Különleges, tavaszi hangulatú hangversenyekkel várja zeneszerető közönségét a Savaria Szimfonikus Zenekar a Szimfónia-Tavasz bérlet előadásain. Február 18-án négy rendkívül izgalmas művel indul a bérletsorozat, melyen Copland, Ravel és Csajkovszkij-Ellington darabokat hallhat a közönség. Vezényel Vajda Gergely, zongorán közreműködik Palojtay János zongoraművész.
Az El Salón México című egytételes szimfonikus kompozíciót Aaron Copland 1936-ban fejezte be. A szerző az 1930-as években többször járt Mexikóban, a darab címe is egy helyi nevezetességre, Mexico City ismert szórakozóhelyére utal.
Copland önéletrajza szerint ezen a helyen három terem működött: egy a felsőbb osztálybelieknek, egy a munkásoknak, egy a mezítlábas parasztoknak.
A zene szinte érzékelhetővé teszi, ahogyan egyik teremből a másikba lépünk, váltogatva a zenei stílusok között.
A franciák egyik kedvenc zeneszerzője a baszk gyökerekkel rendelkező, és zenéiben spanyol színeket és ritmusokat is tükröző művész, Maurice Ravel . A háromtételes G-dúr zongoraversenyének, mely 1929 és 1931 között készült, első tételét Mozart-, Saint-Saëns- és jazzhatások gazdagítják, lassú tételét számos tekintetben Chopin ihlette, az utolsó tétel pedig a szerzőre jellemző csillogást, virtuozitást tükrözi.
Ravel elmondta, hogy ebben a darabban nem arra törekedett, hogy mélyreható legyen, hanem hogy szórakoztasson, a maga módján.
Az 1907–1908-ben komponált Spanyol rapszódia Ravel első nagyobb szabású zenekari műve. Ezekben az években több spanyol témájú alkotás került ki műhelyéből. A darab első tétele Prélude à la nuit, az éjszaka hangjainak izgalmas neszezését fogalmazza meg. A második és a harmadik tétel tánc, Malagueña illetve Habanera. A finálé emelkedett, C-dúr zene, mely az ünnep (Feria) hangulatát foglalja hangokba.
Ha beszélhetünk a klasszikus zenével kapcsolatban örökzöldekről, Csajkovszkij 1892-ben bemutatott balettzenéje, a Diótörő egészen biztosan ezek közé tartozik. Duke Ellington legendásan gazdag és hosszú pályájának második zenitjén, 1960-ban jelentette meg Csajkovszkij Diótörő-szvitjének briliáns jazz-átdolgozását, amelyet állandó alkotótársával, Billy Strayhornnal közösen készített.
A Savaria Szimfonikus Zenekar koncertje
február 18. 19:00, Szombathely, Bartók Terem
Copland: El salon Mexico
Ravel: G-dúr zongoraverseny
Ravel: Spanyol rapszódia
Csajkovszkij-Ellington: Diótörő-szvit
Közreműködik: Palojtay János
Vezényel: Vajda Gergely
Fejléckép: Palojtay János (fotó/forrás: janospalojtay.com)