Klasszikus

Versenygyőztesek kamaraestje

2016.07.26. 17:00
Ajánlom
A Zeneakadémia szeptember 25-i koncertjének fellépői olyan tehetséges fiatal muzsikusok, akik pályafutásuk során nemcsak a színpadot hódították meg, hanem rangos zenei versenyek zsűrijét is.

Három különleges tehetségű fiatal muzsikus, Tomasz Daroch, Osztrosits Éva és Váradi László játékában, nagy élményt ígérő közös zenélésében gyönyörködhetünk szeptember 25-én a Zeneakadémia Solti Terem.

A tíz éve elhunyt Ligeti György még a Rákosi-korszakban keletkezett, de csak jó harminc évvel később felfedezett Cselló szólószonátáját az 1989-ben született Tomasz Daroch adja elő, aki Mannheimben szerzett diplomát, és korábban olyan nagyságoknál tökéletesítette tudását, mint David Geringas, Perényi Miklós és Heinrich Schiff. Zenekarral először tizennégy esztendősen lépett színpadra, két nagy világverseny indította el a pályán: 2011-ben megnyerte a Lutosławski Nemzetközi Gordonkaversenyt, a budapesti Pablo Casals Csellóversenyen pedig megosztott második helyen végzett 2014-ben.

Tomasz Daroch

Tomasz Daroch (Fotó/Forrás: Andrzej Heldwein)

A lengyel muzsikus zongorista partneréül a fiatal művészgeneráció egyik kiemelkedő hazai képviselője, a Junior Prima díjas Váradi László szegődik. A nagyszerű páros Frédéric Chopin az 1848-as francia forradalom előtti hetekben komponált, op. 8 g-moll trió szonátáját szólaltatja meg, amely utolsó, életében kiadott alkotása.

A tizennyolc éves Chopin egyetlen hegedűs művében, az op. 65 g-moll cselló-zongoraszonátában Osztrosits Éva csatlakozik a duóhoz, aki Kokas Katalin növendéke a Zeneakadémián, és aki szintén számos versenyen ért el előkelő helyezést.

2016. szeptember 25. 19.00 – Zeneakadémia, Nagyterem

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Miklósa Erika az örökbefogadásról mesélt: Nagyon vártuk ezt a kislányt!

Az operaénekesnő és férje, Csiszár Zsolt a Családvarázs sorozatban mesélt arról, hogy milyen kockázatot jelentett egy olyan csecsemőt magukhoz venni, aki halva született.
Klasszikus

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Könyv

Nyáry Krisztián: Nem a politika, hanem az olvasó fogja eldönteni, milyen könyvet vesz a kezébe

A Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója szerint hiába erőlködnek a jobboldali, kormánypárti ideológusok, nem lehet az olvasók nélkül lecserélni az irodalmi kánont. És végső soron nem számít az író politikai beállítottsága, csak az, hogy milyen szöveget írt.
Könyv

950 személy számára állítottak ki igazolást arról, hogy Arany János rokona

Nem várt fordulat az Arany-kutatásban: az egyházi anyagkönyvek vizsgálata alapján akár 2000 élő rokona is lehet a költőnek, igaz, mind oldalági.
Jazz/World

Elkészült a Kossuth téri ünnepség és a tűzijáték zenéje

Az István király dicsérete című mű zeneszerzője Szarka Tamás, a Ghymes együttes alapító tagja, szólistaként Miklósa Erika operaénekesnő hallható.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.