Klasszikus

Vastaps a régieknek, fütty az újaknak

2005.09.02. 00:00
Ajánlom
Az elmúlt hetek operaházi viharai után az évadnyitó társulati ülés viszonylag nyugodt légkörben zajlott A májusban távozott intendáns-főigazgatót, Szinetár Miklóst percekig tartó vastaps, a helyébe lépő Hegyi Árpád Jutocsát viszont fütty és közbekiabálások fogadták a Magyar Állami Operaház évadnyitó társulati ülésén. Az új operaházi vezetőség – a korábbi hírekkel ellentétben – egyelőre nem mondja le a Szinetár Miklós és Petrovics Emil által megtervezett 2005–2006-os évad bemutatóit, de a gazdasági racionalizálást már most megkezdik.

Az elmúlt hetek operaházi viharai után az évadnyitó társulati ülés viszonylag nyugodt légkörben zajlott, bár az Operaház nézőterét zsúfolásig megtöltő társulat hangulatát jelzi a lemondott Szinetár Miklóst köszöntő hosszú vastaps, illetve a Bozóki András kulturális miniszter és Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató beszédét kísérő füttyszó és bekiabálások. Bozóki András köszönetet mondott az előző vezetőségnek munkájáért, de egyúttal hangsúlyozta, hogy ha forradalomra nem is, de jelentős reformokra van szükség az Operaházban. Hegyi Árpád Jutocsa vázolta főigazgatói programjának legfontosabb elemeit, s a társulati ülés minden résztvevőjének kiosztották a győztes pályázatot. A főigazgató és Kesselyák Gergely művészeti igazgató szavaiból kiderült: a korábbi feltételezésekkel ellentétben egyelőre nem mondják le a 2005–2006-os évadra még az előző vezetőség – Szinetár Miklós és Petrovics Emil – által megtervezett premiereket. A sort október 5-én Fodor Antal és Presser Gábor Bach zenéje által ihletett rockbalettje, A próba nyitja az Erkel Színházban. Az évad első operapremierje Händel Xerxes című zenedrámája lesz (december 17., rendező Kovalik Balázs). 2006. március 31-én, Szinetár Miklós rendezésében mutatják be Bartók Béla három egyfelvonásos színpadi művét, A kékszakállú herceg várát, A csodálatos mandarint és A fából faragott királyfit. A nürnbergi mesterdalnokok című Wagner-zenedráma premierje május 20-án lesz, Vidnyánszky Attila rendezésében.

A társulati ülésen bemutatkozott az Operaház teljes új vezetősége: Hegyi Árpád Jutocsa és Kesselyák Gergely mellett Závecz Ferenc ügyvezető igazgató, Kunos József gazdasági igazgató, Müller Péter Sziámi stratégiai igazgató, Keveházi Gábor balettigazgató, Aradi Mária, a Nemzeti Balett művészeti vezetője, Zeke Edit vezető szcenikus, valamint Herczeg Tamás marketing- és kommunikációs igazgató vázolta elképzeléseit. Müller Péter Sziámi kijelentette: az Operaházzal sem munkaszerződést, sem megbízási szerződést nem köt, és stratégiai igazgatóként ingyen dolgozik. Závecz Ferenctől megtudtuk: néhány héten belül kiírhatják az Erkel Színház PPP-konstrukcióban történő felújítására és későbbi üzemeltetésére vonatkozó közbeszerzési eljárást.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Bemutatták a Természetes fényt a Berlinalén – A sajtóvisszhangokból válogattunk

Kedden, a Berlinale második napján mutatták be Nagy Dénes Természetes fény című nagyjátékfilmjét. A magyar alkotást méltató külföldi kritikákból válogattunk.
Plusz

Anthony Hopkins… ááá, ehhez már nem lehet mit hozzátenni!

A hazai sajtón is végigsöpört a 83 éves angol színészlegenda legújabb videója. Nézze meg, hányféleképp találtak rajta fogást az egyes orgánumok. Szubjektív sajtószemle
Klasszikus

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Vizuál

Klausztrofób kollázs az emberi diszfunkcióról – Fliegauf Bence új filmje a Berlinalén debütált

Fliegauf Bence Rengeteg – Mindenhol látlak című filmjét a Berlinale harmadik napján láthattuk. Soha nincs könnyű dolga annak a rendezőnek, aki egy sikeres epizódfilm folytatására adja a fejét, ugyanis mindenki az elsőhöz fogja mérni az újat. Nem tettek másként a kritikusok sem. A filmről megjelent véleményekből válogattunk.
Vizuál

Enyedi Ildikó kémthriller sorozattervét díjazták a Berlinalén

A Balaton Brigád című sorozatot kilenc másik tervvel szemben találták a legjobbnak a Berlinale Co-Pro Series nevű rendezvényén – írta meg a hvg.hu.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Egy egész nap Mozart bűvöletében – Íme a Mozart-nap teljes programja!

A Concerto Budapest élőben közvetíti a 3+1 koncertből és egy exkluzív körkapcsolásból álló nagyszabású Mozart-napját. A nap sztárszólistája Angela Hewitt. Egy újonnan felfedezett mű, a D-dúr Allegro is elhangzik.
Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkij legnépszerűbb zongoraversenyével lép fel Farkas Gábor

Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.