A szezon első koncertjén a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című darabot is vezényeled majd, amivel kapcsolatban az évadbejelentésen azt mondtad, izgalmas feladat bekapcsolódni a Nemzeti Filharmonikusok Bartók-interpretációinak sorába. Hogyan tekintesz erre a kihívásra, és hogyan készülsz rá?

Bartókot vezényelni mindig óriási élmény: a fantasztikus zenészekből álló Nemzeti Filharmonikusokkal pedig eddig még nem adtam elő Bartók-művet (sem vendégkarmesterként, sem főzeneigazgatóként), ráadásul a Zenét az évadnyitó-koncerten életemben először fogom dirigálni. A Kocsis Zoltán és a Nemzeti Filharmonikusok nevéhez kötődő – sajnos jelenleg félbeszakadt – Bartók Új Sorozatban korszakalkotó felvételek készültek, és azt hiszem, éppen ennek a darabnak az előadása egészen új szintet jelent a Bartók-interpretációban. Nagyon izgalmas ebbe a folyamatba bekapcsolódni: még az idei szezonban a Zene mellett a Concerto, a 3. zongoraverseny és a Magyar parasztdalok is várnak ránk, ezek számomra mind nagyon fontos remekművek. A zongoraverseny szólistája tavasszal majd Jean-Efflam Bavouzet lesz, aki a mai idők egyik legnagyobb zongoristája, de ugyanilyen nagy öröm számomra, hogy most az évadnyitón Berecz Mihály barátom vállalta a zenekari zongora fontos szólamát.

Hogyan tud egy új főzeneigazgató ahhoz a hagyományhoz kapcsolódni, amit Kocsis Zoltán megkezdett?

Lényegében historikus, „történetileg informált” előadásmódról („historically informed performance practice”) beszélhetünk: nagyon fontos a zeneszerzői szándék érvényre juttatása, ehhez elsődleges forrásunk a kotta, majd azt követi sokfajta egyéb kutatás. Persze ezek jellege korszakról-korszakra változik: Bartók esetében szerencsére maradtak fenn hangfelvételek – szemben például Monteverdivel –, folyamatos az előadások tradíciója is, ami viszont nem feltétlenül könnyíti meg az ember dolgát. Ha jól tudom, Bartók a pályája elején nagyon hitt abban, hogy mindent pontosan le lehet írni a kottában: sok zeneszerzőnek volt ilyen illúziója a késő romantika környékén, és persze később is. Ehhez képest, ha csak a Zenét nézzük, ma egészen döbbenetes különbségek vannak az egyes interpretációkban, például azok időtartama között. Kocsis Zoltán arra törekedett, hogy minél pontosabban kövesse a zeneszerző szándékát: azon a szinten, ahogyan ő dolgozott ennek érdekében az Új Sorozatban, talán újdonságnak is számított. Szerintem mondhatjuk azt, hogy lényegében Bartók műveinél sem kell mást csinálni, mint amit az ember karmesterként amúgy is tenne.

A koncert műsorleírása is kiemeli, hogy Bartók barokk szerkesztésmódot alkalmazott a Zenében. Régizene-specialistaként másként tekintesz az ilyen sajátosságokra?

Az első tétel fúgája, a kontrapunktikus szerkesztés és a két zenekaros gondolkodás mind-mind jellemző a barokkra. Bartók azt is leírta a partitúrában, nagyjából milyen fajta zenekari elhelyezkedést kíván: hasonló, kétkórusos logikára épít, mint például a Máté-passió. A Zene ugyanakkor kamarazenekari fogantatású alkotás: nem szimfonikus együttesre, hanem két vonószenekarra, zongorára – melyet Bartók a cím alapján „húros” hangszernek tekint! –, ütőhangszerekre és cselesztára írott kompozíció. Megjelenik benne a régizenei hagyomány, ugyanakkor a késő romantika világa is – gondoljunk például Schönberg csodás művére, a Megdicsőült éjre, amelyet szintén fogok vezényelni a Nemzeti Filharmonikusokkal jelen évadban.

Van Bartóknak olyan oldala, amelyhez nehezebb közel kerülnöd?

Kocsis Zoltán fantasztikus zongorista volt, azon belül is minden idők egyik legjobb Bartók-előadója; Bartók maga is ragyogóan zongorázott, szólistaként is kora keresett művésze volt. Én nem vagyok zongorista, nekem Bartók esetében nem a billentyűs hangszer az elsődleges megközelítésmódom. Nyilvánvaló, hogy egy zongoristának tonális szempontból, a hangokat illetően Bartók világát könnyebb megközelítenie. Dirigensként általában az szokott kihívást jelenteni, hogy a ritmikai nehézségeken átsegítsük a zenekart – vagy legalábbis ne fokozzuk azokat, hiszen

Miért Brahms-művekkel társítottátok Bartókot az évadnyitó koncerten?

