Klasszikus

Vendégek Ankarából

2012.10.24. 12:10
Ajánlom
A világ egyik legrégibb szimfonikus zenekara az európai nagyromantika és a török szimfonikus népdalfeldolgozásokból ad reprezentatív koncertet egy világhírű szólistával és karmesterrel.

Tizenhat évvel előbb jött létre Ankarában a II. Mahmud alapította Turkish Presidental Orchestra, azaz a Török Elnöki Szimfonikus Zenekar, mint az Otto Nicolai által életre hívott Bécsi Filharmonikusok. 1826-ban, a magyar történelemből is (sajnálatosan) jól ismert szultánok leszármazottja elhatározta, hogy a legendás Mehter zenekart nyugati mintára átalakítja a császár reprezentatív szolgálatában álló együttest, amelynek vezető karnagya ezután nem sokkal Giuseppe Donizetti (a híres operaszerző, Gaetano testvére) lett.

Az október 26-án, a Művészetek Palotájában is bemutatkozó együttes műsorán szerepel az 1972-ben elhunyt Ulvi Cemal Erkin Köçekçe című zenekari szvitje. A török folklór elemeit a nyugati zenébe emelő komponista az ottomán birodalom 17. és 19. század között népszerű fiútáncát örökítette meg 1943-ban bemutatott darabjában. A táncrapszódiát Liszt A-dúr zongoraversenye követi a mű egyik legavatottabb szólistájával, a nagy lírikussal, Vásáry Tamással. A hangversenyt Csajkovszkij IV., f-moll szimfóniája zárja. Az est karmestere a párizsi tanulmányok után hazájába visszatért török muzsikus-nobilitás, Erol Erdinç lesz, a sokoldalú, világszerte ismert, ám a török zenei élet felvirágoztatásáért elkötelezett, kiváló dirigens.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Szabó István filmje nyitja a ma kezdődő Magyar Mozgókép Szemlét

A szombatig tartó rendezvényen 59, Magyar Filmdíjra jelölt művet, valamint számos versenyen kívüli filmet vetítenek a Corvin moziban.
Vizuál

Szabó István nem veszi át életműdíját

Az Oscar- és Kossuth-díjas rendező kitüntetését a közelmúltban többen kritizálták Szabó István ügynökmúltja miatt.
Klasszikus

A lipcsei kántor, aki mindannyiunkat összeköt – Jön a Bach Bridges fesztivál

Bach és Beethoven lesz a főszereplője az idei Bach Bridges Fesztiválnak március 31. és április 3. között a Budapest Music Centerben. A két korszakalkotó zseni munkássága a jelenkor perspektívájából és a nyugatitól eltérő esztétika fénytörésében is megmutatkozik a fesztivál változatos programjában.
Klasszikus

A mi Kodályunk – Zenés ismeretterjesztő film a mozikban

Március 6-a Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző és népzenekutató halálának évfordulója. A 20. század korszakalkotó zenetudósa előtt tisztelegve, március 11-től érkezik a mozikba A mi Kodályunk című rendhagyó dokumentumfilm, amely Kodály kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két kimagaslóan tehetséges ifjú muzsikus szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba.
Színház

Három alkotás szerzői kaptak idén Kortárs Magyar Dráma-díjat

Székely Csaba, Schwechtje Mihály, valamint Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya szövegét díjazták a Radnóti Zsuzsa által alapított elismeréssel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Fiatal lengyel ugrik be a koronavírus miatt Olaszországban ragadt zongoraművész helyett

Piotr Pawlak nyitja meg a március 1-én induló Chopin Fesztivált az Óbudai Társaskörben, miután Alberto Nosé a koronavírus-járvány olaszországi terjedése miatt nem tud eljönni Budapestre.
Klasszikus ajánló

A Ránki-család koncertjével várja fiatalok jelentkezését a kőszegi Altalena Nyári Akadémia

Augusztus elején rendezik meg Kőszegen a BMFest Altalena Nyári Akadémiáját, amelyre 14-32 év közötti fiatal zenészek jelentkezését várják. Vendégei között a Ránki-család, Fejérvári Zoltán, Bősze Ádám, a Berecz-család és Dukay Barnabás.
Klasszikus ajánló

Országos programot indít az ifjúsági kóruséneklésért a KÓTA

Országos programsorozat indult Hangról hangra... az ifjúsági kóruséneklésért címmel az idén 50 éves Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) szervezésében.