Klasszikus

Világbérlet világsztárokkal a Matáv-zenekartól

2003.05.01. 00:00
Ajánlom
Számos elemében megújul jövőre a Matáv Szimfonikus Zenekar bérletstruktúrája. A legfontosabb újdonság a Világbérlet, amelynek keretében világhírű művészek - köztük José Cura - partnereként játszik a zenekar.

A Világbérlet hangversenyeinek helyszíne a Zeneakadémia, illetve az együttes által eddig még nem használt Budapest Kongresszusi Központ lesz. A Világbérlet vendégművészei között fellép Kobayashi Ken-Ichiro, Pauk György, Perényi Miklós és Vukán György is. A Világbérlet a "Harmóniában a Matávval sorozat részeként, a főtámogató kiemelt támogatásával valósul meg.

Megújul a zeneakadémiai bérletsorozatok elnevezése is: az eddigi -érték-sorrendiséget is tükröző - betűk helyett, három egyenrangúan fontos bérlet, a Concerto, a Rapszódia és a Szimfónia várja a koncertlátogatókat. Kifejezetten a zenekar szólistaként közreműködő tagjaira épít a Kamarabérlet és a Múzeum bérlet. A sorozatban Bach Brandenburgi versenyei és Mozart szerenádjai szólalnak meg.

A "Pinokkió" névre hallgató ifjúsági bérletsorozat jövő évben kiköltözik a zeneházból és négy izgalmas helyszínen - a Főváosi Nagycirkuszban, a Planetáriumban, a Parlament kupolatermében és az Állatkertben - várja az ifjú zenebarátokat.

A Matáv szimfonikus zenekar meglévő és új együttműködéseinek köszönhetően jövőre jelen lesz a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Ferencvárosi Nyári Játékokon, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztiválon és a Tokaji Nyári Fesztiválon, valamint nyitókoncertet ad a Zempléni Művészeti Napokon.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Vizuál

Színekkel keltették új életre Pompeii-t és Herculaneum-ot

Nemcsak a színpompás panelek érdekesek, de a helyszínek is, ahol kiállították őket. Az igazgató szerint mindez remek módja a múlt a jelen összekapcsolásának.
Klasszikus

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.
Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a Vajdahunyadvárban!

Javában tart a nyár legszívderítőbb szabadtéri zenei fesztiválja, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál. A soron következő koncerteket a Mendelssohn Kamarazenekar, a Musica Sonora Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok adják.
Klasszikus interjú

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.