Nagyon sok szerzőt szeretek, a német romantikusok közül pedig Brahms különösen közel áll hozzám – de játszunk azért a szezonban majd Wagnert is. Nagyon örülünk, hogy Baráti Kristóf elvállalta a D-dúr hegedűverseny szólóját, ezt a darabot korábban még nem csináltuk közösen. Zenetörténeti értelemben Bartók és Brahms között létezik egy erőteljes kapcsolat is, Hans Koessler személyében, aki Brahms-követő volt, és Bartókot tanította.

Vashegyi György (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikusok)

Hamarosan újabb izgalmas feladat következik az együtteseknek: az idei Liszt Ünnepet a zeneszerző Szent Erzsébet legendája című oratóriumával indítjátok. Mitől izgalmas számodra ez a mű?

Liszt Ferencnek mindig is volt kapcsolata a vokális zenével: írt még operát is, bár a műfaj kapcsán általában nem fiatalkori darabjára, hanem zongoraparafrázisaira asszociálunk. Az oratórium is foglalkoztatta, és bár a Krisztust jobban ismerem, most azért a Szent Erzsébetre esett a választásunk, mert európai, mégis jellegzetesen történelmi magyar témát dolgoz fel. Mint tudjuk, Liszt határozottan magyarnak vallotta magát, még ha ezt franciául jelentette is ki... A Müpa mellett Brüsszelben és az amszterdami Concertgebouw-ban is előadjuk majd a darabot, Magyarország európai uniós elnöksége kapcsán. Ritkán elhangzó, szép és magával ragadó kompozícióról van szó, nagy öröm lesz játszani.

Liszt vokális zenéje mintha ritkábban szerepelne a koncertműsorokon, mint az instrumentális darabjai.

Azt hiszem, általánosságban is nagyon mostohán bánunk nemzeti kulturális örökségünkkel, sok lenne a tennivaló. A 20. századi magyar zenében megkerülhetetlen Bartók, Kodály és Dohnányi, de mindegyik zeneszerző esetében mások és mások a problémák. Ami pedig a 19. századot illeti: sem Erkel, sem Liszt életművének gondozásával nem állunk elég jól, pedig ez a nemzeti kulturális örökségünk. Mindebben a Nemzeti Filharmonikusoknak előadó-művészeti együttesként kiemelt szerepe van, de a zenetudománynak is mellénk kell állnia: készüljenek megfelelő kiadványok, praktikus és up-to-date előadói anyagokkal együtt. Szerencsére az előadóbarát zenetudományi munkának is komoly hagyománya van Magyarországon, gondoljunk csak arra a tevékenységre, amit Somfai tanár úr Haydn és Bartók kapcsán végzett és végez. Visszatérve az eredeti kérdéshez:

Bízom abban, hogy ebben most ez a turné is segíteni fog.

A Liszt-koncertek után pedig erdélyi turnéra megy a zenekar, illetve az énekkar.

Október 23. környékén több koncertünk is lesz Erdélyben, külön a Nemzeti Énekkarnak és a Nemzeti Filharmonikusoknak, végül Kolozsvárott találkozunk, és ott együtt is fellépünk, a Psalmus Hungaricusszal. A többi műsorszámunk is a nemzeti ünnephez kötődő, illetve magyar vonatkozású lesz: Egmont-nyitány, Les préludes, Galántai-táncok, Magyar parasztdalok. Nagyon fontos nekünk, hogy határon túl is koncertezzünk, a Nemzet Filharmonikusokkal én most fogok először Erdélyben muzsikálni. Korábban elég sokat jártam ott, a Kolozsvári Filharmónia Zenekarának vendégkarmestereként, illetve az utóbbi években az általam alapított Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekarával.

Vashegyi György a Werther előadásán (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikusok)

Az idei évadnak is fontos részét képezik az operák, és már korábban is kiemelted, milyen fontosnak tartod, hogy a Nemzeti Filharmonikusokkal ezt a műfajt is meghódítsátok.

Én eleve operán keresztül kerültem főzeneigazgatóként a Nemzeti Filharmonikusokhoz, 2021 decemberében Félicien David Herculanum című művét adtuk együtt elő, annak köszönhetem a megtisztelő meghívást. Nemrég pedig elkészült első közös lemezünk is, Massenet Werthere. Erre hadd legyek egy kicsit büszke, mert már az első nemzetközi díjakat is begyűjtötte: a Classica Magazin Choc-díját, az egyik legnagyobb elismerést Franciaországban, amit klasszikus zenei lemez csak kaphat. Nagyon jó volt a kritikai visszhangja, például a Gramophone Magazinban, a BBC-n pedig a hét lemeze lett. Ezt a vonalat folytatjuk tovább, mert így a legmagasabb szakmai színvonalú nemzetközi együttműködésben tudunk részt venni: minden szezonban előadunk és lemezre veszünk majd egy-egy francia romantikus operát.

Mit emelnek ki a visszajelzések a Werther kapcsán, és te mit érzel a lemez erősségének?

