Magyar Enikő The English Viola című, Angliában megjelent albuma a másik néggyel ellentétben nem szólólemez, és nem is kíván annak látszani. Nem tudom, a többszörös versenygyőztes művésznő és kamarapartnere, Tasahi Imai neve, vagy a korongon hallható zeneszerzők említése (Sir Arthur Bliss, Frederick Delius, Frank Bridge) mennyire csábít vásárlásra angol nyelvterületen, mindenesetre talán érdemes lett volna - a többi lemezhez hasonlóan - a füzetkében látható portréfotókkal személyesebbé tenni a borítót. A lemez egyébként a Naxos gondozásában jelent meg, ennek köszönhetően az interneten könnyen fellelhető, és letölthető mp3 formátumban is megvásárolható. A korongon nem különösebben jelentős, ám kiválóan előadott posztromantikus darabok hallhatók - megkockáztatom, nem csak számomra jelentettek újdonságot az angol szerzők művei. Remélhetőleg mihamarabb megadatik a művésznőnek a lehetőség, hogy lemezre rögzíthesse azt a néhány brácsára írt Nagy Művet is, melyekkel versenygyőzelmeit aratta.
Karosi Bálint Bach in the Back Bay című lemezén a Bostonban alkotó orgonista J. S. Bach kései nagy orgonaműveit játssza (F-dúr toccata és fúga, C-dúr prelúdium és fúga, c-moll fantázia és fúga, Esz-dúr prelúdium és fúga). Különös, hogy a mindössze két nap alatt fölvett lemezen a Müpa-beli koncertjein tőle megszokotthoz képest indiszponáltan játszik - értő és spirituális Bach-interpretációja azonban az apró hibák ellenére lenyűgöző. A lemezzel csupán egy komoly probléma van: szinte csak az amerikai orgonák bemutatására specializálódott kiadótól szerezhető be. Pedig amilyen ritkán lép fel itthon a Junior Prima-díjas Karosi, annyira fontos volna, hogy legalább virtuálisan jelen legyen a magyar közönség számára.
Várdai István a Genfi Nemzetközi Zenei Verseny nyereményeként elkészített, exkluzív lemeze körül a svájci Breguet óragyár bábáskodott. A borító, a kísérő anyagok és maga a hangzóanyag is döbbenetes profizmust sugároz. Sajnos ez a korong is viszonylag nehezen beszerezhető, de Várdai legalább sokat szerepel itthon, és kis szerencsével a lemezen szereplő Janácek: Pohádkát, Prokofjev C-dúr szonátát (a lemezen is Fülei Balázs kíséretével), illetve Elgar Csellóversenyét is elcsíphetjük előadásában. Igaz, a trónörökösök a svájci laboratóriumi körülményektől távolabb megrendezett koncertjein a lemez már-már nyomasztó tökéletessége helyett az előadók személyes varázsa, fiatalos lendülete nyűgöz le.
Csáki András koncertjeit és lemezfelvételeit hallgatva viszont alig érezhető effajta különbség. Csakhogy ez a My favourite pieces című lemez esetében nem feltétlenül előny. Várkonyi Tamás írta a lemezbemutató koncertről, hogy „a gitárnak is megvan a maga varázsa, de ehhez a személyesség olyan fokára kell eljutnia az előadónak, amelyből egy zongora vagy hegedű esetében jóval kevesebb is elegendő a szuggesztivitás eléréséhez." Ez a fajta személyesség sajnos kevéssé sugárzik a lemezről - talán azért, mert túlságosan leköthették a művészt a magánkiadásban megjelentetett (ezért mindössze két gitárboltban megvásárolható) korong körüli egyéb feladatok. Csáki ráadásul időközben kapott egy komoly lemezszerződést a Naxostól, azaz minden esély megvan rá, hogy a második lemezen ideális körülmények között mutathassa be a világ szinte összes gitárverseny-zsűrijét lenyűgöző tudását.
Farkas Gábor An evening with Liszt című albuma a többi lemeznél csaknem egy évvel korábban, 2008 végén jelent meg, és időközben a Liszt-Társaság Nagydíját is elnyerte. A siker titka talán abban keresendő, hogy Farkas Liszt-játékának vitathatatlan szuggesztivitását valódi személyesség adja: a lemezzel az ifjú zongoraművész nem csak versenysikereire emlékezik, hanem - amint Farkas elmondta - egy meghatározó lelki találkozás hiteles dokumentuma is egyben. A ritkán hallható és slágerműveket (Trubadúr-parafrázis, Simon Boccanegra-parafrázis, XII. Magyar rapszódia, h-moll szonáta) is szerepeltető lemez hosszan tartó sikerét borítékolja, hogy a küszöbön álló Liszt-emlékév során Farkasra az eddiginél is több figyelem irányulhat.
hírlevél
