Klasszikus

Vásáry Tamás: Külföldön nagyon nehéz magyarnak lenni

2017.08.22. 15:25
Ajánlom
Lett volna lehetősége nyugaton maradni, de esze ágában sem volt – mondta Vásáry Tamás Kossuth-díjas zongoraművész-karmester, aki augusztus 20-án vehette át a Szent István Rendet, a legmagasabb magyar állami kitüntetést.

Vásáry Tamás a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kedden arról beszélt: soha nem akarta elhagyni Magyarországot. Mint mondta, fiatal zongoraművészként külföldi versenyeken járva többször is lett volna lehetősége nyugaton maradni, de eszébe sem jutott. 1956-ban édesapja miatt, szüleivel együtt disszidált, miután Vásáry József kisgazdapárti politikust kiengedték a börtönből. Ettől kezdve édesapja miatt sokáig ő sem térhetett haza, de magyar állampolgárságáról sosem mondott le.

vasary tamas

vasary tamas

A zongoraművész elmondta: külföldön élve értette meg, hogy milyen nehéz feladat lehetett az évszázadok során megmaradni ennek a kicsi nemzetnek és megőrizni nyelvét, kultúráját. Hiszen

idegen test vagyunk a környezetünkben, és állandóan meg kell harcolnunk a létünkért

– fogalmazott.

A mai kor zenészként megélt kihívásairól szólva megemlítette, hogy míg az ő gyermekkorában a szakácsnőtől a kőművesig mindenki énekelt, amíg dolgozott, addig ma a gépek korában már senki. Az állandó gépzúgás elnyomja az emberi hangot, ez pedig azért is probléma, mert az emberek elveszítik a kreativitásukat – tette hozzá Vásáry Tamás. Elmondta, hogy zenészként mindig szolgálni akart, és erre törekszik a jövőben is.

Az augusztus 20-án kitüntetett zenészek listáját itt találja.

Vásáry Tamást, Bogányi Tibort és Hámori Mátét is kitüntették augusztus 20-án

Kapcsolódó

Vásáry Tamást, Bogányi Tibort és Hámori Mátét is kitüntették augusztus 20-án

Vásáry a Szent István Rend díjat, Hámori és Bogányi Tibor pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet vehették át.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Mi történik, ha Don Giovanniból RockGiovanni lesz?

Ütős napunk volt tegnap Miskolcon. Délután stand-up, este pedig a várva várt idei népopera: a RockGiovanni. Nevettünk, izgultunk, elámultunk, ünnepeltünk, kutyagoltunk, fáztunk... És persze jól el is fáradtunk. De megérte.
Klasszikus

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Színház

Székely Krisztát, Kováts Adélt és a kolozsvári társulatot is díjazta a POSZT

A XVIII. Pécsi Országos Színházi Találkozó szakmai, színész- és közönségzsűrije idén is döntött a fesztivál díjairól. A Kolozsvári Állami Magyar Színházé a legjobb előadásnak járó elismerés, a Fidelio támogatásával átadott legjobb 30 év alatti színésznőnek járó díjat Szakács Hajnalka vehette át. Íme a díjazottak listája!
Zenés színház

DaCapo: lehet kétszer is érdekes ugyanaz a produkció?

Ismerik azt a keserédes érzést, amikor felvirrad egy várva várt esemény utolsó napja? Ezzel ébredtünk ma Miskolcon immár túl operabáron, régi keresztény hagyományokat idéző felvonuláson, és a RockGiovanni második előadásán is.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus

Ha kottát nyomtatsz egy pólóra, legalább csináld jól

Valami nagyon nem a kotta szerint alakult az Amazonon.
Klasszikus gyász

87 évesen elhunyt Gennagyij Rozsgyesztvenszkij

A világhírű orosz karmester több ízben járt Magyarországon is. Több mint félszáz művet írtak neki kortárs zeneszerzők.
Klasszikus virtuózok

Daganatos betegségből gyógyuló sorstársainak gyűjt a Virtuózok döntőse

Lukács Gergely tavaly a döntőig jutott a Virtuózok tehetségkutató műsorban. A tubaművész most egy fontos ügy érdekében kéri közönségének támogatását. A rákból felépült művész a Démétér ház daganatos betegségből gyógyuló lakóinak szeretne segíteni, akik ugyanazt a nehéz utat járják végig, amit egykor ő.
Klasszikus klassz a parton

Íme, a Klassz a pARTon! fesztivál teljes programja

Ötvenkét ingyenes koncerttel várja látogatóit a Balaton, a Duna és az Adriai-tenger partján Érdi Tamás fesztiválja július 8. és szeptember 22. között. Mutatjuk, hol hallgasson klasszikus zenét, ha nyaral.
Klasszikus hír

Magyar taggal bővült az Európai Zenei Tanács elnöksége

Az európai zenei ernyőszervezet vezetésének Zsoldos Dávid személyében 13 év után újra magyar tagja van.