Ez a lemez azért keltett nagy feltűnést, mert

Massenet annak idején Mattia Battistini toszkán bariton számára írta át a darabot, aki a maga idejében hatalmas sztár volt. Nekünk pedig a címszerepre a görög Tassis Christoyannis személyében rendelkezésünkre állt egy zseniális baritonénekes; egy csodálatos művész, aki a francia nyelvű éneklés bajnoka és szinte tenormagasságban is képes – gyönyörű baritonhangszínnel és hibátlan francia dikcióval – énekelni. Úgy érzem, Tassis alakítása egyenrangú bármelyik nagy tenorral, aki a szerepet valaha lemezre vette: Charlotte-ként partnere pedig Véroniqe Gens volt, aki a francia operaéneklés nagyasszonyaként is most énekelte először e szerepet. Hamarosan megjelenik a következő lemezünk is, a tavaly előadott Lalo-operából, az Ys királyából, ezt szintén a Palazzetto Bru Zane-nal közösen készítettük. Ezt a darabot jóval ritkábban játsszák, még biztosan nincs belőle tíz lemezfelvétel.

Milyen opera-előadásokat hallhatunk idén?

Bellini A kalóz című darabjával indítjuk az évadot, szeretnénk folytatni a bel canto-előadások sorát is. Nagyszerű külföldi karmesterek után most Dinyés Dániel lesz vendégünk, aki amellett, hogy nagyon ért az énekesekhez, rengeteget tud ennek a repertoárnak a zenetörténeti, stilisztikai vonatkozásairól – hiszen nemcsak kiváló karmester, de remek zeneszerző is. Februárban Ambroise Thomas Psyché című darabja kerül színre, ezt én fogom dirigálni, ismét készítünk lemezfelvételt is. Az operabérlet harmadik előadása Puccini Turandotja lesz Carlo Montanaróval: ő az együttesek egyik legkedveltebb vendégkarmestere, mindig ünnep, amikor ellátogat hozzánk.

Vashegyi György (Fotó/Forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikusok)

A Thomas-darab igazi különlegesség, mit kell tudni erről az operáról?

A Psyché nagyon izgalmas francia nagyopera, amelyből szerintem még soha egyetlen hang nem hangzott el Magyarországon. Annak idején azt mondogatták Párizsban, hogy vannak a különböző francia komponisták és stílusok – és hát van Ambroise Thomas – teljesen egyéni hangot képviselő zeneszerzőről van szó. Bár előfordulnak a darabban rövid prózai betétek,

A mű a maga korában óriási siker volt, pedig komoly és komikus elemek keverednek benne, ez a 19. század végi francia operára, nagyjából Gounod sikereitől kezdődően már nem volt jellemző. Ennek a fontos produkciónak a Palazzetto Bru Zane a múltban már többször nekikészült, de a Covid miatt mindig történt vele valami, ami miatt elmaradt: most nagyon várjuk, hogy végre megvalósuljon, biztosan óriási élmény lesz. Nagy énekesapparátus is kell hozzá, emellett komoly szerep jut benne a Nemzeti Énekkarnak. Operabérletünk egyik fontos sajátossága, hogy a Nemzeti Énekkar személyében operák és oratóriumok megszólaltatására alkalmas, nagy létszámú hivatásos kórusunk is van, amivel a legtöbb európai szimfonikus zenekar nem rendelkezik.

Arról már beszéltünk, hogy melyek azok a darabok, amelyeket nagyon vársz az évadban, de izgalmas vendégművészek is érkeznek. Ki az, akinek a szereplése különösen fontos neked, illetve a zenekarnak?

Lawrence Fostert mindenképpen kiemelném: korszakalkotó muzsikus, novemberben Brahms, Richard Strauss és Berlioz műveit vezényli majd. Marlis Petersen márciusban látogat el hozzánk, ő napjaink egyik legizgalmasabb szoprán énekesnője, dalestektől a Metropolitan Operáig számos helyen énekel rendszeresen, óriási sikerrel. Ezt a koncertet én fogom dirigálni, és nagyon szeretem a műsorát: Wagner Trisztánjából az Előjáték és a Szerelmi halál (zenekari verzióban) után Chausson A szerelem és a tenger költeménye című darabja következik (ebben működik majd közre a vendégművész); a második félidőben pedig Bartók Concertóját játsszuk. De érkezik hozzánk Diego Fasolis is, aki ma azon kevés karmester egyike, akivel Cecilia Bartoli rendszeresen dolgozik, több lemezt is készítettek együtt. Ő elsősorban régizene-szakértő, olasz ritkaságokat és egy Haydn-szimfóniát fog vezényelni. Két francia vendégművészt is kiemelnék: Julien Chauvin kiváló barokk hegedűs és karmester, nagyszerű szakértője a Mozart–Haydn korabeli francia zenének, François Leleux pedig az egyik legkedvesebb visszatérő vendégünk. Ha pedig már beszéltünk az évadnyitó hangversenyről, karácsonyi koncertünkön egy világsztár zeneszerző vezényli majd saját művét: James MacMillan a Karácsonyi oratóriumát. Az évad végén ismét megrendezzük a magyar klasszikus zene napját: ezen Keller András lesz a vendégkarmester, aki nagyon sokat tett és tesz a magyar zene népszerűsítéséért. Úgy érzem, nagyon szép és gazdag évad előtt állunk.

Támogatott tartalom.

Fejléckép: Vashegyi György (fotó/forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikusok)