénes: A másik mozaik

Az emlékezés és a felejtés között bolyonganak Krusovszky Dénes novelláinak szereplői. A hol hétköznapi, hol szürreális történetekben közös, hogy néha a legegyszerűbb dolgok tudnak a legrejtélyesebbek lenni. Olvass bele a kötetbe!
Klasszikus

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Obermann völgye – a romantika vívódásai Fejérvári Zoltán és a Szegedi Szimfonikus Zenekar koncertjén

A zongora áll a Szegedi Szimfonikus Zenekar április 20-i, zeneakadémiai koncertje középpontjában: az első rész létfilozofikus darabjai után Fejérvári Zoltán Budapesten először játssza Brahms 1. zongoraversenyét.
Klasszikus kritika

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Klasszikus ajánló

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus ajánló

Fiatal zenészeket és a közönséget is várják a Cziffra Fesztivál mesterkurzusai

A Cziffra Fesztivál immár hagyományosnak számító Mesterakadémiája április 24–26. között zajlik Kőbányán, a Kroó György Zeneiskolában. Az ének-, zongora- és hegedűkurzusokra április 10-ig lehet jelentkezni.
Klasszikus kritika

Best of barokk – 15 sor klasszikus

„Inkább érezhettük magunkat valamiféle gálaesten, ahol kiváló előadók újabb és újabb nagy, nehéz és zeneileg elképesztően gazdag számokat adnak elő, mintsem opera-előadáson.” 15 sor klasszikus.