Klasszikus

Vészhelyzetben a Művészetek Völgye

2005.07.14. 00:00
Ajánlom
A Művészetek Völgye fesztivál két héttel a megnyitás előtt súlyos finanszírozási problémával küzd

A Művészetek Völgye fesztivál két héttel a megnyitás előtt súlyos finanszírozási problémával küzd – jelentette be Márta István, a fesztivál igazgatója. A rendezvény összköltségvetése mintegy 173 millió forint, ebből jelenleg az állami támogatásból befolyt 21 millió 600 ezer forint van a társaság bankszámláján. A szervezők számításai szerint a szponzorok által ígért, valamint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától és a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól hamarosan megérkező, összességében több mint hatvanmillió forint elég lesz arra, hogy a rendezvény három-négy napig probléma nélkül működjön, ha azonban a fesztivál közepéig nem kapnak további támogatásokat, akkor előfordulhat, hogy korábban befejeződik a rendezvénysorozat.

Lapunk kérdésére Márta elmondta: a Vállalatok Összefogása a Kultúra Győzelméért – Völgy elnevezésű szervezet eddig semmilyen pénzügyi segítséget nem nyújtott, holott az üzletemberek éppen azért alapították, hogy megszüntessék a Művészetek Völgyének anyagi problémáit. Az igazgató hozzátette: a bejelentéssel azért vártak az utolsó pillanatig, mert abban bíztak, hogy sikerül megoldást találni a pénzhiányra. Mivel ez nem valósult meg, az évi kétszázezer fős látogatottságra hivatkozva végső megoldásként a turizmusért felelős Kolber István tárca nélküli miniszter segítségét kérik. Addig is spórolnak, ahol tudnak. Például csökkentik a völgymunkások számát, és nem fizetnek bérleti díjat a falvak középületeinek igénybevételéért.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Tánc

Februárban megnyit a Nemzeti Táncszínház várva várt új épülete

Négy év bizonytalan helyzet után február 15-én a Budapest Táncfesztivállal egybekötve adják át a nagyközönségnek az intézmény új épületét a Millenáris Parkban.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus icma

Rangos nemzetközi díjat kapott Várjon Dénesék lemeze

Várjon Dénesé mellett Bartók-művek felvételeit is díjazta a rangos ICMA zsűrije.
Klasszikus virtuózok

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Klasszikus hír

Az Óbudai Danubia mutathatja be Kurtág György operáját itthon

Előreláthatóan 2020-ban. Jövőbeli terveiről tájékoztatta a sajtót Óbuda 25 éves zenekara.
Klasszikus videó

Gyönyörű Bach-klipet forgatott Yo-Yo Ma

A világ 36 helyszínére viszi el Yo-Yo Ma Bach-csellószvitjeit. Íme a projekt lenyűgöző első klipje.
Klasszikus ajánló

Adj hangot a térnek és a télnek!

Második alkalommal rendezik meg február 9-én a nagy népszerűségnek örvendő nyárindító fesztivál téli változatát, a Kórusok Téli Éjszakáját.  Tekintettel az időjárásra, a szabadtéri helyszínek helyett ezúttal a barátságos hangulatú MagNet Közösségi Ház ad otthont az eseménynek.