Az alábbi cikk szponzorált tartalom, nem a Fidelio szerkesztőségének tagjai írták.
A Székesfővárosi Zenekarként megalakult együttes 1952-ben új nevet kapott, az Állami Hangversenyzenekar élére egy évvel később a nagy formátumú Ferencsik János került. Ő tette a zenekart világhírűvé. Ferencsik halála (1984) után a karmesterverseny-győztes Kobayashi Ken-Ichiro irányította a muzsikusgárdát, 1997-ben pedig Kocsis Zoltán vállalta a zenekar újjászervezését. Az együttes 1998-tól Nemzeti Filharmonikus Zenekarként folytatta munkáját, szimbiózisban az Állami Énekkarral.

„100 évesek vagyunk!” – a Nemzeti Filharmonikusok jubileumi honlapja (Fotó/Forrás: Nemzeti Filharmonikusok)
Kocsis két évtizedes korszaka idején vált az NFZ a Müpa rezidens zenekarává, koncertjeik a legmagasabb színvonalat képviselték. Bartók műveinek modern hanglemezösszkiadása, Richard Strauss operái a Müpa pódiumán, kortárs magyar darabok megszólaltatása: címszavak a Kocsis-korszakból, melynek a páratlan művész halála vetett véget 2016-ban. Ezt követően 2020-ig Hamar Zsolt vállalta a Nemzeti Filharmonikusok művészeti irányítását, 2022 októbere óta pedig Vashegyi György az új főzeneigazgató.
A jubileumi évben a zenekar menedzsmentje „100 évesek vagyunk” címmel honlapot készít, izgalmas tényekkel, dokumentumokkal és fotókkal a zenekar történetéről.
Film mutatja be az egymást követő művészeti vezetők korszakait. Megszólalnak a zenekar tagjai és vezetői, történeteket mesélve a zenekari létformáról. A film mind a honlapon, mind a Nemzeti Filharmonikusok Youtube-csatornáján megtekinthető lesz.
Támogatott tartalom.
Fejléckép: Nemzeti Filharmonikusok (fotó/forrás: Csibi Szilvia / Nemzeti Filharmonikusok)