A verseny fontos célja a világban még mindig az egyik legismertebb magyar karmester, Fricsay Ferenc emlékének megőrzése – mondta Gyüdi Sándor, a megmérettetésen közreműködő Szegedi Szimfonikus Zenekar igazgatója. Úgy fogalmazott,
Fricsay Ferencnek nincs akkora kultusza Magyarországon és Szegeden, mint amit megérdemelne,
ennek elsősorban az lehet az oka, hogy 1948-ban Svájcban telepedett le.
Fricsay Ferenc Berlinben és Münchenben, valamint Houstonban volt operaházak főzeneigazgatója, illetve zenekarok vezető karmestere, emellett az első sokat utazó, vendégszereplő dirigensek közé tartozott. A Deutsche Grammophon lemezcég első számú karmestereként hatalmas repertoárt rögzített, felvételei ma is kaphatok, noha betegsége miatt 1961-ben felhagyott a dirigálással. Az igazgató hozzátette: Fricsay 1934-44-ig Szegeden dolgozott katonakarmesterként, a színház, a szabadtéri játékok és a Szegedi Filharmonikus Egyesület – a mai Szegedi Szimfonikus Zenekar – dirigense volt.
A karmesterversenyre – melyet a svájci Concert & Media szervez – több mint ötszázan neveztek, akik közül
a beküldött videófelvételek alapján száz jelentkezőt választott ki a zsűri. Valamennyi lakott kontinensről érkeznek karmesterek, köztük sok női dirigens.
Az indulók mintegy húsz darabból, jellemzően szimfóniatételek, nyitányok közül jelölhették meg azokat, melyeket a szimfonikus zenekarral előadnak a verseny négy fordulójában. A továbbjutókat a Vaszilij Petrenko, a londoni Royal Philharmonic Orchestra zeneigazgatója vezette zsűri választja ki. A szeptember 10-én este, a Szegedi Nemzeti Színházban rendezett döntőn négyen dirigálnak majd, ekkor már a zsűri mellett a zenekar koncertmestere is részt vesz a végső győztesről szóló tanácskozáson.
A verseny első három helyezettje vendégkarmesterként meghívásokat kap neves európai zenekarok koncertjeire.
További részletek a verseny honlapján érhetők el, a válogatók pedig Youtube-csatornájukon élőben követhetők és visszanézhetők.
Fejléckép: Vaszilij Petrenko (fotó/forrás: Svetlana Tarlova / IMG Artists)