Klasszikus

Verbunkos a Petőfi Csarnokban

2005.07.27. 00:00
Ajánlom
A Szabadtéri Folkestek rendezvénysorozat keretében a Magyar Állami Népi Együttes Verbunkos című előadása lesz látható a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán július 29-én 19:00 órától. A műsor a nemzeti tánc kialakulásának, majd a szájhagyományban való továbbélésének állít emléket.

Az 1951-ben alapított Magyar Állami Népi Együttes hivatása és feladata a magyar nyelvterület népművészeti hagyományainak gyűjtése, életben tartása és színpadi formában való továbbadása. A Verbunkos című előadás a magyar romantika korszakának nemzeti megújulási mozgalmát mutatja be a zene és tánc vonatkozásában. Az előadás után az Együttes táncosainak közreműködésével Táncházat tartanak a szabadtéri színpadon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Itt hallgathatja meg Kurtág György operáját élőben

Ma este mutatják be Kurtág György első operáját a milánói Scalában. Az előadást az olasz közrádió és a Bartók Rádió élőben közvetíti, az interneten ön is meghallgathatja!
Vizuál

Ön mit szól a legújabb budapesti Sisi-szoborhoz?

Új, egész alakos szobrot kapott Sisi, azaz Erzsébet királyné a Madách téren, ám felmerül néhány kérdés az alkotással kapcsolatban.
Klasszikus

Klasszikus zenei minikoncertek nyolc budapesti szórakozóhelyen

Szombaton késő délutántól éjfélig A zene éjszakája - csak klasszikusan címmel ünneplik Pest, Buda és Óbuda egyesülését.
Könyv

A nő, aki beleszületett az irodalomba, és azóta is benne él – Szabó T. Anna

Első novelláskötetét, a Töréstesztet egyfajta katalizátornak szánta, hogy begyújtson valamit, akkor is, ha fáj, hiszen nem lehet megúszni. Szabó T. Anna Kult50-ben megjelent portréja.
Tánc

Lélegzetelállító klippel tér vissza a Polunyin-Hozier páros

Az ukrán balettművész öt évvel ezelőtt az ír zenész Take Me To Church című zenéjére készült David LaChapelle-videoklipben robbant be a köztudatba. Most ismét összeálltak egy remekműre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus nfz

A zene ajándék

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar 2018/2019. évadának koncertjeire már feltölthető ajándékkártyával is vásárolhatóak jegyek.
Klasszikus la scala

Nyolc percen át ünnepelték Kurtág operáját, a zeneszerző rádión hallgatta az előadást

Nyolc percig tapsolta Kurtág György első operájának ősbemutatóját a Scala milánói operaház közönsége csütörtök este - számolt be a Corriere della Sera olasz napilap a többnyire szakmai közönség előtt tartott előadásról.
Klasszikus ajánló

Fidelio Klasszik: Mozgássérült sportoló és siket színésznő is fellép Frenáknál

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának november 17-i adásában vendégünk lesz Rohmann Ditta gornodkaművész, Borbély László zongoraművész, Frenák Pál koreográfus, Horváth László, a Fonó igazgatója.
Klasszikus hír

Balázs János a „Cziffra Kápolnában” ad koncertet

A Liszt és Prima-díjas zongoraművész belgiumi, kolumbiai és kanadai hangversenyei után a Fondation Cziffra által rendezett SenLiszt Fesztivál díszvendége, és fellép a Saint-Frambourg Kápolnában is.
Klasszikus interjú

Szabó Balázs a Zeneakadémia orgonájáról: Roncsból remekművet

Az október talán legjelentősebb eseménye a Zeneakadémián a száztizenegy éves orgona újjászületése. Szabó Balázs, a rekonstrukció megálmodója és szakértője a projekt nehézségei és sikerei mellett az orgonisták „éjszakai életéről” is fellebbentette a fátylat.